Aki a marketinges cikkeim mellett kíváncsi lenne erre az arcomra is, vagy esetleg a keresőből esett be a nevemet beírva, annak egy néhány hete indult oldalamat ajánlom:

miyazaki.hu

Aki pedig nem kíváncsi a politizálásomra, az a továbbiakban is nyugodt szívvel böngészheti a korábbi években felgyűlt online marketinges anyagokat, vagy ha tanácsadást szeretne, megkereshet a továbbiakban is.
viagra, viagra vs cialis, generieke viagra

A 2010. végén társaimmal  elindított SFportal E-Bookban ez utóbbi kettő össze is kapcsolódik (plusz hát persze hozzáteszek némi marketinges szaktudást is). Itt magyar sci-fi szerzők könyveit áruljuk elektronikus formátumban.

Ma ér véget a Könyvhét, aminek apropójából több e-könyv kiadó, terjesztő is közös sajtóbeszélgetést szervezett az e-book hazai helyzetéről, lehetőségeiről. Az alábbiakban azt a kis vázlatot teszem közzé, amivel készültem erre a beszélgetésre.

Nekem jutott a feladat, hogy a másolásvédelemről, angolosan DRM-ről beszéljek, talán azért is, mert az SFportal E-Booknál mi sosem hittünk a DRM-ben. Az első olyan hazai kiadók egyike vagyunk, akik kategorikusan elutasították a másolásvédelmi eszközök használatát, két okból is.

Az egyik az, hogy hatékony másolásvédelem, amely betöltené a fő célját, a kalózkodás visszaszorítását, nos, ilyen nem létezik. Ezt a könyvipar már megtanulhatta volna a film, a zene, és a szoftveripar példájából, ahol az idők folyamán dollármilliárdokat költöttek el különböző DRM-technológiákra, amiket pillanatok alatt törtek fel a felhasználók. A különböző e-könyves DRM rendszerek ellen néhány Google kereséssel is lehet már programokat találni, amik egy kattintással feltörik ezt a védelmet. Amit még a többi ipar példájából egyébként láthatunk, az az, hogy a különböző illegális letöltőhelyeken már eleve a feltört verziók keringenek, a felhasználók számára teljesen barátságos formátumban.

A másik ok pedig az, hogy a DRM-rendszerek egyáltalán nem felhasználóbarátak. El lehet mondani, hogy ezekkel a megoldásokkal a kalózkodást nem sikerül visszaszorítani, ellenben azok életét sikerül megnehezíteni, akik legálisan megvásárolták, pénzt fizettek az adott e-könyvekért. Az elmúlt évek hazai és nemzetközi tapasztalata azt mutatja, hogy a DRM rendszerek egy valamitől védenek igazán jól: a vásárlóktól.

A hazai e-könyv kiadók, terjesztők elkezdtek átállni olyan rendszerekre, ahol nincs ilyesfajta DRM, legfeljebb az e-könyv fileba kódolt vízjellel azonosítják a példányokat, de magát a másolást nem akadályozzák meg. Külföldön hasonló tendencia figyelhető meg: a hozzánk hasonlóan sci-fi könyveket árusító Baen már évek óta DRM-mentes modellben árusítja a köteteit, a Tor/Forge ezekben a hetekben dobja a másolásvédelmet. A szakkönyvek terjesztésével foglalkozó O’Reilly szintén évek óta DRM mentesen árusítja az e-könyveket.

Ha a DRM zsákutca, akkor milyen eszköz marad a kalózkodás elleni harcban? A jogi eszközökkel való fenyegetés ugyanúgy járhatatlan út – ezt szintén láthatjuk a film, zene, szoftveripar példáján, ahol jogvédő szervezetekkel borzolják a felhasználókat, ezzel elidegenítik a saját célközönségüket. Külföldi kiadók is, és jónéhány hazai kiadóval egyetemben mi is úgy gondoljuk, hogy az egyetlen lehetőség a fogyasztók edukációja. Meg kell értetnünk az olvasókkal, hogy az e-könyv éppúgy érték, mint a nyomtatott társa; az illegális forrásokból való letöltés után például a szerző sem kap jogdíjat. Szeretnénk, ha az olvasók elfogadnák azt, hogy ahhoz, hogy a továbbiakban is profi, jó minőségű olvasnivalók szülessenek, ahhoz a legális forrásból való beszerzés járul hozzá a leginkább.

A hazai piacon először alkalmazott az SFportal E-Book egy olyan eszközt, ami nem más, mint egy kiadó vagy szerző által írt előszó, amelyben megismertetjük az olvasót a kiadó céljaival, eszközeivel, és megkérjük őket, hogy ne töltsék fel a kiadványainkat, vagy ha mégis illegális forrásból jutottak volna hozzá, akkor vásároljanak meg egy példányt, ezzel támogatva a hazai sci-fi kiadást. A visszajelzések pozitívak, úgy tűnik, hogy egy-egy jól megfogalmazott kérés hatékonyabb, mint mondjuk a jogi úttal való fenyegetőzés.

