Budapest Városképpen

Pecha Kucha Night

Zsámboki Miklós — Wed, 12 May 2010 20:56:02 +0200

Városképp/hetiBeton krú a Pecha Kucha Nighton! Gyere el és hallgasd meg az előadásunkat május 14-én, pénteken, a Trafóban, hogy megtudj mindent, de mindent a Budapest blogokról!

Menő lesz, kontent fog lógni még a fülünkből is.

Kortárs megoldást a Szépművészeti Múzeum bővítésére!

Zsámboki Miklós — Fri, 19 Mar 2010 12:18:00 +0100

A Szépművészeti Múzeum bővítésének Karácsony Tamás által készített terveit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tervzsűrije a közelmúltban jóváhagyta. Bár a tervek a pályázat eredményhirdetése óta ismertek, egy neves értelmiségiekből álló csoport megkésve bár, de megpróbálja megakadályozni azok kivitelezését. Érveik szerint a kortárs építészetnek nincs joga változtatni épített örökségünkön, a XXI. század szakemberei 'jóvátehetetlen kárt' tesznek elődeink alkotásaiban, a tervek 'veszélyes precedenst' teremtenek történeti épületeink kezelését illetően.

Aláírásommal támogatom Karácsony Tamás Szépművészeti Múzeum bővítését célzó tervét, abban a formájában, ahogyan azt a szakmailag illetékes engedélyező hatóság, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tervzsűrije jóváhagyta és támogatta, és ahogyan a megrendelő, a Szépművészeti Múzeum elfogadta.

- fogalmaz az aláírásgyűjtés, amelynek aláírására buzdítunk mindenkit
ITT ÉS MOST!

A bővítés építészeti jelei ellen konzervatív városvédők indítottak támadást, amelynek a múzeum igazgatója, úgy érezte, "jobb megoldás, ha enged".

Ezzel:

• egy két éve ismert, a KÖH által is jóváhagyott tervet nevetségessé, egy kétéves folyamatot pedig nem létezővé tesznek
• megfosztják a bővítést a felszíni megjelenéstől, megakadályozzák egy ilyen épület esetén feltétlen szükséges látványos bejárat, kapu létrejöttét - ehelyett valószínűleg egy a múzeumhoz nem méltó megoldással "oldalról, rejtettebb helyről" lesz majd lehetséges a megközelítés
• teljesen félreértelmezik Budapest színes építészeti örökségét, amelynek lényege a különböző korok stílusainak egymás melletti létezése - ahogy ezt maga a Szépművészeti Múzeum is képviseli, amely egy reneszánsz és egy antik tömbből áll
• tagadják a kortársi építészet létezését, ezzel tovább hátráltatják, hogy a hazai közönség azt megismerhesse, megérthesse.

Erre tessék aláírni

Vissza a főoldalra

Diadalívek Budapesten

Zsámboki Miklós — Wed, 24 Feb 2010 13:20:00 +0100

A diadalív egy tök menő dolog, ezt el kell ismerni. Diadalív Rómában van, az az igazi, még igazi rómaiak vonulgattak alatta! Meg diadalív Párizsban van, a körforgalom közepén, amelyben pedig mindig elkeverednek az angol turisták bérelt kocsijukkal - legalábbis a filmekben. Meg diadalív Vácott van, amelyről mindig elmondják, hogy Magyarország egyetlen diadalíve. Pedig nem is. Budapesten több diadalív is volt, egy viszont még mindig áll. Kb. Idézőjelben. Kis jóindulattal. De áll.

Móricz Zsigmond körtér; kép forrása

1686-ban Lotharingiai Károly kergette el a törököket Budáról, fontos pontja volt ez a török elleni harcnak, hamar híre ment egész Európában: diadalittas híradások jelentek meg az újságokban, Lotharingiai Károlyról pedig ódákat, szonetteket írtak, amelyekben a herceget mint a keresztény egyház védelmezőjét, bajnokát dicsőítik. Udvari festője, Charles Herbel 10 részes festménysorozatot szentelt az eseménynek, ennek a sorozatnak része a Lotharingiai Károly herceg diadalmenete Buda várába című darab. A festmények alapján Károly fia, Lotharingiai Lipót kárpitsorozatot rendelt, végül egy 5 és egy 19 darabból álló is készült; mindkettőnek része a diadalmenetet bemutató festmény jelenete, tehát gyakorlatilag egy festményről és két kárpitról van szó.

A kárpitsorozatok idővel a Habsburg császári gyűjteménybe kerültek (amelyből később a Kunsthistorisches Museum lett), valószínűleg innen választott ki néhány példányt a Budavári Palotát átépítő Hauszmann Alajos; ezeket elvileg kölcsönbe kaptuk, végül maradtak a Palotában - a diadalmenetet bemutató kárpit a báloknak, díszebédeknek helyt adó buffet-galériában függött. A világháború után a kárpitok egy része eltűnt,¹ de a diadalmenetet bemutató darab történetesen előkerült.

A Lotharingiai Károly diadalmenetét ábrázoló festmény részlete, NÉZD MEG AZ EGÉSZET; kép forrása

Az eredeti festményen is (amelynek korabeli másolata a 20. század elején előkerült) és a kárpitokon is Lotharingiai Károlyt látjuk², amint egy allegorikus jelenetben, hatalmas díszkocsival közelít egy diadalívhez, előtte a kapun épp áthalad a császári főcsapat, a kapu bal oldalán magyar katonák, Károly mögött elfogott törökök. A háttérben Buda, előtte alakzatba felsorakozva az egyesült seregek, ágyúszó köszönti a hadvezért. A diadalíven XI. Ince pápa és I. Lipót német-római császár szobra, illetve a diadalív tetején antik görög isteneké. Milyen kár, hogy ez csak egy fiktív diadalmenet, csupán Charles Herbel udvari festő szüleménye. Diadalív és diadalmenet egyáltalán nem volt, eleinte a Nagyboldogasszony templomban akartak Te Deumot tartani, de a fojtogató füstfelhő és a korom miatt végül a Gellért hegy lábánál álló vezéri sátorban ünnepeltek a nép örömujjongása és boldog aknarobbantgatás közepette.

Egy valószínűleg végül fel nem állított budai diadalív terve II. József tiszteletére 1789-ből

A 18. században viszont már tényleg sorra emelték a diadalíveket, ha klasszikus értelemben vett diadalról nem volt is szó. A legrégebbi, amelyről tudomásunk van, azt József főherceg, a későbbi II. József születése alkalmából emelték Budán 1741-ben, a látványosságot tűzijáték egészítette ki. A következőre Mária Terézia 1751-es látogatása adta az apropót, diadalív állt mind Pesten, mind Budán - sajnos egyikről sem maradt fenn ábrázolás, részletes leírásuk azonban ismert.³ Ekkor 250 éve nem járt uralkodó sem Budán, sem Pesten, ezért igazán odatették magukat a szervezők. A pesti diadalív a régi Városháza előtti téren állt több száz lámpa fényében, mellette kétoldalt egy-egy piramis. A diadalív tetején óriási festmény volt, kapuján pedig kronosztichon - a festmény első nap Mária Teréziát ábrázolta, és a kronosztichon neki szólt, második nap a királynő férje, Lotharingiai Ferenc császár tekintett le a diadalívről, és őt dicsőítette a rövid üzenet, a harmadik napon szélvihar volt és a díszkivilágítást nem tudták felkapcsolni, ezért a 10 éves József főherceg portréja és a neki szóló sor a negyedik napon volt látható a kapun. A kronosztichon lényege annyi, hogy az üzenet egyes betűinek kiemelésével az adott évszámot adja ki, ebben az esetben 1751-et. Az első nap ezt látta a pesti polgár:

MARIAE THERESIAE VNGARIAE REGINA ISTA IN VRBE FELICITER DEGENTI EREXéRE SENATVS POPVLVSQVE PESTHIENSIS

azaz

Mária Teréziának, Magyarország szerencsésen a városban tartózkodó királynőjének állította a pesti szenátus és nép

A Városháza téren egy forrás szerint a diadalívből, egy másik szerint a Városháza ablakaiból ingyen fehér- és vörösbor folyt, a diadalív erkélyén egymást váltogatva éjfélig muzsikált két zenekar. A királyi pár meglátogatta Buda városát is, ekkor ajándékozta meg nagy adománnyal Mária Terézia a tetszetős Krisztinavárosi plébániatemplomot. A budai városháza előtt is állt diadalkapu, itt is folyt az ingyenbor. Egyébként mind Pesten, mind Budán a polgárőrség köszöntötte az előkelő vendégeket egyenruhában, nagy zenebonával. És persze hajnalig táncolt, mulatott mindenki, ahogy ez akkor szokás volt.

A Mária Krisztina - Albert Szász-Tescheni herceg látogatása alkalmából emelt budai diadalív külső és belső nézete, NÉZD MEG NAGYBAN

Hasonlóan jó buli lehetett Mária Krisztina főhercegnő és férje, Albert Szász-Tescheni herceg Budán tett 1766-os látogatása, amely alkalomra készült diadalív vázlata fennmaradt! Ezen is volt festmény, temérdek allegorikus ábrázolás, volt kronosztichon ("A budai szenátus és nép az ujjongó város örvendetes tetszésnyilvánítása közepette az elragadtatott lélek szakadatlan odaadása végett"), és persze volt tűzijáték, 2636 forintért - összehasonlításképp, az egész estét végigzenélő muzsikusok összesen 80 forintot kaptak. Eleinte a jezsuiták rendezte hivatalos ünnepély volt az egyetlen, de idővel a budai zsidóság is ráérzett a murira, és például Sándor Lipót Pest megyei főispán, vagy Ferenc főherceg (későbbi I. Ferenc) látogatásakor már ők is állítottak diadalívet, Óbudán.

Lotharingiai Károly fiktív diadalmenetének rekonstruált diadalíve a BTM-ben, vesd össze a festménnyel!

Tóth Áron a témával foglalkozó írásában 8 olyan esetet számlál össze, amikor egy, vagy több diadalívet állítottak Budapesten. Bár volt, amelyiket állandó kőépítményként emelték, ezek közül egy sem maradt meg. De akkor hol van a budapesti diadalív?! Hogy lenne budapesti diadalív, az így csak félig-meddig állja meg a helyét - de azt sem lehet mondani, hogy ne lenne. A Budapesti Történeti Múzeum 1996-ban nyitotta meg új állandó kiállítását Budapest az Újkorban címmel. A tárlat Buda 1686-os visszafoglalásától Finta Józsefig mutatja be a fővárost sok fotóval, és rekonstruált ezzel-azzal: van például rekonstruált folyami malom, rekonstruálták a Lánchíd egyik oroszlánját, és az 1919. május elsejei dekorációt is. Az egész kiállítást pedig, amely a török kiűzésével kezdődik, mi más nyitná meg, mint Lotharingiai Károly Charles Herbel által megálmodott diadalívének a festmény és a kárpitok alapján rekonstruált mása, kék oszlopostul, XI. Incéstül, I. Lipótostul - ironikus, hogy ez az a diadalív, ami sosem volt, és most mégis épp ez az egyetlen, ami van.

