Szamárfülesnével van Pécs közelében egy gyönyörű telkünk, amire, ha egyszer majd nagyok leszünk, építünk egy házat. Namost addig is ez a telek – amire ezentúl csak pampaként hivatkozok – inkább csak átok, mint áldás. Bár szerencsére parlagfű nem nő rajta, minden tavasszal és ősszel belopja magát a szívünkbe és a pénztárcánkba a szártépőzés réme, amit valamiért sohasem tudunk olyan zökkenőmentesen összehozni, mint szeretnénk.

Idén meglepően hamar sikerült, ezért tegnap el is határoztuk, hogy kimegyünk rendbe tenni az ilyenkor menetrendszerint visszamaradó elvadult részeket. Vittünk magunkkal debrecenit, pár sört és virslit, szalonnát és hagymát is, hogy majd közben a nyesedék alá gyújtva csaphassunk egy grillpartit, amire mellesleg anyámat is meghívtuk.

Minden remekül indult. Reggel kicsit dolgozgattunk, aztán felhajtottuk a söröket, majd dolgozgattunk még egy kicsit, és mivel közben jól megéheztünk, dél körül nekiálltam megcsinálni a tűzhelyet. Ahogy azt kell, kicsit körbeástam, majd a grillrácsnak ágakból csináltam egy rögtönzött állványt, aláraktam egy mini-máglyát, és begyújtottam. Tűzgyújtásban van némi tapasztalatom, de ez most az istennek nem akart összejönni. Csak füstölt, mint egy régi Ikarus. Próbálkoztam legyezéssel és a tűzfészek átrendezésével is, de az igazat megvallva nem sok türelmem volt a dologhoz, mert bár körültekintő, a biztonságra sokat adó embernek ismerem magam, most inkább csak éhes voltam.

Valószínűleg anyám is az lehetett, mert lelkesen biztatott, hogy pár marék száraz fűvel gyorsítsam fel a folyamatot. Így is tettem, és a hatás nem is maradt el: a lángok felcsaptak, és körülölelték a gúlába rakott gallyakat. Aztán amíg a kolbászokkal telerakott rácsot a helyére illesztettem, a tűz belekapott a tűzhely körüli száraz szalmába. Először nem tűnt vészesnek, láttam már ilyet, csak körbe kell szteppelni, aminek neki is álltam hamar, de aztán kicsit felélénkült a szél, és viharos sebességgel tágult a kör.

Topoghattam én mint egy amfetaminkúrás Fredaszter, hamar kiderült, hogy Szent Flórián ma nem velünk grillezik. Amikor a fengshuisan megnyugtató duruzsolásból a tűz hangerőt váltott, szamárfülesné már indult is a csomagok felé.

– Hívom a tűzoltókat – mondta enyhe pánikkal a hangjában.

– Nemkell! – kiáltottam oda neki a tűzkör túloldaláról eszelős vigyorral a képemen. – Nem látod, hogy ura vagyok a helyzetnek?

Persze szó sem volt ilyesmiről. Amire a tűzoltók kiértek, már az egész pampának mind az ezer négyzetmétere körbeégett. Amikor a tűzoltók vezetője kiszállt a kocsiból, és nyugodt léptekkel (az én ízlésemnek kicsit túl nyugodt léptekkel is) felém indult, én már csak anyám és szamárfülesné társaságában a bokrok mögül, kormos képpel figyeltem a füstölgő, fekete mezőt.

– Itt ugye kontrollált égetés folyik? – kérdezte a szimpatikus fickó miután bemutatkozott, és a riasztás száraz tényeit elsorolva beazonosította, hogy jó helyen jár-e; gondolom azért, hogy nehogy rossz tüzet oltsanak el.

– Nemegészen… – csücsörítettem a számat, majd szóról-szóra bevallottam neki a nagy blamázst, amire elvakkantott pár parancsot a vokitókijába, és a tűzoltók munkába lendültek.