Ugyanezeket a gondolatokat azonban nem csak az olvasókkal kell megértetnünk, hanem a külföldi könyvek jogtulajdonosaival is – sokan közülük ugyanis ha adnak is e-könyves kiadási jogokat, gyakran ragaszkodnak valamilyen beváltnak hitt DRM-rendszerhez.

Hogy mindez valóban működjön is, ahhoz kell még két hozzávaló: egy könnyen használható felület, ahol kényelmesen vásárolhatnak a látogatók, valamint egy, az olvasók számára elfogadható árazás.

Minden, alább felsorolt metódus esetében alap követelmény, hogy legyen Google+ fiókunk, hiszen innét szedi a profilképet a rendszer, és erre a profilunkra is fog linkelni.

Egyszerzős blogokon, amik önálló domainen futnak (tehát nem WordPress.com, Blog.hu vagy hasonló szolgáltatón), viszonylag egyszerű a dolog: el kell látogatnunk a Google+ szerzői adatok oldalára, meg kell adnunk egy olyan e-mail címet, ami azon a domainen fut, valamint a profiladataink Contributor részlegében is meg kell adnunk az adott oldalt. Ha ezzel megvagyunk, akkor türelmesen várjunk, amíg úgy dönt a Google, hogy befrissíti a találatokat.

Ez egyszerzős oldalakon, blogokon tud működni, de számtalan olyan lap van, amit bizony többen szerkesztenek. Így vagyok én az online sci-fi magazinommal is, amit nem én írok egyedül, hanem kisebb szerkesztőség üzemelteti. Nos, erre a legcélszerűbb valamilyen plugint használni, ami automatikusan megoldja a kérdéskört. Némi keresgélés és tesztelés után én az Authorsure nevű plugint választottam, főleg azért, mert ez tűnt olyannak, amit rendszeresen frissítenek, gondoznak a készítői. (Rel=author pluginből van több is, de a legtöbb sajnos 2011-ben volt utoljára frissítve, ezek iránt meg alacsony a bizodalmam; de volt olyan is, ami ígéretesnek tűnt, csak aztán telepítés után bárhova kattintottam az oldalon, minden URL-re a főoldal jött be, ami nem épp felhasználó-, vagy keresőbarát :))

A végeredmény például itt látható:

Ender árnyéka kritika

A cikk aljára berak egy kis dobozt, ahol egy profilkép, a WordPress useradatokban megadott rövid kis bemutatkozó szöveg jelenik meg – valamint a rel=”author”-ral ellátott link, ami a WP /author/ gyűjtőoldalra vezet. Itt szintén megjelenik a bemutatkozás (öööö, a kinézeten még kell egy kicsit csiszolnom :)), valamint a useradatokban megadott Twitter, Google Plus, Facebook, stb. profiloldalakhoz vezető linkek egy-egy rel=”me” kiegészítéssel. Maga a plugin elég szépen konfigurálható, hogy hogyan jelenítse meg a kapcsolati adatokat, mekkora profilképet használjon a bejegyzések alján, stb; elég egyszerűen használható. Ha megvagyunk a beállításokkal, ugyanúgy meg kell adnunk a Google Plus profiladataink Contributor részlegében is az oldalt – nem csak nekünk, hanem valamennyi cikkíró társunknak.

Mindkét esetben érdemes a Rich Snippet eszközzel ellenőrizni a végeredményt – hogy mindent rendben csináltunk-e, nem maradt-e ki egy lépés. Ha minden oké, akkor csak a várakozás marad hátra.

купить деревянный стол Украина

Már két éve is azt gondoltam, hogy ez nem VS-kérdés, hanem meghatározott marketing stratégiák, célok, eszközök függvénye a válasz, és ezt most is tartom. Ugyanakkor tévedtem is picit, amikor azt írtam:

Amikor social vs. search-ről beszélünk, akkor kimondva-kimondatlanul azt a kérdést boncolgatjuk, hogy akkor most a Google vagy a Facebook lesz-e az online világ ura. Jelentem, mindkettőnek lesz egy-egy saját királysága, és ha nem cseszik el, akkor mindkettő ragyogóan meg is fog élni belőle.

Abból a szempontból tévedtem, hogy azt gondoltam, ez a két királyság két jól elkülöníthető “földrajzi” térség lesz, két szomszédos állam, az egyik a hegyekben él, a másik a mezőkön, néha betörnek egymás területeire, és megharcolnak egymással – de azért nagyjából megmaradnak a területeik.

Ám azt kell látnunk, hogy a közösségi média és a keresők találati oldalai között sokkal nagyobb összefüggés lesz, mint két éve gondoltam volna.

Réges-régi SEO mantra az, hogy “Content is king!”. Ez mára már annyiban módosult szerintem, hogy a megosztható tartalom az igazán nagy király az online világban: az a tartalom, ami egyformán képes meghódítani a találati oldalakat – és a közösségi hálózatokat egyaránt.