¹ Izgalmas történet, 1944-ben a kárpitokat az egyéb művészeti és történeti értékekkel együtt vonatra tették, és elindították Nyugatra - a kárpitok a koronázási ékszerekkel és a Miniszterelnökség ezüst készletével utaztak együtt. 1948-ban az oroszok visszaadták a hozzájuk került Miniszterelnöki ezüstöket, 1978-ban pedig az amerikaiak adták vissza a koronázási ékszereket, amik a világháborúban náluk kötöttek ki. A kárpitokról semmi hír nem volt, míg egy napon megjelent egy könyv Oroszországban az egyik elveszett kárpittal a borítóján. A könyv egy az orosz hadtörténetet bemutató munka, szerzője nem talált megfelelő képet a kötet borítójára, így a fotós, az író dolgozószobájában toporogva megelégelte a várakozást, és lefényképezte a falon függő kárpitot: az 1709-1725 között Lotharingiai Lipót rendelésére készült Csatározás Buda előtt c. gobelint. Tehát a kárpitok valahol Oroszországban lehetnek.

² A Tanulmányok Budapest Múltjából című periodika 2009-es számában hallatlanul érdekes értekezés jelent meg Bardi Terézia tollából, amely a diadalmenetet bemutató festményt és a két kárpitot hasonlítja össze.

³ A diadalívek részletes leírása, díszítő elemeinek azonosítása és értelmezése a Művészettörténeti Értesítő c. folyóirat 2003-as évfolyamának 3-4. számában olvasható; Tóth Áron művészettörténeti szemszögből vizsgálja a magyarországi diadalíveket és azok evolúcióját. Magukat az ünnepélyeket pedig Zoltán József meséli el korabeli források alapján A barokk Pest-Buda című könyvében.

Vissza a főoldalra

A Földművelési Minisztérium át nem építése

BDzsH — Mon, 15 Feb 2010 08:42:00 +0100

Az épület 1887-es átadást követően. Erdő a háttérben (KATT a nagyobbért)

Darányi Ignácban nem hagyhattak jó emléket első földművelési miniszterségének (1895-1903) évei, mert amikor újra a tárca élére került 1906-ban rögtön kiírtak két pályázatot a Bukovits Gyula tervezte, Kossuth téri épületre. Egyiket a belső terek, másikat pedig a homlokzatok újrafogalmazására. Persze valószínűleg nem a rossz emlékek, hanem a helyhiány és az 1885-87 között épült ház a kortársak szerint minden tekintetben gyors esztétikai avulása volt az ok. Így "lelkendezett" a korbeli sajtó:

„Miután a földművelési minisztériumnak ormótlan külsejű palotája immár sehogy sem illik bele az Országház-téri előkelő keretbe s miután megrongálódott homlokzatát úgy is nagy költséggel kell átalakítani, Darányi miniszter elhatározta, hogy teljesen átépítteti.”
Vasárnapi Újság, 1907/17.

„Fővárosunknak tagadhatatlanul egyik legkevésbé sikerült épülete a földmivelésügyi minisztérium palotája, mely nemcsak az építészeknek, de a nagyközönségnek is régen szúrja a szemét. Könnyebb azonban valamit újra megcsinálni, mint kijavítani, azért igen soká merész feladatnak tetszett ennek a művészeti botránykőnek az eltüntetése.”
Építési Ipar, 1907

Az épület az 1920-as években. Hátul ráépítés, a főhomlokzatról már hiányoznak az allegorikus szobrok, és néhány vakolt dísz. (KATT a nagyobbért)

Egy alig 20 éves épület ilyen gyors leértékelődése azonban kissé fura. Felmerül a kérdés, Bukovits vajon tényleg élete egyik legnagyobb művét rontotta volna el teljesen? Az útókor gyors és kemény ítélete valóban arra enged következtetni, hogy helyt adjak gyermekkorom egyik spontán építészeti véleményformálásának: „mit keres ez a Kossuth téren?” Idővel letudtam magamban az FVM épületével kapcsolatos kezdeti ellenérzéseimet, és megfejtettem (megfejtettnek véltem) annyival, hogy ez az egyetlen nem kőből faragott homlokzat a Kossuth téren. Amikor rátaláltam a Magyar Pályázatok által leközölt tervpályázati anyagra izgatottan vetettem be magam a 8 (összesen 20 pályamű érkezett a homlokzat és 25 az alaprajz átalakítására) alkotás közé.

A beadott pályaművek pilonmegoldásai (KATT a nagyobbért)

1907-ben mindkét első helyezést Tőry Emil söpörte be, összesen 5000 koronányi díjat. A homlokzatátformálás költséglimitje 400.000 koronában volt meghatározva (egy 2 utcára néző Márvány utcai luxusbérház felépítése került ugyanebben az évben 320.000-be). A kiírás kikötötte, hogy lehetőleg az utcafronti alaprajzok megváltoztatása nélkül (a belsőre kiírt pályázat elsősorban a közösségi terekre és udvarokra vonatkozott) tessék „átöltöztetni” a minisztériumot. Az azonban, hogy mindkét pályázaton Tőry terve nyert – az építész dicsősége mellett – azt az alapvetést támasztja alá, hogy külsőt és belsőt nem lehet elválasztani.

Habicht Károly terve - megdícsért (KATT a nagyobbért)

Tőry Emil tervei végül mégis egy irattár mélyén kötöttek ki a pályázaton hátrébb soroltakéival egyetemben. A korabeli építészeti sajtó kifogásolta a terveket bíráló zsűri összeállítását, tudni illik a 9 tagból öt a minisztérium küldöttje volt, és csak a többit adták az építész egyesületek. A minisztérium képviselői ráadásul olyan szempontokat kezeltek evidenciaként, melyeknek az építészek szerint már a pályázati kiírásban is szerepelni illett volna. Node ne vesszünk el a korabeli közállapotokban és intrikákban, inkább nézzük a terveket.

Rainer Károly terve - megvételre ajánlott (KATT a nagyobbért)

Vitathatatlanul az összes pályázóra kisebb-nagyobb hatást gyakorolt Hauszmann Alajos szomszédos Curia épülete (a mai Néprajzi Múzeum). E szempontból legközelebb Habicht Károly, Rainer Károly és Schikedanz Albert tervei álltak a mai múzeumhoz. Bár a curiaépület remek arányait az FVM radikálisabb átalakítása nélkül nem lehetett egy az egyben átültetni. Ők hárman részben megpróbálták rászuszakolni Bukovits épületére Hauszmann architektúráját, főleg ami a tetőidomokat illeti.

Schikedanz Albert terve - nem díjazott (KATT a nagyobbért)

Legmegnyugtatóbb módon megoldani ezt a lehetetlen feladatot Rainernek sikerült, akinek pályaművét megvételre jelölte a zsűri. Schikedanz arányérzékét viszont valahogy nem lehet felfedezni a tervén, a két pilont szörnyen felmagasítja, valamint a földszinti árkád betömését sem sikerül elegáns módon megoldani, inkább valami erődszerű lukarchitektúrát produkál. Habicht tervének – aki a látványtervet eleve a curiával együtt adta be – legnagyobb érdekessége pedig, hogy homlokzatának középrizalitja meglehetősen emlékeztet Hauszmann egy pár évvel későbbi épületének azonos részére, méghozzá a műszaki egyetem főépületére.

Jónás Dávid és Jónás Zsigmond terve - nem díjazott (KATT a nagyobbért)

Az újító tervek közé lehet sorolni a Jónás-fivéreknek, a zsűri által nem díjazott magyaros szecessziós homlokzattervét, mely talán a legkiegyensúlyozottabb megoldás. Az egyszerű sávozásos homlokzatot azonos magasságú pilonok tagolják, voltaképpen majdnem teljesen hitelesen átformálva az eredeti homlokzatot a korszak progresszív épületeinek karakterére.

Korb Flóris és Giergl Kálmán terve - II. díj (KATT a nagyobbért)

Az akkor építés alatt álló Zeneakadémia tervezői, Korb Flóris és Giergl Kálmán is már az „új irány” felé kacsintgatnak. Érdemes kiemelni a pilonok 3-4. szintjén alkalmazott négyes sávozású ablakokat, valamint a főpárkány emelkedésének jól megválasztott vonalát. A terv inkább a szélső rizalitok kialakításánál bicsaklik meg, valamint a totálisan kilógó, és igencsak esetlen szélső tornyocskákon. Korbékat egyébként így is második helyre hozta a zsűri.

Sebestyén Artúr terve - III. díj (KATT a nagyobbért)

A harmadik, e csoportba sorolható terv Sebestyén Artúr (főműve a Gellért Szálloda) keze munkája. Érdekessége hogy egyedül ő próbálkozott a parlament árnyékában kupolás, vagy kupolaszerű megoldással az épület középtengelyében, mely egy elegáns központi csarnokot fedett volna le. Bátor lépésének erejét azonban lehúzza a homlokzati architektúra és nyíláskiosztás erős zavarossága.

Tőry Emil - I. díj (KATT a nagyobbért)

Az előbbi csoporthoz tartozik Tőry terve is. Valóban talán a legjobb beadott variáció, de középrizalitjának kialakítása vitatható. Egyrészt a 2 toronysisak közé még beszúrt két kisebb túlzsúfolttá teszi a középrész tetőzetét, másrészt az oszlopsoros portikusz valahogy teljesen szervetlenül fityeg a homlokzat közepén. Mindezek ellenére a ház a terv módosításával valóban Budapest egyik legfigyelemreméltóbb kormányzati épületévé válhatott volna.

Az épület 2010. telén.

Az átalakítási tervekből végül mindössze egyetlen földszinti teremsor valósult meg, a külsőhöz nem nyúltak, inkább felújították olcsóbban az eredeti homlokzatot, amiről így is lekerült jópár épületdísz: az ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot és jogot allegorizáló alakok, az könyöklőpárkányokat díszitő puttófejek, egy kövázasor, illetve a középrizalit pilonjainak timpanonjában helyet kapó szoborcsoportok, a középcímerrel. Lényegében az ekkor kialakult homlokzati képpel áll máig a Kossuth tér 11-es számú telkén.

BDzsH

vissza a főoldalra

hetiBeton születésnap

Zsámboki Miklós — Fri, 12 Feb 2010 12:16:41 +0100

Rádióműsorunk a Tilos rádión, a hetiBeton egy éves lett! Ellentétben a Városképp blog szülinapjával, ezt megünnepeltük, ráadásul az ötvenedik adásban, szóval... hallgasd meg jól! Vigyázat: komolytalan.