Meg kell mondjam, hogy nagyon profin végezték a dolgukat. Secperc alatt, akkurátusan eloltották a maradék tüzeket (egyébként a zöld részeknél tényleg megállt, ahogy az egyik szomszéd előzőleg nyugtatgatott), egyetlen viccet sem sütöttek el a hétvégi grillezés veszélyeiről, és amikor elnézést kértünk, hogy problémát okoztunk nekik, megnyugtattak, hogy ez a dolguk, és egy ilyen szép tavaszi napon tulajdonképpen alig várják, hogy kiriasszák őket az unalmas tantermi és alaki foglalkozásokról. Az ilyen életveszély nélkül eloltható tarlótüzek a specialitásuk. Majdnem hogy ők köszönték meg, hogy felgyújtottuk a pampát.

Miután felvették a jegyzőkönyvet, szamárfülesné és anyám beállt velük egy csoportképre, majd elköszöntünk tőlük, és hosszan integettünk a tűzoltókocsi után. Aztán miután elhajtottak – és ahogy ezt valószínűleg minden normális ember tette volna hasonló helyzetben –, visszavittük a kimentett grillrácsot az apokalipszis utáni tájat idéző pampa közepére, ráraktam a sértetlenül meredező faállványra, alágyújtottam, megsütöttük a kolbászokat, és miután jóízűen megettük mindet, hazamentünk.

The Tour of the '20s - Vervaeke and Geldhol smoked the cigarette

Ma többszörösen is csalódtam a bringásokban.

Bár valószínűleg megengedhetném magamnak a jobb sorsot, életvitelszerűen bringával járok mindenhová, így értelemszerűen munkába is. Ma reggel aztán különös dologra lettem figyelmes. A Kertvárosból belvárosba vezető bringásúton két bringás haladt előttem, akiket azelőtt még sosem láttam, pedig amikor az ember bringával jár munkába, egy idő után megismeri az összes fura alakot, akik a busz kényelmét, tisztaságát és tágasságát, és az autó olcsóságát nem félnek felcserélni a hűvös reggeli napsütésben csiripelő madarak néha már-már bántóan dallamos füttyszavára.

Aztán hazafelé ugyanez történt, csak másik két bringással. Egész tömeg lett a bringaúton. Le kellett fékeznem, hogy előzni tudjak. Aztán rájöttem, hogy ma volt a pécsi Kritikus Tömeg bringás felvonulás, ami ugyebár egybeesik a Bringázz a munkába! akcióval is.

Namost az első gondolatom az volt, hogy csak 4 bringás? Ennyit tudott megmozgatni a két nagy bringás akció? Aztán ezt a 4 bringást eddig vajon miért nem láttam? Csak ezen az egy napon vállalták a hatalmas kockázatot? És akkor meg minek? Kinek akarják ezek azt hazudni, hogy bringával közlekednek? Én a bringásokat nem ilyennek ismertem…

Már régóta mondogatják, hogy válság van, de ha kimegyünk az utcára ez nem nagyon látszik. Az emberek ki-be járnak a szoláriumokból, és jobbnál-jobb kocsikon futkároznak olyan vészterhes időkben, amikor a benzin már rég nem olcsóbb a sörnél. Ezt különösen nehezen értem – mármint a sok vadiúj kocsit az utcákon. Azt gondolná az ember, hogy itt, a vad délen csupa jómódú ember él, de vajon honnan van rá pénzük?

Aztán a hosszú hétvégén szamárfülesnével kirándultunk egyet, és azonnal megértettem a dolgot. Házvásárlás kapcsán egy ideje a látókörünkbe került Bakonyára indultunk biciklivel, és útközben több szép kis falun is átkerekeztünk. A legnagyobb megdöbbenésemre jópár düledező ház udvarán (olyanokén, amik első látásra lakatlannak tűntek) a legmegdöbbentőbb csili-vili autók álltak.

Még a végén tényleg válság lesz.

Most nem akarom részletezni, hogy milyen események vezettek egy ilyen kockázatos szituáció kialakulásához, de tegnap (február 29-én) munka után terveztem megvenni a márciusi bérletemet.

Kicsit összeszorult a gyomrom a gondolatra, hogy vajon egy nappal a cél előtt menni fog-e, de aztán a rutinos bérletvásárló szamárfülesné telefonon keresztül megnyugtatott, hogy a hónap utolsó napján mindig tovább nyitva vannak a bérletpénztárak. Ezzel a tudattal közeledtem tehát az egyik ajtaja felé, ami a legnagyobb meglepetésemre zárva volt. A kiírás szerint hétköznaponként általában 16:30-ig (ami éppen a munkaidőm vége), minden hónap 30-tól viszont meghosszabbított nyitvatartással, egészen 18:00-ig állnak a kedves utazóközönség rendelkezésére.