Az elmúlt egy, másfél évben személyesen is azt tapasztaltam, hogy van összefüggés a helyezések és a közösségi médiában elért sikerek között. Azok a tartalmak, amiket sokan lájkolnak vagy retweetelnek, azok a Google találati listáin is jó helyezéseket érnek el (már amennyiben az onsite optimalizálás rendben van). Hasonlót már egy éve megfigyelt a SEOmoz is, érdemes alaposabban belemélyedni az akkori adataikba.

Nagyon fontos, hogy sem az előbb idézet SEOmozos adatok, sem a saját tapasztalataim nem egyértelmű bizonyítékok arra, hogy a különböző hálózatokon való megosztás direktben befolyásolná a helyezést. Két különböző terepről beszélünk, és két különböző adatról: interakcióról és helyezésről. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a két érték korrelál egymással: ami jól teljesít itt, az amott is jól teljesít.

Az is bizonyos, hogy nem tehetünk úgy, mintha két külön homokozóban játszanánk: egyre kevésbé jelent két különböző terepet a keresés és a közösségi média, integráltan kell kezelnünk őket.

Figyelembe veszi-e a Google vagy a Bing algoritmusa a megosztások számát és minőségét? Azt hiszem, hogy az algoritmusok fejlődésének ez logikus következménye. Mert miről szólt a kezdetekben a PageRank algoritmus? Egy link = egy szavazat, hogy jó és releváns a tartalom. Ma már azonban nem csak link van, hanem lájk, tweet, meg plus, és még egy rakat más hasonló dolog. Ezek is egy-egy szavazatot jelenthetnek. És ahogy a PageRank kezdeteiben is már fontos tényező volt az is, hogy milyen minőségű oldalról származik a link, úgy a megosztások minősége is számíthat: pl. a Twitteres követőszám.

A Google Plus bevezetésével aztán fontos lépcsőfokhoz érkezett ez a fejlődés. Sajnos egyelőre inkább spamjellegű sikertörténetekről van tudomásom, ahol már néhány tucat G+ profilon való megosztással sikerült befolyásolni a találati listákat. A G+ egyelőre gyerekcipőben jár, és fogalmam sincs, hogy van-e bármiféle esélye arra, hogy kinője magát, és beérje a Facebookot. Mindenesetre ha valóban sikeressé válik, és elkezdik használni a népek a találati listákon megjelenő +1 gombokat, akkor még annyira sem beszélhetünk majd egységes találati listákról, mint manapság. Közös érdeklődési körű ismerősök +1-ei ugyanis már most is gyökeresen átrendezik a találati listákat – ezt a Google.hu-n leginkább tech témájú keresések esetében látom ezt pharmageneric, mikkistarpharma, genericportugal.

Ez a folyamat egyébként nem hagyja változatlanul a keresőhirdetések világát sem: a +1-elt AdWords hirdetések ugyanis magasabb átkattintási arányt mutatnak az Egyesült Államokban… gyanítom, egész egyszerűen azért, mert láthatóbbá válnak az azonos témában keresgélő ismerősök számára.

Egyik fél sem ússza meg a dolgot, tanulnia kell a másik “oldaltól”: aki kereséssel foglalkozik, annak észben kell tartania a közösségi folyamatokat is, és vica versa.

Ez a kezdeményezés láthatólag “fertőzővé” vált; gombamód elkezdtek szaporodni a hasonló események, más-más témákra fókuszálva. @kelt kollegával például három éve sci-fi meetup szervezésébe fogtunk: a felépítése a havi összeröffenéseknek hasonló, csak a téma más. Picivel, mert azért az új technológiák és a sci-fi között nincs is akkora távolság.

Szerda estétől, remélem közérdeklődésre számot tartva, és remélhetőleg szintén havi rendszerességgel lesz Traffic Meetup is, ahol mindenről szó lesz, ami forgalom: optimalizálás, webanalitika, és ami ehhez hozzátartozik. Őszintén remélem, hogy szervezőknek lesz kitartásuk és kapacitásuk arra, hogy hónapról-hónapra megszervezzék ezt a dolgot, én drukkolok nekik.

Az egyik előadó @kisvirág lesz, aki egy SEO-sok számára fontos Analytics filtert fog bemutatni – már akkor fontos, ha valaki minden, Google által “eltitkolt” organikus kulcsszót látni szeretne a forgalomforrások között. @Vadász Illés pedig az AdWords kapcsán szólít fel minket arra, hogy felejtsünk el mindent, amit idáig tudtunk, mert óriási paradigmaváltások vannak ezen a téren is. Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy kettejük mellett én leszek a harmadik előadó – én pedig a közösségi média és a kereső optimalizálás egymásra gyakorolt hatásáról fogok pár gondolatot előadni.

Gyertek, jó lesz! [Már ha maradt még egyáltalán hely.]