A tűzzel játszunk

Beton születésnapot!

Polgári lövöldék, hol polgárok lövöldöztek

Zsámboki Miklós — Wed, 03 Feb 2010 08:12:00 +0100

Megint a hírekben szerepel a Marczibányi téri egykori lőtér, ahogy a rendszerváltás óta elég sokszor. De várjunk csak! Lőtér a Marczibányin!? Igen, lőtér; nem véletlenül hívják az oda vezető utat Lövőház utcának, ahogy a Lövölde tér sem egy leszámolásról kapta a nevét, és a Királyi Pál utcát sem a hecc kedvéért nevezték régen Lövöldöző utcának. Ezek a közterek mind polgári lövöldékhez köthetők - itt lövöldözött és mulatozott a jónép.

Vonulgat a budai polgárőrség; kép forrása

Szeretett is lődözni a polgárság, meg kellett is: így gyakoroltatták a polgárokból formált őrséget. 1701-ből ismert a rendelet, amely kötelezi a céheket, hogy mestereiket minden vasár- és ünnepnapon elküldjék egy kiadós lövöldözésre - sőt, a távolmaradókra pénzbírságot ró ki. Ezt a hagyományt viszi tovább Mária Terézia, amikor 1740-ben minden felnőtt férfipolgárnak elrendeli, hogy egy éven át jelenjenek meg a lövészeteken. A lövöldékben edződő polgárőrség szabatott díszes egyenruhát, kovácsoltatott csillogó fegyvert, és amikor csak tehette, századokba sorolva csicsás zászlók alatt parádézott a városban - élvezték, mert így látszatra közelebb kerültek a nemességhez (aminek persze a nemesek nem örültek). Volt hát nagy vonulgatás például 1751-ben Mária Terézia látogatásakor, vagy hasonló az 1790-es országgyűlés alatt. A budaiaknak kitűnő zenekaruk volt, a pestiek pedig karénekkel erősítettek.

Egy az Alagút bejáratát ábrázoló festett lőtábla - Franz Mathias lőtte 1854-ben

Az a bizonyos kötelező gyakorlás abból állt, hogy változó távolságról igyekeztek egy tábla közepébe találni. A céltábla többnyire a közhiedelemmel ellentétben nem kerek, hanem szögletes volt, és a közepébe egy szög volt verve: aki a szöget találta el, tehát szöget lőtt (fején találta a szöget), az nyert; a lőtáblát ilyenkor kifoltozták, hogy csak a győztes lövés nyoma maradjon, ráírták a lövész nevét és a dátumot, sokszor pedig ki is kifestették. Általános volt vadászjelenet képét megjeleníteni a lövésnyommal az üldözött állaton, de ismertek különféle tájábrázolások, viccelődő képek, vagy épp az adott lőházat ábrázoló festmények.

Bár volt, hogy háború idején katonaság nélkül maradt a város és ilyenkor a polgárőrök feleltek a közbiztonságért, sosem vették túl komolyan a harcászati részét a lövészetnek, a versenyek mindig is buliszámba mentek: legrégebbi feljegyzés lövészekről Lőcse város lövészegyletének feloszlatása, az is azért, mert többet ittak, mint gyakoroltak - Siklóssy László szerint. A Budai Lövészegylet is nagy hangsúlyt fektetett az egyletesdi vidám oldalára, az 1860-as években írt alapszabályuk első paragrafusában kikötötték: „A társulat célja egyrészt gyakorlati célba lövés által derék lövészeket kiképezni, másrészt pedig barátságos összejövetele mindazoknak, kik célba lövésben részt nem vesznek, valamint meg nem tiltott mulatságok élvezete és a társas élet előmozdítása.” A szokásos vasár- és ünnepnapi alkalmakon túl gyakran rendeztek nagy versenyeket is, például a király születésnapjának alkalmából, illetve polgárünnepeket, vagy ahogy akkor hívták: tréfákat. Ilyenkor napokon át lövöldöztek és partiztak.

Az első budai lövölde a Széna térről nézve, ami látszik, az az egykori U-alak talpa, és a városfal maradéka

Budán már 1696-ban állt lőház, a mai Széna tértől nem messze, a Margit körút-Bakfark Bálint utca-Varsányi Irén utca határolta területen. Ezt többször is bővítették, például 1776-ban a lövészet szempontjából fontos kocsmával és kuglizóval; teljes formáját 1827-ben nyerte el, mikor Kimnach Lajos tervei szerint a meglévő barokk épületet két klasszicista szárnnyal toldották meg, így a lövölde U-alakot öltött. 1871-ben országos lövészünnepet rendeztek itt, érkeztek lövészek Svájcból, Olaszországból, Albániából, Amerikából; a hat napos verseny alatt 27.390 lövés dördült. Ekkorra szervezték ráadásul az Országos Nemzeti Lövész Egylet alapító ülését is, majd a Margitszigeten reggelig buliztak.

Ami az U-alakú együttesből maradt; bár téliesített a vendéglő, jól látszanak a klasszicista oszlopok; balra a Jégkert sátra

Azonban belógott a régi épület a Margit körút vonalába, úgyhogy sorsa bizonytalan lett: 1880/1883-ban a régi Szt. János kórház bővítésére hivatkozva a város a telket kisajátította, bár van forrás, amely szerint a környéken lakóknak lett elegük az állandó durrogásból és vigalomból. Végül csak a régi barokk szárny bontására került sor 1930-ban, így ma az első budai lövölde U-alakjából egy L-alak maradt: a világháborút is átvészelő klasszicista szárnyakban egy ideig egy ipari iskola konyhája, étterme és könyvtára működött, ma pedig a Városfal Vendéglő üzemel falai közt; az egykori U-alak által közrefogott udvaron a Jégkert sátra áll.

A német-reneszánsz stílusú Marczibányi téri lövőház; kép forrása

1884-ig voltak telek nélkül a budai lövészek, ekkorra sikerült megszerezni a Nagy-Rókus utcai téglaégetők területét. 1885-ben nyitott meg a Hausmann Sándor tervezte német-reneszánsz stílusú lövőház az óriási telken: a lövőcsarnokok mellett volt jókora díszterem, biliárdszoba, étterem és két kuglizóhelyiség. Ez az a telek, amely a rendszerváltás óta rendszeresen szerepel a hírekben: 1989 óta jópár tulajdonost látott és ígéretet hallott, Fenyő János például Hundertwassert bízta volna meg az átalakítással, egyszer meg le is égett. Most épp a Haris kereskedőház épít rendezvényközpont-wellness-kultúra-mindentbele helyett inkább romkocsmát (a lövöldéket most már kicsit jobban ismerve, ezzel talán nem is lőnek annyira mellé).

A pestistemetőn felépült harmadik és negyedik (utóbbi a Nemzeti Múzeummal versengő) pesti lövőház helyén álló házsor; igen, ilyen nagy volt, végig az egész

Budán kettő lövöldéből maradt egy, Pesten hatból nulla. Az elsőnek már állnia kellett az említett 1701-es rendeletkor, amely kötelezte a polgárokat, hogy lövöldözzenek, mégpedig a Hatvani kapu és a Szabó rondella között, tehát valahol a mai Astoriánál állt a fából készült ház; 1776-ban kőépületté alakították. De nőtt a város, ezért 1789-ben a lövölde az egykori pestistemető fölé épült, a mai Vámház körút-Fővám tér-Só utca-Bástya utca-Királyi Pál utca határolta területen; szóval igen nagy volt.

Az 1824-ben épült klasszicista lövölde díszes kapuja

Innentől kezdve a Király Pál utcát Puskás vagy Lövöldöző utcának hívták. I. Ferenc is járt itt, szöget lőtt koronázási napjának délutánján. A Jung József tervezte kezdetleges épület alatt azonban, mivel a pestistemetőre épült, csak felületesen alapoztak, másrészt útban volt Hild János városrendező tervének: az keresztülvágta volna a lövöldét a Veres Pálné utca folytatásával, a lövölde területére pedig bérházakat szánt. Bár végül mindez megtörtént, csak később; ekkor még sikerült a lövészeknek megtartani a telket, azzal a feltétellel, hogy egy biztos és szép házat emelnek itt.

És ami a kapu mögött van; Vasquez ezt kicsit szűkebbnek ábrázolta, de a terület méretét ismerve talán ez a hitelesebb

1824-ben adták át az új lövöldét, amely Zambelli András tervei szerint épült. Klasszicista épület volt hosszú dór oszlopsorral, díszes diadalívszerű kapuval, híres, I. Ferenc látogatását ábrázoló timpanonnal. Kis vendéglő, nagy vendéglő, pipázó-, társalgó- és táncterem, óriási kacskaringós sétánnyal teli park; tehát minden, ami egy lövöldéhez, azaz a polgári élet egyik központjához kell. Szükség is volt a sok teremre, a nyitóünnepélyen 300 terítékes vacsorát adtak. Sokak szerint Pest legszebb épülete volt, a Nemzeti Múzeummal versengett - volna, ha nem pusztul el az 1838-as árvízben. De annyira szerették a polgárok, hogy 1840-re újraépítették, azonban ekkor már csak Külső-Erzsébetvárosban, a mai Lövölde tér északkeleti sarkában (a tér 1874-ben kapta a nevét, a miről?).

A Lövölde téren 1890-ig lövöldözött és szórakozott a pesti lakosság; közben felépült a hatodik pesti lövőház, de azt is csak 1894-ig látogatják lövészek (ma a MaFilm lakik benne). Bár 1873-tól a pesti lövészegylet Budapesti Lövészegyletnek hívta magát, 1889-ben vagyonostul-ingatlanostul beolvadt a nagyobb Budai Lövészegyletbe, így attól kezdve 1946-ig azt hívták Budapesti Polgári Lövészegyletnek.

Zsámboki Miklós — Sat, 30 Jan 2010 13:40:22 +0100

NYÚZZÁK A BRÉKET A CLARK ÁDÁM TÉREN

Zsámboki Miklós — Wed, 27 Jan 2010 14:07:00 +0100

Egy férfi hozzábilincselte magát a Clark Ádám téri foghíjtelket körbevevő palánkhoz. Mellkasára tetoválva a 2007-es pályázat győztes tervének vázlata, amely helyett egy másik fog megvalósulni - közben megérkezett utóbbi tervezője, Anthony Gall építész. A tüntető férfi addig nem távozik, amíg az új tervet vissza nem vonják.

Élőben közvetítettünk a Clark Ádám térről. Itt az egész így szépen, de van link is twitter-fetisisztáknak:

►BREAKING NEWS! Valami történik a Clark Ádám téren! Helyszíni tudósítónk már úton van.

►A Clark Ádám téren egy férfi hozzábilincselte magát a híres foghíjtelket körbevevő palánkhoz! Tekintete haragos. Tudósítónk óvatosan közelít.