Nem hittem a szememnek.

Szerencsére a bérletpénztár mellett volt egy ügyfélszolgálati iroda is, ráadásul nyitva. Bevallom, hogy nem vagyok járatos tömegközlekedési ügyekben, ezért talán túlzott optimizmussal fordultam be az irodába, ahol egy középkorú nő püfölt egy számítógépet.

– Csókolom, akkor biztos magánál vehetek bérletet! – javasoltam.
– Sajnos nem – biggyesztette le a száját, bár látszott rajta, hogy egyáltalán nem sajnálja a dolgot. – Holnap reggel a buszpályaudvarnál lévő bérletpénztár nyit legkorábban, fél hétkor.
– De nekem ma kell bérlet – tártam szét a kezem. – Holnap már március van…
– Holnap reggel a Bajcsy Zsilinszky utcai bérletpénztárban tud legkorábban bérletet venni – ismételte el még egyszer, mintha gyengeelméjű lennék. – 6:30-kor nyit.
– Maguknál amúgy még nem tűnt fel senkinek, hogy februárban sosincs 30-adika? – néztem rá kihívóan.
– De – nézett vissza rám a szemüvege fölött azonnal megértve mire célzok, mert bizonyára nem én reklamáltam emiatt először. – De ezt valaki nálam sokkal okosabb határozta meg így.

Elköszöntem, és tompán zsongó fejjel kifordulva az ügyfélszolgálatról olyan kérdések kavarogtak a fejemben, hogy „Hogy lehet, hogy az ügyfélszolgálati iroda tovább nyitva van, mint a bérletpénztár?”, és egyébként is, „Mi mást akarhat az ember egy közlekedési vállalattól, mint bérletet?”, „Mi szükség van külön ügyfélszolgálatra?”, és „Ha már van, akkor miért nem lehet ott vajon bérletet is venni?”.

Az efféle logikátlan szolgáltatói viselkedés láttán először mindig arra gondolok, hogy az ilyen állami cégek igazi piaci versenyben hamar csődbe mennének, aztán eszembe jutott, hogy a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek ez így is sikerült.

Bepalizott

Ma egy hosszabb szöveget nézettem át a Word helyesírás-ellenőrzőjével, és amikor már az ezredik téves riasztásra kattintottam, hogy ugorja át, rájöttem, hogy az egész egy nagy rakás szar. (Érdekességképpen elmondanám, hogy itt a szar-t zölddel aláhúzza, és reklamál, hogy „Durva, obszcén vagy bántó szó!”, de legalább nagyon következetesen a szarvak szót is aláhúzza, amit, ha átírok ürülékvak-ra, azt minden további nélkül elfogadja.)

Ha a fenti példa nem lenne elég bizonyíték, akkor íme egy rövid gyűjtés a téves riasztásokból (felhívnám a figyelmet a zárójelbe tett, Word által javasolt helyesbítésekre):

• esszencializmus (esszenciaizmus)
• kopulálni (kopulázni)
• tartálykákban (tartálkákban)
• büdösbenjáminnak (BÜDÖS BENJÁMINNAK)
• koevolúció (KO EVOLÚCIÓ)
• karbonkoriaknál (karbokoriaknál)

Tudom, hogy ezek nem mindennapos szavak, és még a helyesírásukról is lehetne egy jót vitázni, de a Word az egyszerűbbekkel sem boldogul. Nézzük, mit kezd az alábbi, szerintem teljesen egyszerű és értelmes szavakkal (és miket javasol helyettük):