A régi szinkronokról mindig legendaszerűen beszélnek. Szerinted ez nosztalgia, vagy tényleg jobbak voltak, mint a maiak?

Akkor nagyon nagy nevek, a szakma krémje szinkronizált. Ma egyre kevesebb a pénz, nem fizetik meg a profikat, ráadásul minden sokkal gyorsabb lett, és ezt a tempót nem mindenki bírja. Ma egy komplett tévéfilmet 7-8 óra alatt felveszünk. A mozifilmeknél ez hosszabb folyamat, mert ott hangsávonként rögzítenek. Nekünk hiába Kern András Woody Allen hangja, ha amit kér – hozzáteszem joggal –, nem fizetik meg. Az utóbbi időben látványosan romlott a szinkron minősége, először a másod-, majd a harmadvonalat hívják, végül az utcáról beesett stúdiósokat, akiket én csak favágóknak hívok, és a tisztes iparosmunkájuk mellől hiányzik a plusz. A stúdiók egyre lejjebb mennek az árakkal, és hiába fizetnek ugyanannyit egy tekercs szinkronért, ha ma egy tekercs nem harminc-negyven másodperces, hanem ötven-hatvan. A környező országokhoz képest is alulfizetettek vagyunk, valahol eltűnik a pénz. Egy Disney-szinkron Lengyelországban tízszer magasabb keresetet jelent a szinkronszínésznek, mint itthon. Nekünk nem jár a jogdíj, pedig a közvetítésünk nélkül sok emberhez el sem jutna egy film.

Jobb, mint Sarah Jessica Parker @ Kreatív Online

Pár nappal ezelőtt jött le a Kreatívon egy interjú Spilák Klárával. A fenti részlet pár éve méltatlankodást, morgást váltott volna ki belőlem, ma már csak némi nosztalgiával vegyes apátiát. Egy időben valóban olyan magas minőségű volt a hazai szinkron, hogy elterjedhetett az a városi legenda, mely szerint a Romhányi-féle szöveg alapján újraszinkronizálták a Flintstonest.

Ma meg… hagyjuk, halottról jót vagy semmit. Vagy azért egy picit mégis – aztán meglátjuk, hogy marketinges szempontból mennyire érdekes a dolog.

Egy éve összefutottam kitűnő színészünkkel, Bicskey Lukáccsal, aki a Star Wars előzménytrilógiában szinkronizált, méghozzá szinkronszempontból elég nehéz szerepet: Jar-Jar Binksnek kölcsönözte a hangját.

Extra nehézség is volt persze, konkrétan az, hogy a szinkronizált jelenetekből egy büdös nagy nullát láthattak a színészek. A kép eleve kicsi volt, fekete-fehér, kitakart, telerakva időkódokkal – Jar-Jar Binks figurája át sem jött igazán, valami hosszúhajú emberkének nézett ki, Lukács azt hitte, hogy még hasonlítanak is egymásra. Hát nem finasteride 1mg.

A supervisor hátul a szinkronrendezőnek mondta, hogy hát igen-igen, Lukácsnak nehéz dolga van, most azért erőteljesebben meg kell dolgoznia a pénzéért, de hát azért utána el lesz ebből egy darabig.

A supervisor előtte végigjárta Európát, ahol más országok Star Wars szinkronját felügyelte. Jar-Jar olasz hangja a gázsiból vett valami újabb Citroent, a spanyol valami kisebb lakást, a német egy újabb BMW-t.

Hogy Lukács mire költötte azt a gázsit, amit ugyanezért a feladatért itthon kapott?

Befizette a következő havi villanyszámlát.

Idézet a személyes blogomból.

Lehet persze azt reagálni, hogy “mit pattognak ezek a színészek/színésznőcskék, mások is rosszul élnek, ők legalább keresnek valamit”; de a magyar szinkron jelenlegi helyzete kitűnő példa arra, hogy a gyilkos árverseny és a költségcsökkentések iránti nyomás milyen remekül ki tud nyírni egy legendás hírű iparágat is. Mára már oda jutottunk, hogy egy csomóan, akik úgy-ahogy értenek angolul, már csak a szinkron miatt is inkább letorrentezik megveszik az iTunes-on egy sorozat újabb epizódját vagy az aktuális mozislágert, és legfeljebb magyar felirattal, eredeti hanggal nézik meg.

A minőség drámai zuhanása már évekkel ezelőtt átlépett egy olyan határt, ami a “finnyásabb” nézőknek már nem okés. Lehet, hogy ettől függetlenül még pont ugyanannyi mosóporreklámot lehet eladni a Dr. House szüneteibe, de ha mondjuk házimozi felszerelést kellene eladnom, lehet, hogy inkább a torrent oldalakon hirdetnék. Nyilván persze nem a szinkron az egyetlen oka annak, hogy egy jelentős réteg elvándorolt a tévé elől, de sokak számára (így vagyok én is) az egyre aljább színvonalú szinkron is egy érv. Egy újabb szög a koporsóban.