►Vajon mik a szándékai? A klímaváltozásra hívja fel a figyelmet? Kormányellenes tüntető? Egyszemélyes flashmob?

►Vagy csak egy kínos éjszaka másnapja? Erre enged következtetni exkluzív fotónk a bilincsről:

►A férfi szándékai ismeretlenek, de állítása szerint küldetése szent. A bilincset nővérétől kapta.

►Tudósítónk elrohant cigiért. A trafikos a tüntető férfiról nem tud semmit, de kötelezővé tenné a bicikliseknek a kreszvizsgát és a súlyadót.

►A Clark Ádám téren tüntető férfi lehúzza tudósítónkat egy szállal. Mindkét keze meg van bilincselve, tartani kell neki a cigit.

►Tudósítónk így közelről látja: a férfi mellkasára valami ismerős ábra van tetoválva.

►Olyan mint egy sajt, de csak két lyuk van rajta. Esetleg egy kancsal kisfiú? Nem! Egy ház! Lehetséges, hogy... ?!

►Az MTA kirendelt szakértője megerősítette: a Clark Ádám téri tüntetőnek az "aranyfogas" terv vázlata van a mellkasára tetoválva!

►A győztes terv markáns állásfoglalása helyett a beruházó inkább egy visszahúzódóbb elképzelést pártolt. Lsd: http://bit.ly/99BCmm

►Az előző linken a jobboldali kép volt a mintája a fiatalember tetoválásának is. Állítása szerint haverja megcsinálta egy ötösért.

►A férfi a sajtóra vár, hogy nyilvánosan válaszoljon a miértekre, de elárul egy titkot: a hg.hu az indexre költözik! Mi ezt persze már tudtuk.

►Megsúgta: addig nem távozik, amíg az új tervet vissza nem vonják! Azt állítja, tekintetével össze tudja dönteni az építési darukat.

►Kiérkezett a sajtó, tudósítónk kicsit körbeszaglász, míg a férfi a sajtót tájékoztatja.

►Megjelenik Mezős Tamás, KÖH-elnök. Tudósítónk a helyzetről kérdezi, Mezős azt válaszolja, ő nem tehetett semmit a zsidónegyed bontása ellen.

►Közben tömeg gyülekezik a járdán, a tüntetőt támogatók és ellenzők. Utóbbiak azzal érvelnek: a férfi nem illeszkedik a környező épületekhez.

►Az ellenséges táborból valaki elégeti az "aranyfogas" terv általa kinyomtatott földszinti alaprajzát. Zsebében tudatmódosító cukorka.

►A támogatók között van az "aranyfogas" terv két alkotója is. Mórocz és Vannay szerint az akció megható, de a helyzet reménytelen.

►A kikötözött férfi tartja magát, az index videóstábjának nyilatkozik. Földes András szerint a régebbi terv nem szép.

kép forrása

►Szóváltásba keveredtek néhányan a két táborból, "illeszkedés" "progresszivitás" "transzparencia" "bazdmeg", stukkótörő a hangulat.

►Az ellentüntetők közül egy nagydarab fiatalember egy Lánchíd makettel támad a másik táborra! Azok magastetővel védekeznek.

►Bán Ferenc, a telekre kiírt mégrégebbi pályázat hasonló sorsú győztese felkiált, érte miért tüntetett senki sem?!

►A palánkhoz bilincselt férfi az RTL Klubnak magyarázza, hogy ki volt Ybl Miklós, az itt állt, majd a II.vh-ban elpusztult épület tervezője.

►Az 'Unokáink sem fogják látni' műsor a helyszínen forgatja következő adását. Tudósítónk épp elcsípte Ráday Mihály összefoglalóját: "Kár."

►Az ellenséges táborból néhányan elismerik, hogy lehet szép is egy modern ház. De a magyar építészek inkompetensek és korruptak.

►Hiába magyarázta a palánkhoz bilincselt férfi az RTL-nek Ybl Miklóst, a Fókusz szerint az egykoron itt állt épületet Toldy tervezte.

►Megérkezik Anthony Gall, a most a pályázattól függetlenül elfogadott új terv tervezője.

►Az Anthony Gall-féle terv ellen tüntető férfi privát beszélgetést szeretne az építésszel. A sajtó félrevonul. Csend, feszültség, találgatások.

►Az építész feszülten figyel, főképp a tüntető férfi beszél. Gesztikulál, de a palánkhoz van bilincselve, így csak ráng. Halkan zajlik a Duna.

kép forrása

►Anthony Gall is indult a pályázaton, de terve nem ért el helyezést. Mégis ő kapta a megbízást, de egy új tervvel.

►A nemrég a helyszínre érkezett Beleznay Éva, már csak ideiglenesen ideiglenes főépítész arcán látszik, jó döntést hozott.

►A másokra Lánchíd-makettal támadó férfit elszállította a rendőrség. Az Erzsébet híd felé távoztak.

►A feszültség csak nő, a körforgalom forog, a Duna zajlik, és ekkor... Anthony Gall elsírta magát!! A tüntető férfi a járdára köp.

►A két férfi int a sajtónak, nyilatkozni fognak! Megkérdezett pszichológus szakértőnk szerint Gall úr épp nagyon szomorú lehet. Vajon miért?

►Anthony Gall úr vallomást tesz: ráébredt, ha az általa rajongott Kós Károly is így állt volna az építészethez, neve ma nem jelentene semmmit.

►Azonban csak egy meghunyászkodó tervvel nyerhette meg a megbízót magának, más esély nem volt! Lelke megtört, de az épületet fel fogja építeni!

►Közben boldogan csengetve bebiciklizik a helyszínre Demszky Gábor, egy új metró illatát hozva magával. Már pszichológus szakértőnk is sír.

►Demszky úr a mikrofonért nyúl, Gall úr csipkés zsepibe törli könnyeit, Ráday úr ajkai kár-t formálnak - ezt a képet őrizzük szívünkbe.

►És jusson eszünkbe, mikor a pesti korzón korzózva, a Lánchídon sétálva, a budai körforgalomba forogva ezt látjuk:

kép forrása

hetiBeton deluxe

Zsámboki Miklós — Mon, 18 Jan 2010 18:18:00 +0100

A Tilos rádió január 18-án hétfőn szlovák tematikus napot tartott a Boldog Új Évet Magyarország! / Štastný Nový rok, Slovensko! program keretében. Ebben részt vettünk mi is egy másfél órás adás erejéig, az első fél órában Budapest szlovák arcát mutattuk be, főképp a hg.hu-n megjelent cikk alapján, a maradék egy órában pedig Pozsonnyal, történelmével és építészetével foglalkoztunk. A műsort itt hallgathatod meg, juhú! Neijedjmeg, az elején szlovák szó szól.

hetiBeton, szlovák nap és ilyenek

Zsámboki Miklós — Fri, 15 Jan 2010 17:19:00 +0100

A hetiBeton ma elmaradt, az archívumból szólt korábbi, a szocreál építészetet bemutató adásunk. Miért? Mert hétfőn bepótoljuk. A hetiBeton részt vesz a Tilos rádió szlovák tematikus napján: a Boldog Új Évet Magyarország! / Štastný Nový rok, Slovensko! program apropóján szervezett tematikus napon egész nap Szlovákiával foglalkozó szöveges és zenei műsorok fognak szólni a Tilos rádión. A hetiBeton 13:30-kor fog kezdődni, a másfél órás adásban a szlovák Budapestről fogunk beszélgetni a hg.hu-n megjelent cikk alapján, valamint igyekszünk bemutatni Pozsony történetét és jelenét, kortársi építészetét.

A Budapest Városképpen blog pedig a vizsgaidőszak után folytatja működését, rengeteg izgalmas poszttal készülünk. Addig is, akinek elvonási tünetei vannak, látogasson el a hg.hu-ra, ott megtalálja friss cikkeinket, mint A zsidó Pest I. része, A sátortetős kockaház leleplezése, vagy a Belvárosi kincsesdoboz: a pesti apácák nyomában.

Akinek ez még mindig nem elég, az kövessen minket Twitteren, ahol nagyon izgalmas linkekkel, hírekkel kényeztetjük a nagyérdeműt.

Karácsonyi megagiga poszt

Zsámboki Miklós — Fri, 25 Dec 2009 12:38:00 +0100

Boldog karácsonytként hallgasd meg (első rész; második rész, vigyázz, 5. percnél kezdődik csak!) / töltsd le a hetiBeton karácsonyi adását, amelyben nem pofáztunk, 2009 legjobb számai szóltak 1¼ órán át, esetleg olvasd el BDzsH újabb remek cikkét a hg.hu-n a belvárosi klarissza kolostorról, solaitid fotóival; ha már arra jársz, szavazz az elmúlt 20 év legjobb magyar templomára.

A pápa is a mai adást hallgatja /forrás/

És persze boldog mindent, reméljük ezzel lepted meg szeretteidet!

Lánchidak

Zsámboki Miklós — Fri, 04 Dec 2009 08:01:00 +0100

A mai hetiBetonban a Budapest Korzó csapattal beszélgettünk, akik ma 14:15-kor futóverseny rendeztek a Rákóczi út első zebráján az Astoria felől! Az adást itt hallgathatod meg, ugyanitt képek a futkorászásról.

Ez továbbra is a Lánchíd 160. születésnapját ünneplő sorozat! I. rész: De mi volt előtte?; II. rész: A meg nem valósult Lánchíd; III. rész: "Szakadatlan közösülés" 160 éve; IV. rész: Legöregebb hídunk - az első 100 év

A Budát és Pestet összekötő legrégebbi híd mai hivatalos neve Széchenyi lánchíd, különírva, kis 'l'-lel, vagy Lánchíd, nagy 'L'-lel. És ez nagyon frappáns, mert amit mi Lánchídnak nevezünk, az valójában egy lánchíd, amelyet a többi lánchídtól Széchenyi különböztet meg. A híd tervezője az angol William Tierney Clark,¹ akinek ez az egyetlen Lánchídja, de nem ez az egyetlen lánchídja.

Egy lánchíd Marlow-ban

Mint a sorozat második részében írtuk, Széchenyi sztárépítésszel akarta terveztetni az első állandó hidat. El is ment Angliába, ahol ekkor már sorra épültek (és dőltek össze) a kor technikai újdonságai, a lánchidak. A lánchíd a függőhíd egy fajtája, lényege, hogy a hídpályát tartó függővasak a két part között megszakítás nélkül átmenő láncokon lógnak, amelyeket pilonok feszítenek ki. A lánchíd egy mérnöki konstrukció, egy típusterv; különösebb művészi kibontakozásra ezáltal sok lehetőséget nem ad (a 19. században legalábbis). Ezért van az, hogy ha azt mondjuk, hogy lánchíd, akkor eszünkbe juthat a Lánchíd, de egyben eszünkbe juthat az összes többi is - főleg, ha Tierney Clarkról van szó.