• végtelenje (bégtelenje, cégtelenje, végetlenje, végtelene, vértelenje)
• ennyien (énnyien, ennyién, ebnyien)
• nyeretni (nyertetni)
• honlaptervezőként (holnaptervezőként)
• farmerkedéssel (farmerjedéssel, farmerkeféssel, farmerkeséssel, farmrekedéssel, farmeredéssel)
• holmijainkat (holmiijainkat, holmisainkat, halmijainkat, holdijainkat, holtijainkat)
• mindannyiunknak (mindannyiinknak, mindannyinknak, mindannyisunknak)
• buherál (buzerál)
• tényéről (erre kivételesen semmi hülyeséget nem javasol, mégis furcsa, hogy nem ismeri)

Ha esetleg mégis elütnénk valamit, akkor egy helyesírás-ellenőrző tényleg nagy segítség lehet, nade nézzük, mit javasol a Word a következő (tényleg hibás) szavakra:

• Pireneusokok (Pireneusokik, Pireneusokk, Pireneusoktok, Pireneusoksok)
• nevemberében („nevembe rében” – igaz, itt hozza a helyes novemberében-t is, de csak második javaslatként)

Végül három szó (bizonyára van több is), aminek semmi értelme, a Word azonban meg se nyikkan rajtuk:

• lombaji
• elegyedetünk
• bizonyáéra

Ennél még a teljesen ingyenes böngészőm teljesen ingyenes helyesírás-ellenőrzője is jobban teljesít.

(Ha valaki egyébként mindezt nem hiszi, a fenti szöveget kopipésztelje be egy üres Word dokumentumba, és járjon utána.)

(Ja, és hamár itt valamiért eszembe jutott a smittpali, nekem ne mondja senki, hogy a számítógépes programoknak nincs humorérzékük. A Word a bepalizott szónál a be-t elfogadja, és csak a palizott-at húzza alá zölddel, azon reklamálva, hogy „Hivatalos szövegben kerülendő szó vagy kifejezés: férfiazott”. Csak úgy kíváncsiságból rákattintottam, és tényleg kijavította beférfiazott-ra. Ez egy zseni.)

Szamárfülesné és én a múlt héten a postaládánkban egy-egy értesítőt találtunk tértivevényes küldemények érkezéséről. Nem volt időnk azonnal felvenni őket, ezért pár napig aggódó pillantásokkal szemeztünk velük, ugyanis mindkettő feladója az agymosás legalapvetőbb szabályai szerint frissen átnevezett NAV volt.

A vogonok újra támadnak, de vajon mit akarhatnak? – kérdezgettük egymást egész este.
– Talán valami az ingatlanadóval kapcsolatban? – nézett rám szamárfülesné tanácstalanul.
– Vagy mégis ránk verik a telekadót? – néztem vissza a kezeimet széttárva.

Csak két nappal később nyugodtunk meg, amikor szamárfülesné munka után végre megszerezte a leveleket. Mint kiderült, a vogonok mindössze annyit akartak közölni velünk, hogy „Megállapítom, hogy [a 2010. évi személyi jövedelemadójának 1-1%-áról] rendelkező nyilatkozata(i) érvénytelen(ek).”

Namost ez mind rendben, szép tőlük, hogy megírták, hogy a nyamvadt 1-1 százalékainkat is ellopták, de azon túl, hogy meg sem próbálják tisztázni, hogy melyikkel volt gond a kettő (összesen 4, azaz négy) közül, vagy hogy mi volt a gond egyáltalán, az indoklást ízes vogon tájszólással, három teljes oldalon keresztül részletezik. Csak annyit értünk belőlük, hogy 5000 Ft-ért fellebbezhetünk. És ha már itt tartunk, mi az hogy a 2010-es dolgainkról most nyilatkoznak? Pár hét múlva 2012-őt írunk! Pofám leszakad!

Már nem emlékszem, hogy a nyilatkozaton volt-e olyan rész, hogy „□ Nem kívánok további levelezést folytatni az adóm 1 százalékáról rendelkező nyilatkozataim érvényességéről.”, de ha nincs, akkor nem lehetne rá tenni egyet? Köszönöm.

Szomorúan olvastam, hogy bezár a pécsi vidámpark.

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/bezart-a-pecsi-vidampark-a-nosztalgia-elesztheti-ujra-406126

Persze nem kerülhette el a sorsát. Igazából csoda, hogy ennyi ideig húzta. Szerencsére, amikor legutóbb szamárfülesnével elsétáltunk mellette, kitaláltuk hogyan lehetne megmenteni, és most ingyen és bérmentve el is mondom mindenkinek.