Egyetlen esetről tudok, amikor a csendes elvándorlás helyett nézői lázadás volt a reakció – ami sikeresen kényszerített ki minőségi változást. A Star Trek: Voyager című sci-fi sorozatról volt szó, aminek az első hat évadát még a budapesti Balog Mix Stúdió  Mafilm Audio (szerk.: a kiigazításért köszönet @NocadLee-nek) szinkronizálta, remek munkát végezve, kitűnő színészekkel. A hetedik évadot költségcsökkentési megfontolásokból a nagyváradi Zone Stúdióba vitték: nem csak a komplett színészgárda cseréje volt fájó (bár ez önmagában is zavaró 100+ epizód után), hanem egy-két kivételtől eltekintve katasztrofális volt a casting is, a fordítás meg egy oltári rossz vicc. Akkor – 2002-ben – a rajongói felháborodás tetteket követett: a Viasat 3 megígérte, hogy a sorozat ismétlésére újraszinkronizálják az évadot, az eredeti gárdával.

Akkor még nem nagyon beszéltünk közösségi médiáról (bár a különböző fórumok, chatszobák, egyebek már akkor is közösségi gyűjtőpontok voltak, legfeljebb nem használtunk ilyen fennkölt kifejezést a dologra), de akkor is a közösség kényszerített ki változást.

De úgy tűnik, azóta a nézők megszokták a minőséget, legalábbis hasonló nagy felbolydulás nemvolt. (Igaz, talán azóta ekkora nagy katasztrófát nem is követtek el a stúdiók.) Állítólag ha lassan melegítik a lábos vizet, a béka nem ugrik ki belőle – vajon a magyar nézőközönség ugyanilyen béka lenne? Megszoktuk, legyintünk rá? Lehet. Ha ugyanakkora tömeg megy a moziba, vagy ül le a tévé elé esténként, akkor tulajdonképp nincs is baj?

Nem jó azonban, ha egy szakmát a legjobb szakértőik hagynak el, mint tavaly Szabó Sipos Barnabás. Gond van akkor, amikor az igényességet kizárólag külső hatás tudja kikényszeríteni – mint a Star Wars-kaliberű szuperprodukciók esetében a külföldi stúdió, aki minden országba odaküldi a saját illetékesét, hogy felügyelje a munkát.

Egy-egy új sorozat vagy mozifilm kampánya – listaáron legalábbis – nem két filléres mulatság. Ha véletlenül meghallok egy pocsék szinkront a tévében (esetleg Leiter Jakabra való fordulatot észlelek a szövegben), akkor a kampány arra jó, hogy az alternatív beszerzési csatornák felé tereljen (igen, az iTunesra gondoltam). Egyébként az, hogy sikeresen tud üzemelni egy Leiter-típusú blog, az önmagában is egy tünet.

Értem én, hogy van egy válsághelyzet (nem csak most, hanem évek óta mélyülő problémákról van szó), és hogy muszáj nadrágszíjat húzni. Válsághelyzetre az egyik ösztönösen rossz reakció a marketing büdzsé esztelen megvágása. De a termék minőségéből engedni költségcsökkentés címén az végképp öngyilkosság. Lefelé menő spirál. Látjuk ezt a magyar szinkronon – hogy hol áll meg a történet, azt nem tudom. De legyen intő példa ez más üzletágaknak.

Múltkor írtam néhány veszélyes, WordPress motorokat érintő fertőzésekről, amiknek az a fő célja, hogy a tudomásod nélkül spam oldalakra linkeljenek. TLoF, aki nem mellesleg a tárhelyemet is adja, gyorsan reagált a problémára – egy script írásával. A script amúgy nem csak WordPressre, hanem bármilyen más honlap motorra működik, ami azért jó, mert ilyen típusú fertőzések vannak más rendszereken is svenskacasinon24.se.

A basedir-től számítva a script futtatásakor az összes alkönyvtárat feltérképezi, a bennük található fájlokról pedig fejlegyzést készít az alábbi adatokkal:

• utolsó módosítás dátuma
• a fájl md5 összege

A script futtatásakor (amikor meghívod böngészőből) a fájlokról tárolt régebbi adatokat hasonlítja össze az újakkal, jelzi az új fájlokat és azokat, melyek megváltoztak.

Azaz, ez a cucc le fogja tudni buktatni azt, ha valaki a tudomásod nélkül megpiszkált egy filet.

A script a Tutorial.hu oldaláról tölthető le.

Amekkora hype folyt az elmúlt egy-két évben a közösségi média, és legfőképp a tőzsdére igyekvő Facebook körül, várható volt, hogy lassacskán beérik az első komolyabb pofon. Az eset azonban azt gondolom, hogy arra is jó, hogy rávilágítson a Facebook és a nagy rivális Google közötti alapvető szemléletbeli különbségekre – már csak azért is, mert folyamatosan hasonlítgatják egymáshoz a két céget, illetve gyakoriak a social vs. kereső viták is… az overhypenak köszönhetően “a keresés haldoklik”-felhanggal, amit szerencsére nem igazán sikerült még alátámasztani.