Egy lánchíd a Leigh vízáttörésnél

Tierney Clark azért jó arc a történetben, mert az ő hídjai nem dőltek össze. Köszönheti ezt annak, hogy jó volt abban, amit csinált, és köszönheti annak, hogy őelőtte már egy csomó olyan hidat megterveztek, ami összedőlt. Így például James Finley, amerikai mérnök néhány hídja is összedőlt, néhány meg nem. James Finley nevéhez fűződik az első lánchíd (Jacob's Creek Bridge, 1801), az ő ötlete volt a lánc pilonok fölött való átvezetése. Bár Finley azért már mind térben, mind időben távol van, a hasonlóság tagadhatatlan - főleg, mert állítólag az ő hídjait vette alapul Tierney Clark. A Leigh Water Gap Chain Bridge is kísértetiesen emlékeztet a Széchenyi lánchídra, csak épp a megszokott klasszicista pilonok helyén faházak állnak. Ezek a faházak egy tűzvész során le is égtek, de a híd állva maradt, a nagy ijedtségben mégis lebontották, 110 évvel átadása után.

Egy lánchíd Hammersmithben, rajta emberek, alatta evezősverseny

Széchenyinek nagyon bejöttek a hidak, amiket Angliában látott. Úgy lehetett velük, mint mi vagyunk Zaha Hadid, Frank O. Gehry vagy Daniel Libeskind épületeivel - ilyen nekünk is kell! Hiába született szinte évente új hazai terv az állandó híd építésére, Széchenyi félresöpörte azokat, és elment Angliába sztárszemlére, mint már említettük. Végül is William Tierney Clarkot választotta ki, és ezzel tulajdonképpen hidat is választott. Nem véletlenül testvérvárosa Budapestnek Hammersmith, itt épült Clark tervei szerint az első lánchíd, amely a Temze fölött ívelt át. Széchenyi látogatásakor a híd teljes szépségében és erejében állt, 1870-ben azonban mintegy 12 000 néző gyűlt össze a hídon a Cambridge-Oxford egyetemi evezősversenyt végigszurkolni, amit már alig bírt ki a szerkezet, úgyhogy a tulajdonosok bepánikoltak, és a hidat teljesen átalakították.

Egy lánchíd Shorehamban

Az 1833-ban épült shorehami Norfolk Bridge-t, amely lényegében a pilonokon álldogáló négylábúakban különbözött a Széchenyi lánchídtól, a 20. század elején lebontották, az 1832-ben átadott Marlow Bridge azonban máig áll (lsd. fotó a poszt elején). Ez a Lánchíd mellett az egyetlen megmaradt hídja Clarknak, a tényre angol és magyar nyelvű tábla emlékeztet a hídon. Mind a három lánchíd szinte azonos a Lánchíddal, a marlow-i híd kandeláberein például pontosan ugyanazokat a díszítéseket találjuk. És ez még csak nem is egy teljes lista William Tierney Clark hídjairól. Elsőre alig lehet őket megkülönböztetni a Széchenyi lánchídtól, Lánchíd és lánchíd között gyakorlatilag nem látni különbséget - a hasonlóság döbbenetes. Azonban az itt bemutatott képek után tekintsünk meg egy fotót a Lánchídról (például a következő posztban, vagy a blog fejlécén), és döntsük el, valóban csak egy típustervről van-e szó!

Egy lánchíd Marlow-ban, ismerős díszekkel NÉZD MEG NAGYBAN; a teljes hidat lsd. első fotó

¹A Clark Ádám tér nem a híd tervezőjéről lett elnevezve (szerencsére; gondoljunk bele, William Tierney Clark tér), hanem az ugyancsak brit Adam Clarkról, aki bár rokoni kapcsolatban nem állt Tierney Clarkkal, de véletlen ő is pont Clark, és a híd építésének vezetője volt.

Vissza a főoldalra

Legöregebb hidunk - az első 100 év

BDzsH — Wed, 02 Dec 2009 08:35:00 +0100

Nyögtünk a hídtalan Pest-Budán, tervezgettünk állandó hidakat, majd felépítettük a Lánchidat a blogon. Itt az ideje a Lánchíd születésnapját ünneplő sorozat következő részeként átnézni az elmúlt 160 évét a hídnak, illetve az elmúlt 160 év első 100 évét!

A híd avatásakor még nem, csupán 1850-re lettek készen Marschalko János oroszlánjai, és két évvel később kerültek fel talapzatukra a Sina és Széchenyi családok címerei. A hidat „tető alá hozó” családok címere senkit sem zavart, de a szobrászt több kritika érte amiatt, hogy nagymacskáinak nincsen nyelve. Marschalko aztán egy valódi oroszlánon volt kénytelen (állítólag) bebizonyítani, hogy ilyen test- és fejtartás mellett valóban nem látszik a cicus nyelve. Pest 1841-ben, Buda pedig 1857-ben perelte be az építkező társulatot, mert vámszedési joguk által hozott bevételek jelentős mértékben megcsappantak az új átkelő létrejöttével. 1863-ban Budával, 1864 elején pedig Pesttel sikerült megegyeznie a Lánchíd Társaságnak: évi 12.000-12.000 forint kárpótlást kapott a két város. Ez főleg annak fényében lehet érdekes adat, hogy a hídvámból származó bevétel 1871-ben például – ez volt a rekordév – 725.000 forint körül alakult, míg a híd fenntartására ennek töredékét,e évi 10.000-35.000 forintot kellett fordítani. A lényeg: mindenki elégedett volt.

A Lánchíd 1850 körül (Kurz-Rohbock)

A megnyitását követő 20. évben azonban már csak nehézkesen tudta ellátni az új híd a fejlődő ikervárosok közti forgalom lebonyolítását. A Lánchíd szerkezete is problémát okozott, a teherforgalom igencsak igénybe vette azt, néha cserélni kellett a törött/repedt hídelemeket. Új híd építése azonban 1-1 mérföldes távolságon belül a Lánchíd Rt-vel kötött szerződés alapján nem volt lehetséges. Felmerült hát, hogy az egész részvénytársaságot meg kellene vásárolnia az államnak, hogy ezzel tulajdonába kerüljön a híd és a szerződés semmissé legyen. A részvényenkénti 609 forintos vételárat a társaság utolsó közgyűlése elfogadta, és 1870. július 1-jével a magyar állam lett a létesítmény tulajdonosa. Elkezdődhetett az új híd tervezgetése, ez lett a Margit híd, melynek létesítését a Lánchíd állapotával is indokolták. (A Margit híd történetét itt olvashatod el: I; II; III. rész)

A Lánchíd 1890-ben még a régi, könnyebb tartószerkezettel. A pillérek nem változtak, és a szerkezet is jól utánozza a régit, de azért a régi jóval könnyedebb volt. Forrás: FSZEK

A második budapesti átkelő 1876-os átadása után kezdtek el komolyan gondolkodni a Lánchíd felülvizsgálatáról. 1887-ben átfogó szilárdsági vizsgálatokat kezdeményeztek, mely során megállapították, hogy az egész szerkezetet át kell építeni, ha továbbra is fenn kívánják tartani a forgalmat. A legnagyobb gondot az 1849-ben még korszerűnek számító, de mégis kezdetleges merevítés jelentette, amely az útpálya terhelésre (forgalomra, időjárásra) bekövetkező csavarodását nem tompította kellőképpen. A teljes szerkezet átépítése azonban igen drága mulatság volt, és a kieső forgalmat is ki kellett váltani valamivel, így a délen építendő két híd (Erzsébet és Szabadság hidak) megvalósulásáig nem jöhetett szóba.

A híd 1914-1915-ös átépítése alatt. A középső nyílásban biztosítani kellett a hajózhatóságot. Forrás: FSZEK

Az átépítéskor a megnövekedett terhelés elbírása mellett a régi híd formájának megőrzését tűzték ki célul. Ki kellett cserélni az útpályát és a teljes láncsort, tehát a pillérek kivételével gyakorlatilag mindent. A régi, kb. 2100 tonnás vas- és acélszerkezetet egy több mint 5000 tonnás váltotta fel. A láncszemek nagysága megközelítőleg a duplája lett, így az útpálya függesztő elemei is 180 centi helyett 360 centis távolsága kerültek egymástól. Ekkor épült be az akkor fakockás úttestet a gyalogosjárdától elválasztó merevítő-szerkezet is, a járdák pedig 1,8 méterről 2,2 méteresre bővültek. A lényegében teljesen visszabontott szerkezet építését a folyómeder teljes állványozása mellett végezték 1914. február 3. és 1915. november 27. között. Az építkezés gyorsan haladt, pedig még baleset is hátráltatta: 1914 nyarán a Margit-szigetről elszabaduló csónakház lerombolta a Lánchíd budai nyílásának állványozását, és egész Budafokig sodorta annak maradványait. A hidat az átépítés befejezésétől hívták először Széchenyi lánchídnak. 1918 novemberében az összes átkelőn, így a Lánchídon is eltörölték a hídvámot.

A híd átépítés előtti és átépítés utáni láncszerkezete. Így már egyértelmű a különbség. (NAGYOBB KÉPÉRT KATT)Forrás: FSZEK (1890) és LIFE (1939)

A növekvő forgalom a ’30-as években kezdett egyre nagyobb problémát okozni a két hídfőben. A budai hídfő mellett akkor még két hatalmas minisztériumi épület állt, a körforgalom helyett pedig egy egyszerű X alakú útkereszteződés volt. A Fő utca és a Lánchíd utca forgalma, akárcsak ma, akkor is akadályozta egymást, azonban könnyedséget jelentett, hogy a villamosforgalom itt már eleve a híd alatt átvezető aluljáróban bonyolódott, nem úgy mint Pesten: a mai Roosevelt téren az épületek előtt kerülte meg a teret a dunaparti villamosvonal, keresztezve ezzel az összes Pestről a hídra vezető utca forgalmát. Előbbi tér átalakítására a második világháború pusztításai adtak lehetőséget, utóbbit pedig már a háború előtt elkezdték, de a villamos-aluljáró szintén csak a háború után készülhetett el. De ne szaladjunk ennyire előre! 1937-ben az olasz III. Viktor Emánuel látogatása alkalmából több épület, köztük a Lánchíd első díszvilágítása is elkészült. A pillérek éleit, a láncok ívét, és az útpálya szélét folyamatos fényfüzérrel tették az éjszakai panoráma részévé (lsd. a blog fejléce). A hidat ebben az állapotában érte a második világháború. A híd felrobbantásáról, újjáépítéséről, és az elmúlt 60 évről következő bejegyzésünkben olvashattok.

A lánchidi gyorsforgalmi aluljáró 1939. júniusi átadása

Folytatjuk...