A retró vidámpark ötlete persze adja magát, mindenkinek ez jut róla eszébe (Debrecenben félig-meddig meg is csinálták), de mi a tökéletes retró vidámparkot álmodtuk meg. Korabeli képekről felújítanám a helyet a legapróbb részletekig, az utolsó szegélykőig. A személyzet korabeli ruhákban teljesítene szolgálatot, a belépőjegy eredeti vagy utántervezett retró lenne, a büfében korabeli italokat és ételeket lehetne kapni. De csak azokat; nem lenne félmegoldás. A blokkok a régiek lennének, a pénztárgép szintén, minden a legapróbb részletekig kidolgozva.

Ha már beindult a bolt, plusz ráadásként szerződtetnék statisztákat (a pécsi egyetemisták hogy örülnének ennek), akik korabeli öltözékben flangálnának fel-alá, fiatal párok korabeli babakocsit tologatnának, dodzsemeznének, vagy Bambit szürcsölnének a büfé kerthelyiségében. Lehetne velük fényképezkedni, de lenne egy házi fotós is, aki olyan profi képeket készítene, hogy távozáskor kevesen sajnálnák otthagyni értük azt a pár ezrest, és lenne egy szövetkezeti bolt is, ahol 60-70-80-as évekbeli tárgyakat lehetne venni. Mindezt a békebeli táncdalfesztiválokból válogatott zene festené alá az oszlopokra erősített retró hangszórókból.

Az biztos, hogy nem lenne még egy ilyen az országban. Csak úgy özönlenének ide a népek, hogy megcsodálják, de persze lehet követni a nagy magyar néphagyomány is, és sopánkodni, hogy milyen szar az élet, meg hogy jaj, miért nem jön ide senki.

Update: Amíg a fenti ötletem meg nem valósul, ez is megteszi:
http://www.pecsma.hu/helyi/2012/04/28/die-hard-csernobili-diszlet-lehet-a-vidamparki-jatekokbol/

Bizonyára mindenki hallott már a nagy pécsi I. Gáborról. Állítólag maga az ördög, a PTE consigliere di tutti consiglierije. Tavaly bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával letartóztatták, 30 millió forint (hú, ez azért sok pénz!) óvadék ellenében szabadon engedték, majd a munkahelyén beteget jelentett, hazament, és valami egyetemi VIP-kártyával vásárolgatni kezdett az interneten. Állítólag összesen 2,5 millió forint értékben, de aztán valami szemfüles PTE-s észrevette, letiltották a tranzakciókat, és végül csak 100 000 forint kár érte az egyetemet.

Namost nekem fogalmam sincs, hogy ki ez az I. Gábor, és valóban elkövette-e bűnszövetségben azt a vesztegetést. Az, hogy a szabadulása után az első dolga az volt, hogy táppénzre menjen, és bevásároljon az interneten mások pénzéből, nem vall túl okos emberre, és megkockáztatom, hogy majd az ügyének a kimenetelét is befolyásolni fogja.

Viszont egy nagyon fontos információ hiányzik a híradásokból, ami számomra azonnal eldönthetné, hogy bűnös-e a faszi: vajon mit rendelt I. Gábor azzal a VIP-kártyával az interneten 2,5 millió forint értékben?

Mert ha lélegeztető gépet vett volna a klinikának, akkor az egészen más tészta…

Update: Nem lélegeztetőgépet vett (11:50-nél):
http://www.pecsma.hu/helyi/2012/02/16/exkluziv-interju-imhof-gaborral-a-pecs-tv-n/

Szamárfülesnével a minap a Plázában járva elhatároztuk, hogy elmegyünk moziba. Mivel az szóba sem jött, hogy 1290 forintért megnézzünk egy „sima” filmet (azoknak moziban befellegzett), a 3D-sek (Conan, a barbár, Frászkarika, Hupikék Törpikék, Verdák 2. és Zöld Lámpás) közül pedig egyikhez sem fűlött a szemünk, inkább megvacsoráztunk, hazamentünk, és letöltöttünk egyet a több ezer film közül, amit a neten találni.

Nem, nincs bennem egy csepp szégyenérzet sem emiatt.