Szóval, mi is a nagy változás? Az, hogy a Facebook page frissítések nem jelennek meg alapértelmezetten a felhasználó Top News oldalán (a “Fal”-on), csak abban az esetben, ha a felhasználó rendszeresen interakcióba lép az oldallal, lájkolja vagy kommenteli annak híreit.

Mondhatnánk azt, hogy ez így ebben a formában nem újdonság, hiszen a korábbi Facebook frissítések kapcsán is már előjött ez a dolog, méghozzá kb. egy évvel ezelőtt – csak akkor nem ennyire rohadtul bedrótozott módon, mint most. Az EdgeRank néven hivatkozott algoritmus feladata ugyanis pontosan az volt, hogy adjon valamiféle relevanciát a Facebookon keletkező objektumoknak (legyen az egy ismerős státuszfrissítése, egy fénykép, egy app üzenete, és természetesen a page-ek frissítései) – és ha ennek az EdgeRankje átüt egy mértéket, akkor az adott objektum megjelenik az adott felhasználó Top News feedjében.

A képlet nyilván bonyolultabb és több mindent figyelembe vesz, de alapvetően három tényező befolyásolja:

– Affinitás: gyakorlatilag annak a kapocsnak az erősségét méri, ami az objektum létrehozója és az adott felhasználó között van. Ha egy csinos csaj profilját gyakran nézem, gyakran lájkolom a tartalmait, akkor még nem biztos, hogy bele vagyok zúgva, de az affinitás mértéke nagy lesz. Egy olyan “ismerős”, akivel igazából nem váltunk üzeneteket, nem nagyon nézegetjük egymás profilját, és egyáltalán, tök úgy viselkedünk, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz, annak a státuszfrissítései kevésbé gyakran fognak megjelenni a falamon – mert kicsi lesz az affinitás.

– Súly: Egy-egy objektum súlyát leginkább a konkrét interakciók (lájkok és kommentek) száma adja meg – minél magasabb ez a szám, annál nagyobb eséllyel jelenik meg a felhasználók falán a történet.

– Idő: Ahogy telik az idő, annál kevésbé lesz fontos az adott objektum – minél több idő telt el a publikálás óta, annál kevesebb eséllyel jelenik meg a falakon.

A fenti három tényező viszont korábban sem dobott igazán zökkenőmentes eredményeket. Egy “srácok, este bedobjunk egy sört valahol?” című kérdést inkább teszek fel a Twitteren, mint a Facebookon – ugyanis ilyen típusú, egy-két órán belül lejáró szavatosságú üzenetek rendszeresen megfordulnak a falamon… kb. 24 órával azután, hogy aktualitásukat vesztették. Ennek oka pedig az algoritmus gyengeségeiben keresendő: ha egy olyan ismerősöm dobja fel a kérdést, akivel amúgy nem tartok napi kapcsolatot, de azért jó haverok vagyunk, és néha összefutunk – akkor az ő affinitása alacsony lesz az irányomban. Ahogy viszont jönnek befelé a lájkok és kommentek a státuszüzenetéhez (“Hja, jó lenne sörözni…”; “Ma este nem érek rá”; “Foglalok asztalt az XY-ban!”), a súly emelkedik – csak épp túl lassan ahhoz, hogy idejében kipakolja a falamra az üzenetet.

Ez a relevancia alapján történő rendezés egyébként sok-sok felhasználó számára is zavaró volt már az elmúlt egy évben is – ők annyit érzékeltek, hogy egyes ismerőseik üzenetei nem kerülnek ki a falra, vagy csúszva, és egyébként is fenemód összevissza jönnek ezek a cuccok, nem pedig szépen időrendben.

A fentiek alapján a lényeg az, hogy oldaltulajdonosként nem idén kellett, hogy szembesüljél azzal, hogy a felhasználók egy jókora részének nem jelennek meg a frissítéseid – hanem ehhez már tavaly is hozzá kellett szokni. Nem tudom, én személy szerint hány tucat oldalt lájkolok, de csak egy töredékük éri el a falamat – nem azért, mert letiltottam őket, hanem mert az EdgeRank algo szerint nem üti át az ingerküszöböt a tartalmuk. Ez rendkívül sok esetben bosszant engem személy szerint is – vannak olyan érdekes oldalfrissítések, amikről napokkal később értesülök csak, abban az esetben, ha direktben rámegyek az adott oldalra. Az viszont jó, hogy azon oldalak frissítései nem jelennek meg, akik RSS-pótlékként használják a Facebookot… nekem legalábbis jó, de elképzelhető, hogy egy csomó felhasználónak (akik lehet, azt se tudják, mi az az RSS) meg hiányoznak ezek az update-ek.