BDzsH

vissza a bejegyzésekhez

hetiBeton

Zsámboki Miklós — Sat, 28 Nov 2009 09:09:02 +0100

Egyébként tegnap is volt persze hetiBeton, a Média Építészeti Díjről mondtuk el, ami eszünkbe jutott az átadón. Itt hallgassad ezt!

A győztessel például nem voltunk megelégedve, ó

KÉK

Zsámboki Miklós — Mon, 23 Nov 2009 11:41:00 +0100

Cuki.

KÉK from kekvideo on Vimeo.

Ugyanitt Városi Soft-Rehab: "Urbanity II." - mikrobeavatkozások Budapesten, november 24., kedd (holnap), Merlin.

Éés filmfesztivál, két napos! December 11-12, Építészet és megszállottság

KEK.ORG.HU, nézzed sokat
Facebook/KÉK, kövessed nagyon

"Szakadatlan közösülés" 160 éve

BDzsH — Fri, 20 Nov 2009 19:30:00 +0100

Lánchidalós-örömködős sorozatunk már majdnem építős része, előző részek: Lánchidalunk - de mi volt előtte?; A meg nem valósult Lánchíd

November 20-án, vagyis ma van 160 éve annak, hogy (többé-kevésbé) "szakadatlan közösülését" megkezdte Pest és Buda. A ma is közkedvelt császári tábornok: bizonyos Haynau, és a vicces nevű báró Gerniger polgári adlátus adták át a forradalomban megtépázott ikerváros és a Regensburg alatti teljes Duna-szakasz első állandó hídját. A 12.00-tól zajló ünnepséget egy hónap híján 10 évnyi építkezés előzte meg, és további hét éves előkészítés. Nehéz szülés volt, és mint ilyen maradandót alkotott ugyan, de ha ma építenék, lenne miről írnia az index.hu hídpénz számlálójának.

A hídról szóló november 20-iki hetiBeton adásunkat ITT hallgathatod meg!

1832. Bálint-napján megalakult a budapesti Hídegyesület, ismertebb nevén a Hídegylet. A pénzemberekből verbuválódott társaság meggyőződése volt, Széchenyivel az élen, hogy Pest és Buda összeköttetésére állandó megoldást kell találni. Széchenyi látva a hazai hídépítő szakma alkalmatlanságát, angliai tanulmányútra indult egy bizonyos gróf Andrássy Györggyel. Visszatérésük után rögtön írtak egy 114 oldalas jelentést. Mivel a legnagyobb magyar saját bevallása szerint „felettébb elfogult vala a függőhidak ellen”, William Thierney Clarknak angol hídépítő mestnek kellett meggyőznie a megoldás anyagi és műszaki előnyeiről. A gróf alapos ember lévén a hídépítés pénzügyi vonzatait is kutatta és azzal a botrányos ötlettel állt elő, hogy mindenki fizesse a hídvámot. Rögtön jöttek is a nyilatkozatok a tisztelt házból: „inkább Paksra kerülök le délnek átkelni a Dunán, ha Budára menni lennék kénytelen, mintsem nemes létemre hídvámot fizessek”. A tervezet másik fontos eleme az volt, hogy a hidat egy részvénytársaság építse fel, aki a szerződésben foglalt időre annak birtokosa, és a vámszedés kedvezményezettje. Értik, ugye? Egy magántársaság fogja az „önkormányzatok” helyett beszedni és zsebretenni az adót.

A híd Clark által eredetileg tervezett kapuzata, és a megvalósult egyszerűbb változat.

Széchenyi addig-addig pedálozott és küzdött, amíg 1836. május 3-án az uralkodó szentesítette a XXVI. törvénycikket „Egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről”. A furcsa címünk is a jogszabály preambulumából van, egészen pontosan így szól: „Az Országon keresztül folyó Duna jobb és bal partjai között szükséges szakadatlan közösülés fenntartása végett Buda és Pest Városok között állandó hídnak építése határoztatik.” Széchenyi gróf jóvoltából egy nagy, magyarországi ingatlanvagyonnal rendelkező bécsi bankár, bizonyos Sina György került a törvény nyomán megalapított rt. élére. 1837 szeptemberében érkezik meg William Thierney Clark Pestre Sina (és a mögötte álló gróf) felkérésére, hogy kidolgozza a végleges terveket. Megállapítják a híd ideális helyét, és idővel kikristályosodik a híd ma is látható formája: egyszerűsödik a mederpillér díszítése, valamint a 3-3 tartólánc helyett csak két pár került betervezésre. A pályatest tartói és függesztői öntöttvasból, maga a pálya pedig nagyrészt fából lett megkonstruálva. A részvénytársasággal megkötött építési szerződést az uralkodó 1839. májusában szentesíti, valamint az országgyűlés 1840. évi XXXIX. törvénycikkel iktatja. E szerint 87 évre az építmény az rt. tulajdona, aki jogosult a vámszedésre, a dunai kompjáratok engedélyezésére, valamint a 87 évre garantált monopóliuma van a fővárosban, mivel 1-1 mérföldes távolságban nem építhető új híd.

Így nézett ki akkoriban egy építészeti látványterv. Bár nem látszik, itt még a díszesebb pillérkialakítással számolt W. Clark

W. Clark nem tudott és akart mindvégig itt lenni az építkezést felügyelni, így névrokonát, a Pesten dolgozó, szintén angol Clark Ádámot bízta meg annak vezetésével, aki mindössze 28 éves volt. A beruházás lényegében a budai mederpillér próbacölöpözésével kezdődött meg 1839 szeptemberében, majd még a tél beállta előtt felhúzták a mai Roosevelt téren az építkezéshez szükséges felvonulási épületeket. A. Clark végigjárta a környékbeli országok erdőségeit, és végül szlavóniában találta meg azokat a 12-25 méteres tölgyeket, amik az építkezési állványzatok és a cölöpözés alapjául szolgáltak. 1840 februárjában már a pesti hídfő alapozása folyik, július 28-án leverik a balparti mederpillér első cölöpét, majd következő év áprilisában a Budához közelebb esőét is. 1841. július 7-én már a kőművesek érkeznek – olaszok és németek – ami már lehetőséget ad a hazai politikai elit krémjének tetszelegni az alapkő letételénél. A híd alapozásánál gránitot, a borításhoz váci és sóskúti mészkőt használtak fel. A mederpillér alapzásakor Clark által alkalmazott technika az ún. jászolgátas megoldás volt. Ennek lényege, hogy két párhuzamosan levert cölöpsor közét vízálló anyaggal töltik ki, majd ezt az egész tákolmányt (ami persze egy komoly mérnöki bravúr) összevissza dúcolják belülről. Aztán kiszivattyúzzák az így keletkezett térből a vizet, és lám kezdődhet az alapozás a száraz folyófenéken.

Az alapkő letétele Barabás Miklós kevéssé híres festményén. Jó buli lehetett.

A hidat majdan tartó láncok hazai öntéséről szó sem lehetett, azt Angliából hozták be. A vasszerkezet gyártásakor egyedül a kereszttartók hazai öntését engedte Clark, de hogyhogynem a történetben már érintett gróf Andrássy György öntödéje kapta a megbízást. Az első angliai szállítmány 1846. október 2-án indult útnak és 1847 során folyamatosan érkezett a helyszínre. Ez év nyarára majdnem teljesen készen álltak a pesti és budai hídfők felépítményei, szeptemberben pedig már a balparti nyílás láncainak beemelését kezdték előkészíteni. 1848. március 28-án már lényegében készen állnak a pesti part és a mederpillér közötti láncok, júliusban kezdik el a Duna középső szakasza felettiek beépítését. A láncsort egy úszó munkahídon szerelték össze, majd gyakorlatilag egyben, egy hatszoros áttételű csigasorral emelték a helyére a pillérekre már felszerelt csatlakozáshoz. Az összesen 12 láncszakaszból (4-4 a parti nyílásokban és 4 a középső nyílásban) 11 beemelése a legnagyobb rendben zajlott, de 1848. július 18-án estefele az utolsó közel 800 tonnás darab beemelésekor a csigasor egyik láncszeme elpattant, és az egész visszazuhant a munkapadra ahonnan az épp ott tartózkodó Széchenyit is magával sodorta a folyóba. A szerencsétlenség egy munkás életét követelte.¹

A hídépítés kezdeti fázisa egykorú metszeten. A pillérek felépítésekor használt állványzatok látszanak a folyóban.

Clark tudta jól, hogy a hídépítés egyik legkockázatosabb és legnehezebb részét jelentő láncbeemelések alkalmával az ilyen esetek még Angliában is gyakoriak, viszont Széchenyi aki már kezdett beleőrülni az egész hercehurcába, hatalmas tragédiaként élte meg. A láncok jórésze használható maradt, így a kiemelés után pár héttel később sikerrel a helyéreemelték az utolsó darabot is, így ezután már csak az útpálya függesztésének, és magának az útpályának kiépítése volt hátra, valamint a híd feldíszítése.

Alnoch ezredes hídrobbantásra készül, a háttérben kéken lángol a Várhegy oldala...

A szabadságharc eseményei a hidat sem kímélték. Közismert Clark Ádám lánckamra elárasztó hadművelete, de azt például már kevesebben tudják, hogy 1849. január 5-6 között a hídon kelt át a császári sereg 70.000 katonája és 270 ágyúja. Később a Pestet Görgey közeledtének hírére kiürítő Hentzi tábornok felszedette az útpálya fa burkolatát a Buda felőli nyílásban, a tüzérséget ráirányította a hídra, és puskaporos hordókat helyezett el azon. Görgey megérkezésekor Hentzi lövette Pestet, és a híd is kapott pár találatot, de egyik sem volt súlyos. Érdekesség, hogy az egyik eltalált és meggörbült láncszem egészen 1914-ig beépítve maradt a hídba. Május 21-én egy bizonyos Alnoch von Edelstadt osztrák ezredes saját szivarjával robbantotta fel a hordókat feláldozva ezzel önmagát is. A híd pályaszerkezete mintegy 25 méter hosszban súlyosan sérült ennek következtében, de Görgey ezt villámgyorsasággal kijavíttatta. A későbbiekben visszavonuló magyarok ugyanúgy kárt akartak tenni a hídban, de Clark meggyőzte Dembinszkyt arról, hogy elég lesz szakszerűen szétszedni az útpályát, mert pár nap alatt amúgy is képes az osztrák sereg hadi szükséghidat létesíteni, akkor pedig felesleges az ő nevét bármiféle robbantással beszennyezni. A tábornokot végülis meggyőzte és a szétszerelt elemeket pár mérfölddel leúsztatta a Dunán. A háború augusztusi végeztével a hídépítés befejezésére is lehetőség nyílt: szeptember-október során elkészült a végleges útburkolat, kiépült a járda, és a híd, megnyitására pedig pontosan 160 évvel ezelőtt, 1849. november 20-án került sor. Aznap még mindenki ingyen mehetett át rajta.