Az a helyzet, hogy – bár a filmgyártók jó helyen kapiskálnak ezzel a 3D-vel – a mozik nem nagyon törik magukat, hogy becsábítsanak. (Hogy ez a Völgyesiné bemutatja mekkora egy szar!) Inkább üresen tátonganak (legalábbis a legutóbbi mozis emlékeim szerint csak mi ketten ültünk a nézőtéren), ami bizonyára nem jó nekik.

Nem tudom, lehet, hogy tévedek, de van egy olyan tippem, hogy ha egy vetítésen az üres helyeket ingyen adnák, az csak szinte elhanyagolható többletköltséget jelentene a mozinak. (És akkor a pattogatott kukoricás bevétellel még nem is számoltam – legfeljebb a vetítés után kicsit jobban meg kéne dolgoznia a pénzéért a takarítónőnek.) Azt nem hiszem, hogy a mozinak érdeke lenne kihasználatlanul tartani a termeket, a zsúfoltság pedig nem ijesztene el senkit, hiszen akkor eleve kevesebb széket raknának be.

Éppen ezért támadt egy ötletem. Az üléseket egyre olcsóbban árusítanám. A premier napján teljes árat kérnék, de naponta, vagy legalábbis bizonyos időközönként egyre olcsóbban árulnám a jegyeket egy előre meghatározott minimum (mondjuk 500 Ft körüli, de akár alacsonyabb) értékig.

Tehát aki hamar meg akarja nézni a filmet, az drágábban jutna hozzá, akit nem zavar, hogy az utolsó előadást látja, az akár egy ötszázasért is megnézhetné.

Aztán lehetne előadásonként is differenciálni a jegyárakat, hiszen aki legelőször veszi meg, az választhat a teljes nézőtér bármely széke közül, tehát akár többet is megadna egy jegyért, akit meg nem érdekel, hogy hová ül, az olcsóbban megkapná. Mint a piacon a krumpli. Ahogy fogynak a jegyek, a vetítés időpontjához közeledve egyre olcsóbban lehetne őket megvenni, és az aktuális ár mindig ki lenne írva a pénztár fölött egy kijelzőn.

A nagy kérdés az, hogy ettől a mozik bevétele nőne, vagy csökkenne?

Szamárfülesnével a múlt héten nyaralni voltunk. Igazán remekül sikerült, de most valami egészen másról szeretnék beszélni.

Amikor a hazaérkezésünk után a munkahelyemen kérdezték a kollégáim, hogy merre jártunk, és mondtam, hogy Szegeden, a beszélgetés szinte kivétel nélkül az alábbi forgatókönyv szerint zajlott:

– Rokonoknál?
– Nem – mondom –, csak nyaralni.
– Wellnesseltetek?
– Neeem – mondom –, csak városnézés meg ilyesmi. Tudod, hogy van ez…
– Pfff – néztek rám, mintha nem lennék teljesen komplett.
– Csak nincs valami baj Szegeddel? – kérdeztem vissza óvatosan.
– Ja neeem – rázták a fejüket –, csak azon gondolkodtam, hogy vajon miért pont Szeged?
– Hát csak úgy megnéztük – vontam meg a vállam.
– És van valami érdekes Szegeden?
– Persze – mondtam –, sok minden – majd nyomban vissza is kérdeztem: – Voltál már ott?
– Persze – néztek rám megint, mintha hibbant lennék. – Iskoláskoromban.
– És emlékszel belőle valamire?
– Van ott valami folyó, nem?

A lekezelő tónusukból egyértelműen kiderült, hogy valószínűleg a világ második legrosszabb ötlete lehet Szegedre menni nyaralni. Így aztán megkérdeztem, hogy ők merre jártak az idén, nehogy jövőre elkövessük ugyanezt a hibát. Mondanom sem kell, hogy általában olyan kitérő válaszokat kaptam, hogy „Nincs arra nekünk időnk!”, meg „Örülök, ha nem kell menni sehová!”. Mindeközben persze megint kiült az arcukra az a „Hogyan jutott el ez idáig az evolúcióban?”-nal vegyes „Melyik bolygóról jött ez?”.

Na, épp erre gondoltam közben én is.