A Facebook és a keresők működése tehát ugyanazt az alapvető valutát veszi figyelembe: a jó és egyedi tartalmat, ami a mi közönségünknek szól. Egy alapszinten még az algoritmusaik működése is hasonló – például a PageRank a linkszámot, az EdgeRank az interakciószámot veszi figyelembe, mindkettő számol az időfaktorral, a relevanciával.

A mostani változtatással viszont mintha azt üzennék a Facebook üzemeltetők, hogy nem bíznak a saját algoritmusaikban, hogy megfelelően szűrik a falra kerülő infókat. Az, hogy az oldalak ezentúl alapértelmezetten nem jelennek meg (csak ha szoktam a tartalmaikat lájkolni, vagy kommentelni), az valljuk be, nem egészen ugyanaz, mintha egy algo döntene egyedileg. Érzik egyébként ezt a Facebook üzemeltetői is, hiszen a page-változásokkal egyidőben eltűntek bizonyos statisztikák: eleddig a posztok alatt a publikálás után néhány órával megjelent egy megjelenésszám és egy interakció százalék (kommentek és lájkok száma a megjelenésszámhoz viszonyítva). Persze ez az AV-szám eleddig is inkább csak parasztvakításnak volt jó, mintsem igazi értéket képviselt volna a statisztikákban, de a Facebook most már nem akar ezzel villogni – mert innentől kezdve nincs mivel.

Lehet, hogy csak azért, mert ezzel foglalkozom, de úgy érzem, a Google működése valahogy kiszámíthatóbb. Amióta SEO-val foglalkozom, különösebben egyik nagyobb algoritmus változtatás se borította meg a lelki egyensúlyomat, mert az alapokhoz igazából nem nyúltak. Ha normális tartalmat építesz, jól és szolidan linkeled ezt a tartalmat, akkor mindig is megvolt a jutalma ennek a taktikának a növekvő látogatószámban / konverzióban. A Facebook lépése egy kicsit olyan, mintha a Google azt közölné: ha cég vagy (=van pénzed), akkor ezentúl leginkább AdWords hirdetéseken keresztül jelenhetsz meg… az organikus találatok közé való bekerülés Neked nehezebb lesz. Vagy egy RSS-reader alkalmazás azt mondaná, hogy tök jó, hogy valaki feliratkozott a feededre – de csak akkor frissíti be a tartalmadat, ha Te a frissítésért fizetsz (kivéve persze, ha az adott user rendszeresen, manuálisan befrissíti saját magának).

Jól írja Konrád, ez a platform nem a mienk. Akármennyire is jól használható (volt eddig?), egyetlen tollvonással elvehető tőlünk minden, amit ott felépítettünk. A láthatóság egy részét vonták meg – és ennek a láthatóságnak a visszaszerzése mindenképpen könnyebb lesz azoknak, akiknek a JÓ TARTALOM mellett van PÉNZük is. Hiszen ott a lehetőség, hogy fizetős PPC hirdetéseket vásároljunk – úgy, hogy a SAJÁT, már egyszer megszerzett látogatóinkat célozzuk meg a hirdetéssel granstar, koragen, koragen, semenaonline, semenaonline
.

Ennél a pontnál viszont nagyon remélem, be fog jönni a matekolás a képbe. Tényleg megéri-e majd azoknak pénzért hirdetni, akiket egyszer már megszereztünk? Vagy érdemesebb lesz inkább valamilyen saját tulajdonú csatornába beterelni őket – legyen a nagy webkettes világban oldschoolnak ható EDM, vagy RSS feedre való feliratkoztatás, vagy bármi egyéb… ahol a hangsúly a saját tulajdonon van. Ha viszont már saját tulajdonra való forgalomterelésről van szó, akkor már vannak egyéb játékosok – mitadisten, épp a Google az egyik, ami nagyságrendekkel szofisztikáltabb hirdetési megoldásokat kínál a Facebooknál… és ami talán még fontosabb is, sokkal kifinomultabb mérési rendszereket is, amivel sokkal precízebben mérhető a ROI.

Ha lesz pozitív hatása ennek a viharnak, akkor én örülnék neki, ha az lenne, hogy az ész nélkül social médiára költött pénzek megszűnnének létezni: vagy bizonyított alternatívákba vándorolnának át (mint amilyen a SEO vagy a keresőmarketing), vagy ha maradnak a közösségi térben ezek a büdzsék, akkor nem ész nélkül, hanem okosan költenék el őket.

Szóval igen, megint sikerült bekapni egy ultrajó kis fertőzést az egyik WordPress alapú blogomon – olyat, amivel simán ki lehet nyírni egy honlap organikus keresőforgalmát. Bár WP-t emlegetek, tartok tőle, hogy ezek a típusú hackek minden népszerűbb CMS-re – Joomla, Drupal pl. – működnek.

Mit is csinálnak ezek genyaságok?