¹A Hídember című film ezt az eseményt igyekezett filmre vinni, aki képet akar alkotni róla hogy körülbelül mi is történhetett, és nagyjából hogyan nézett ki a hídépítés vagy egyszerűen csak szeret a Dunában fürdő Eperjes Károlyt nézni ajánljuk megtekintésre ezt a részt. (Az egész film itt, kb a 65%-nál van a jelenet!) Végignézését annyira nem ajánljuk...

Disznóság lenne részemről, ha nem említeném meg a remek művet amiből dolgoztam és az interneten is fellelhető: Páll Gábor: A budapest Duna-hidak története [pdf]

Folytatjuk

BDzsH

vissza a főoldalra

BREAKING NEWS!! Világhírű építész titkolt épületei Budapesten!

Zsámboki Miklós — Wed, 18 Nov 2009 08:03:00 +0100

Megszakítjuk futó sorozatunkat, mert...

Eláruljuk a nagy titkot, leleplezzük, lelőjük a poént, rajtakapjuk! Óóriási szenzáció! Daniel Libeskind, a világhírű, rendszerint csomó felesleges címkével illetett építész inkognitóban épített Budapesten! Az állítás megkérdőjelezhetetlen, a titkolódzás okaival azonban nem tudunk és nem is akarunk foglalkozni - örülünk, hogy ezzel végre Budapest is csatlakozott a világvárosok sorába.

A berlini Zsidó Múzeum; kép forrása

Daniel Libeskind korunk egyik legjelentősebb építésze. Épületei felismerhetők markáns stílusáról, amelyet a töredezettség, a szilánkosság jellemez, valamint a szokásos tömegek felbontása, a fizikai törvények látszólagos elhagyása - az építészetet filozófiai szintre igyekszik emelni, ennek érdekében épületeivel próbál továbblépni a fizikai törvények és a megszokottság korlátain. Eszköztára az építészetben olyan, mint a wonky¹ hangzás az elektronikus zenében (bár Libeskind komolyzenében utazik) - utóbbi alatt kb. a töredezett, szabálytalan ritmusokból és széteső effektekből építkező zenét értjük. Libeskind nagyon-nagyon a berlini Zsidó Múzeummal lett híres, amelynek átadása óriási szenzáció volt: a múzeumi épület az építész állandó jelzőjévé vált, a "világhírű", a "dekonstruktivista" és a "Berlinben élő amerikai lengyel zsidó" mellett. És most egy év alatt két épülete is megjelent Budapesten. Hogy miért nem hallott erről senki sem, mi miért tudunk mégis róla?

A torontói Royal Ontario Museum; kép forrása

Mint írtuk, Libeskind stílusa markáns. Nagyon markáns. Olyan nagyon markáns, hogy valóban félreismerhetetlen: épületeit nem lehet összekeverni más építész munkáival. Mondhatni, Libeskindnek van egy titkos receptje, amely alapján futószalagszerűen gyártja egyedi épületeit. Ezért illeszthető be például a berlini Zsidó Múzeum és a torontói Royal Ontario Museum bővítésének sorába a két budapesti épület. A torontói példa különösen jól passzol az újlipótvárosi Pannónia Általános Iskola bővítéséhez. Az épület új, kétszintes, tetőkertes tornatermi szárnyát az Archi-Kon kft. álcájába bújva tervezte Libeskind. Hiába a titkolózás, az analógia magáért beszél: a Royal Ontario Museumra ránövő kristályszerű Libeskind-szárny tagadhatatlan nagybácsija az újlipótvárosi épületnek - itt a Schulek Frigyes fia, Schulek János tervezte épület került kiegészítésre.

Az eredeti iskolaépület tulajdonképpen kis szecesszióval beoltott Halászbástya, az új tornaterem pedig - valószínűleg a budapesti viszonyoknak és közízlésnek köszönhetően - egy szelídebb Libeskind-ház. Nem játszik az épület tömegével a tervező, megtartja a környező épületek diktálta párkánymagasságokat és homlokzati síkokat, bár magastetőig azért nem fajul. Így tömegében nem, de tornateremhez illő energetikus homlokzati játékával, a nyílások sajátos elrendezésével megerőltetés nélkül illeszthető a Libeskind-életműbe.

A Pannónia Általános Iskola tornaterme, bal szélen az iskola

Másik, újabb épülete sem teljes, sőt. A budai Allée esetében nehéz eldönteni, hogy igazándiból csak egyetlen tömbnél lóg-e ki a lóláb, vagy valójában csak ahhoz az egy tömbhöz van-e köze a Finta iroda nevében tervezgető Libeskindnek?! Ez a tömb azonban gyakorlatilag felcserélhető a Pannónia utcai általános iskola kiegészítésével: a homlokzat kialakításához képest tömegében ugyanannyira bátortalan, mint pesti rokona (persze ha az épületkomplexumot mint egészet vesszük, más a helyzet). A homlokzatokon végigfutó össze-vissza cikcakkos vonalak mellett itt már a függőleges barázdáltság eszközét is bevetette Libeskind az épületre mintegy rátapasztott takaró esetében. A cikcakkokon túl maga a takaró is "felnyílik", itt mintha a burkolat alatti üveghomlokzat figyelne ki. A tömb éjszakai kivilágításával is az előbbi hatásokat igyekezett a tervező kihangsúlyozni, sikerrel emelve ki a tömbön felvonultatott Libeskind-ABC-t.

Az Allée említett tömbje; kép forrása

Viccet félretéve (igen, vicc volt): Daniel Libeskind valóban korunk egyik leginnovatívabb, legnagyobb hatású építésze, jelentőségét kár tagadni - hiába szaporodtak meg az utóbbi években az őt támadó kritikus hangok, mondván, tervei mind egy kaptafára mennek, mintha egy gyár köpködné ki őket (bár ezt többek között New York-i toronyház terve megcáfolni látszik). Cseppet sem meglepő tehát, ha a "Libeskind-ABC" bekerül a kor építészeti eszköztárába - ezt láthatjuk talán az imént viccelődve bemutatott két épületen. Kérdés azonban, hogy van-e értelme a cikázó vonalak átvételének, ha az izgalmas tömegkezelésről és az alapvető filozófiai háttérről megfeledkeznek a követők?, avagy, baj-e, ha magáévá teszi a mainstream építészet is az egykor radikális, újító eszköztár egyes elemeit? Egy biztos, ez mindig is így volt.

¹Wonky: quart.hu-n második bekezdés röviden magyarul, itt bővebben angolul - végül egy jellegzetes szám a youtube-on

Vissza a főoldalra

A meg nem valósult Lánchíd

Zsámboki Miklós — Mon, 16 Nov 2009 08:04:00 +0100

Miközben Széchenyi tovább brandyzik a fejlécen, mi folytatjuk a Lánchíd 160. születésnapja alkalmából indított sorozatot!

Mint az előző posztban írtuk, Budának és Pestnek is nagyon elege volt már a hajóhidas helyzetből, hogy a hajóforgalom, a fagy és a Duna zajlása miatt rendszeresen nem lehetett átjutni a túlpartra. Meg is indult az ötletelés állandó híd állítására, de a 18-19. században egy ekkora folyó áthidalása nemcsak anyagi, hanem technikai kihívást is jelentett: a kisebb folyókon jól működő fa- és kőhidak erre a terepre nem voltak alkalmasak. Rengeteg meg nem valósult terv maradt fenn, ezeket nézzük át, a teljesség igénye nélkül - érdemes figyelni a dátumokat, milyen sűrűn bukkant elő egy-egy új ötlet.

A tervek a következő alapvető kérdésekre keresték a választ: hogyan lehet az árvízveszélyt kizárva építeni hidat egy ekkora szélességű folyón, amelyen ráadásul gyakori az erős jégzajlás?; hol épüljön fel az állandó híd?; és végül, miből? Az 1780-as években két terv is született: Balla Antal egy 13, illetve egy 22 pilléres, Török Sándor pedig egy 5 pilléres kőhíd tervével állt elő. Az ilyen Károly-híd-utánérzéseket azért kellett elvetni, mert félő volt, hogy a pilléreknél feltoluló jég áradást okozna. 1819-ben Campmiller József 4 kőpilléren álló hidat tervezett, nagy íveit görbe növésű fákból építette volna meg, magyarázva mindezt a szerkezet csekély tömegével. Ezt az ötletet, bár a városlakók körében népszerű volt, a szakmai bizottság abszurdnak nevezte és elvetette. 1823-ban Baritz György - elsőként - vasláncokon függő híd tervét publikálta, az akkor elterjedő új technológiának köszönhetően a mederpillérek számát egyre tudta csökkenteni!

Trattner Károly mederpillér nélküli hídterve a piaristák rendházának magasságában

Ekkorra már ismertek a biztos lábakon álló angliai függőhidak, Széchenyi is ki-kiruccan megtekinteni néhányat. 1825-ben Pest megye főmérnöke, Szvoboda János, aki egyébként tagja volt a Campmillert elutasító bizottságnak, már mederpillér nélküli függőhíd tervével állt elő: a pesti görögkeleti templom és a Döbrentei tér közötti híd pályáját a partokon épített nagy gúlaszerű tornyok és lánckötegek tartották volna. Ehhez hasonló Trattner Károly 1828-as elképzelése: az ő egyíves hídját kb. 4.74 méteres (15 láb) oszlopok tartották volna kicsivel arrébb, a piaristák rendházánál, amelyet lebontott volna (az épület a mai rendház előtt állt, és végül tényleg lebontották). Ezek a tervek gyakorlatilag a mai Erzsébet-híd tervei, úgyhogy tulajdonképpen valamilyen szinten megvalósultak.

Brunel ötnyílású hídterve (NÉZD MEG NAGYBAN)

Ugyancsak 1828-ban került nyilvánosságra Brunel (világhírű brit mérnök, a cilinderes emberke a nagy láncok előtt) négypilléres hídterve, amelyet Sándor Móric kérésére, Széchenyi István segítségével készített el. Lux György János 1829-ben szembement a trenddel, és elvetette a lánchíd ötletét, ő még nem bízott a technikában, szerinte az nem bírná a terhelést. Pillér nélküli merev kovácsoltvas hidat ajánlott, amely a leírás szerint ferde síkokra lett volna támasztva. Az ötlet extrája, hogy állítása szerint meg tudta volna oldani, hogy a hidat a vízfolyás irányába könnyen el lehessen mozdítani, továbbá a híd elforgathatóságára is ígéretet tett.

Győry Sándor terve a Duna szabályozására: látszik a pesti part tervezett bővítése és az új telkek (fehérrel); fölötte a nulla és a két mederpilléres változat

De jöjjön a két legizgalmasabb terv! Győry Sándor 1833-ban rájött, hogy hidat nem lehet csak úgy a semmiből építeni, előbb szabályozni kéne a partokat! A Margitsziget déli csúcsától a gellérthegyi szűkületig a Dunát 150 ölre, azaz kb. 284.4 méter szélesre szűkítette volna. Számításai szerint így a pesti part 98 öllel, azaz kb. 185.9 méterrel bővült volna, és az ebből származó nyereségből boldogan lehetett volna állni a híd cechjét. Ő is lánchídban gondolkozott, mégpedig az egykori Deron-ház magasságában, és a hídnak három változatát is kidolgozta: nulla, egy-, illetve kétpillérest.

Vásárhelyi Pál terve, a középső elfordított pillér tetején a mulatóház, alatta épp áthalad egy gőzhajó (NÉZD MEG NAGYBAN)

A legtutibb tervet egyértelműen Vásárhelyi Pál alkotta. Terve 1838-ban, tehát már a Clark-féle terv elfogadásával egy évben készült. A hidat magát a mai Lánchíddal azonos helyre rakta volna, de az elképzelés ennél többről szólt. A hárompilléres híd középső pillére a többire merőleges, tehát nyílásával a Duna folyásának néz, itt kelhettek volna át a hajók az 50 évvel későbbi (!) Tower Bridge-éhez hasonló csapóhidas technikával. Ilyenkor a gyalogosok egy lépcsőn keresztül a pillér tetején folytathatták útjukat, ahova Vásárhelyi ráadásul "tündéres mulatóházat" tervezett, "hol gyönyörű kilátás mellett, kellemes pihenőhely, frissítő étel, ital, fagylalt, csemege és - rheuma" várta volna az arra vágyókat.

Az elképzelés különlegességét azonban egy következő ötlet adja: a hidat összekötötte volna a Margitszigettel. A Duna közepén, azt kettéválasztva, egy 6-8 öl (kb. 11-15 méter) széles töltést hozott volna létre, amely - két ponton híddal megszakítva - egészen a sziget déli csücskéig vezetett. A földnyelv segítségével könnyen megközelíthetővé vált volna a Margitsziget, de Vásárhelyi szerint a sétálgatás mellett hasznosítható lett volna kikötőként és rakodópartként is. Összekötötte volna a Margitszigettel a mellette akkor még külön álló kisebb szigetet is, a Festők szigetét, ahol bármily meglepő, festők festhettek és szobrászok szoborhattak volna kedvükre.

Vásárhelyi Pál terve, látszik a töltés a híd tervezett helye és a Margitsziget között, valamint a Margitsziget és a Festők szigete között; jobb oldalt a hajóhíd (NÉZD MEG NAGYBAN)

Hogy miért nem valósult meg egyik terv sem? Egyrészt, mert ekkor még nem volt kellő pontossággal felmérve a Duna, így senki sem tudta biztosan megmondani, milyen hatása lenne egy hídnak. Továbbá az anyagi háttér biztosítását sem tudta egyik terv sem meggyőzően előadni. Aztán beszállt a játékba Széchenyi István, eleget tett az előző két pontnak, de kimondta: a hidat külföldi, neves építésznek kell építenie! Sztárépítészet a 19. században.

Vissza a főoldalra

hetiBeton

Smiló — Fri, 13 Nov 2009 10:07:00 +0100

Mint minden pénteken ma is hetiBetonoztunk. itt meg hallgasd! Meglepően kellemesre sikeredett. Ez azt jelenti, hogy mi sem számítottunk rá, hogy jó lesz. :)

Lánchidalunk - de mi volt előtte?

Zsámboki Miklós — Thu, 12 Nov 2009 07:59:00 +0100

November 20-án, azaz jövő hét péntekén lesz 160 éves a Széchenyi lánchíd; ezt körberajongva tematikus heteket tartunk a blogon (figyeldoda a fain új fejlécet!), úgyhogy több, a hídhoz lazábban vagy szorosabban kapcsolódó posztot lehet majd olvasni!

Budapest a hidak fővárosa, röhögve szaladgálhatunk valamelyik hídon Buda és Pest között ide-oda, ha épp úgy tartja kedvünk - vagy ha értelmetlenül rohangálni épp nem is akarunk, az átkelés a Dunán ma tulajdonképpen problémamentes, nem is gondolkozunk sokat azon, hogy egy folyó választja ketté a várost. Pedig csak 160 éve, 1849. november 20-án adták át Budapest első állandó hídját, a Lánchidat - mi volt előtte? Hogy találkozott a budai kisasszony és a pesti rakodómunkás?

Széchenyi meglovagol egy üveg Lánchíd brandyt az ünnepi fejlécen, háttérben a Lánchíd régi és mai kivilágításának mashupja, hogy a Palotáról ne is beszéljünk

Hidat a mai Budapest területén először a rómaiak emeltek, ráadásul állandó hidat, úgyhogy valójában nem is igaz, hogy a Lánchíd lenne az első - viszont az igaz, hogy a rómaiak után a Lánchíd 1849-es átadásáig kellett várni a következő állandó hídra, ami nem kis idő. Az aquincumi tábort és a Rákos-patak torkolatánál emelt ellenerődöt kötötték össze fahíddal, útba ejtve a 19. században eltüntetett Fürdő szigetet - az egykor a Margit szigettől északra fekvő sziget, bármily meglepő, fürdőnek adott helyet. Ezenkívül hajóhidat, tehát rögzített hajókon nyugvó hidat is emeltek, ezt az Erzsébet híd közelében, a mai Tabán és a Március 15. tér helyén akkor állt erőd között - az utóbbihoz tartozó hídfőállás romjait láthatjuk ma is a téren.

A rómaiak után a 16. századig nincs híd a Dunán Budapest területén. Télen maga a befagyott Duna a híd (míg egyszer legalább 40 ember halálát okozva be nem szakad), nyáron pedig hajókázott az átkelni vágyó nép. Bár álmodozott Zsigmond király állandó kőhíd építéséről, és ennek érdekében állítólag meg is kezdte a budai vár közepén egy torony alapzatát, Pesten pedig egy domb emelését: a kettő magaslatot kötötte volna össze kőhíd, de a projekt a király halála miatt még korai stádiumban elakadt. Mátyás is dédelgetett egy hasonló tervet, bár ő néhány forrás szerint márványhídban gondolkozott - végül inkább háborúkba ölte pénzét és idejét.

A török hajóhíd aligha pontos ábrázolása (NÉZD MEG NAGYBAN); forrás

Legközelebb a törökök emeltek hajóhidat, valamikor 1556 körül, alig pár évvel a rómaiak után. A korabeli beszámolók szerint nagyon tuti híd a mai Ybl Miklós tér és a Deák Ferenc utca között volt és 60-70 hajóból állt. Mivel a híd kisebb hajókon feküdt, a Duna víziforgalmát a középső 2-2 hajó felnyitásával engedték át, ha pedig fagyott a Duna, a hajóhíd a budai partnál aludta téli álmát. Többször újjá kellett építeni: 1578-ban földrengés pusztította el, ezután 1598-ban a Dunán megindított, farönkökből ácsolt tutajokkal rombolták szét a hidat a Habsburgok, hogy aztán 1602-ben kevésbé kreatívan felgyújtsák; végül 1686-ban a törökök robbantották fel ágyútűzzel a hidat, menekülés közben. ~~(Ismerős?)~~

A repülőhíd

Buda visszavétele után sokáig csak repülőhíd működött a Dunán, amelynek azért találó az elnevezése, mert se nem repülő, se nem híd. A repülőhíd egy kötélből áll, amelyet kisebb hajók tartanak a felszínen, a kötél egyik vége le van horgonyozva a folyó közepén, és a másik végén van az utasokat szállító hajótest. A szerkezet lényege az, hogy a hajótestet a folyó sodrása viszi egyik parttól a másikhoz, tehát úgy működik, mint egy nagy inga. Ilyen "híd állt" a Dunán az 1770-es évekig, amikor újból hajóhidat emeltek helyette. 1790-ben a jól teljesítő hajóhíd mellett újra beüzemeltek egy repülőhidat az országgyűlés idejére, ennek a hajóteste 250 négyzetméter volt.

A hajóhíd, láthatóak a lámpák (NÉZD MEG NAGYBAN)

1770-ben először a Rudas fürdő magasságában emeltek hajóhidat, ezt idővel a Kishíd (a mai Türr István), majd 1788-tól a Nagyhíd, azaz a mai Deák Ferenc utca vonalába költöztették. Ez a híd működött 1849-ig, és szerették az emberek nagyon - egy ideig ráadásul a Duna sodrásának megfelelően bájosan görbült a vonala, tehát egy kanyarral lehetett csak átkelni a folyón. A török híddal ellentétben 40-50 hajóból állt, színes volt, 4 szobor is díszítette (többek közt Szent Kristóf és Nepomuki János szobra), éjszaka 16 lámpa világította meg. A híd közepén egymástól gerendákkal szétválasztva zajlott a lovas- és kocsiforgalom a két irányba, a híd oldalain pedig 80 centi széles járdákon haladt a gyalogosforgalom, egyik oldalon Pestről Budára, másik oldalon fordítva. A hídfőknél vámszedő házak álltak, ahol a hídvámot szedték, kivéve attól, akitől nem.

A hajóhíd Vasquez térképéről, jól látszik az elkülönített járda és az egyirányú közlekedés (NÉZD MEG NAGYBAN)

hátránya is akadt azonban a hídnak: a dohányzás például szigorúan tilos volt. Továbbá, ha jött egy hajó, a hidat középen szét kellett szerelni; ez a török időkben még rendben volt, de a hajósforgalom a gőzhajóknak köszönhetően ugrásszerűen nőtt, így a hidat egyre sűrűbben kellett lezárni. Egyébként sem volt mindig töretlen a boldogság, nyáron az alacsony vízállás miatt sokszor nagyon lesüllyedt a híd közepe, így a parthoz közeledő szakasz olyan meredek lett, hogy egy-egy szekér néha visszacsúszott, és lovastul rádőlt a mögötte haladóra. De ez mind semmi, télen a fagy miatt decembertől márciusig, illetve rossz esetben egészen májusig ki kellett vonni a hajóhidat a forgalomból, azaz ekkor nem volt átkelőhely a két város között. Lehetett hajóval vagy komppal próbálkozni, de jégzajláskor az is életveszélyes volt, a két város ilyenkor hónapokig teljesen el volt szakítva egymástól. Így ragadt 1800-ban Budán egy egész napra a József nádor báljára látogató több ezer pesti polgár és a magistrátus, de Széchenyi is jó pár randit bebukott a zajlás miatt. Bepipult, és aznapi naplóbejegyzése valami állandó hídról és az ő egyévi jövedelméről szól - kár, hogy nem blogot írt, így az írást más nem olvashatta.

Tehát egy állandó híd építése a 19. századra nagyon aktuálissá vált, beindult az ötletelés helyről, szerkezetről - de erről majd legközelebb.

Vissza a főoldalra