Láthatatlan linkekkel rakják tele az oldaladat, a legtöbb esetben Viagra, Cialis, és hasonló barátságos kulcsszavakkal linkelnek mindenféle spamoldalra. És nem szívbajosak, 50-100 db. szemét linket gond nélkül beszúrnak.

Az a kisebbik gond, hogy ezzel szépen elfolyatják a lapok PageRankjeit. A nagyobbik gond az, hogy rossz szomszédságba keveredsz, hiszen a Te lapod fog spam oldalakra linkelni, ami büntetést von maga után. Ráadásul olyan illegális SEO technikákat használsz, amik önmagukban is büntetést vonnak maguk után – lekerülsz a Google találati oldalairól.

Az elmúlt években kétféle technikába futottam bele WordPress alapú oldalon, amik ezt okozták: van egy egyszerűbb és egy jóval veszélyesebb, nehezebben felderíthető változat.

A láthatatlan footer linktár

Ez az egyszerűbb, a támadó átírja a template-ed könyvtárában található footer.php filet. Sajnos akkor is képes erre, ha amúgy a template fileokra nincsen írási jog. Erről egyébként már írtam korábban is, a módszer azóta sem változott. Amellett, hogy érdemes rendszeresen utánaolvasgatni annak, hogyan lehet a WP-t biztonságosabbá tenni, illetve meg is fogadni a tanácsokat, van még egy lehetőség ennek kivédésére: a wp-includes/general-template.php file átírása. Konkrétan rá kell keresni ebben a fileban a footer.php kifejezésre, és azt átírni akarmicsoda.php-ra – ekkor a template saját könyvtárában NEM a footer.php-ből akarja előállítani a blog footerét, hanem az akarmicsoda.php-ből (nyilván ehhez a footer.php-t át kell nevezni). A WordPress frissítésekor általában újra bele kell nyúlni a general-template.php-ba, viszont a footer.php hiányában a támadó nem tudja átírni a footert.

Ezt a típusú átírást könnyű lebuktatni – napi szinten ránézve az oldal forráskódjára azonnal kiszúrható, ha kedves barátaink láthatatlan linkeket szúrtak be, elég rákeresni a legnépszerűbb spam kulcsszavakra, mint a viagra, vagy esetleg a display:none kifejezésre.

Cloaking hack

Nah, ez a veszélyesebb, mert simán a HTML kódod napi ellenőrzésével nem fogod tudni kiszűrni a dolgot. Egyrészt, a spammerek is rájöttek, hogy a footerlink már nem menő, a Google szemében alig-alig ér valamit a dolog, ellenben a valós tartalomban elhelyezett linkekkel. Plusz a footeres hacket a fentiek alapján baromi könnyű kiszúrni, és megtenni a megfelelő lépéseket.

Ennek eredményeképp létrejött egy sokkal gonoszabb metódus, aminek ráadásul több alfaja is van.

A lényege, hogy nem pusztán láthatatlan linkeket, hanem viszonylag nagyobb terjedelmű, linkekkel telepakolt szöveget rak be, és nem a footerbe, hanem a content részbe, általában a blogpostok elé. Ráadásul a HTML kódot megtekintve nem is látod ezt a szöveget – ugyanis a szintén büntetést maga után vonó cloacking módszerével él. Azaz, ez a tartalom mindenki elől rejtve marad, felhasználó és tulajdonos előtt is – csak és kizárólag a Google botot eteti vele. A kiszúráshoz az sem elég, ha az ember a böngészőjét átállítja, hogy user agentnek Googlebotot adjon – mert nem user agent alapján dönt a hack, hanem a Google IP címeire szűrve mutatja a szemetét.

Ennek lebuktatására egyetlen egy biztos módszert tudok: egy Google Webmaster Tools regisztrációt. Valamint napi ellenőrzést. Amikor a főoldalon a legfontosabb kulcsszavak listájában viagra, cialis és hasonló szavakat látsz, akkor már érdemes parázni, hogy feltörték a lapodat. A gyanút minden kétséget kizáróan a Diagnosztika menüpont alatt található Megtekintés Googlebotként opció igazolhatja vagy cáfolhatja – ekkor ugyanis pontosan azt a HTML kódot fogod látni, amit a Google is lát.

Ha sikerült bekapni egy ilyen fertőzést, akkor sajnos ennek elhárítása sokkal nagyobb macera, mint a fenti footeres móka, ugyanis ennek a metódusnak létezik több alfaja is.

Elképzelhető, hogy valamelyik népszerűbb plugin biztonsági rését használják ki – pl. Facebook like gombok eléggé népszerűek minden blogon.

De a core WordPress fileok is felülírásra kerülhettek.

Egy igen kifinomult metódus pedig azt csinálja, hogy egy random plugin könyvtárba írja bele magát, valamint az adatbázishoz is hozzáír pár sort a wp_options táblában. Ráadásul, ha hihetünk a linkelt postnak, nem érinti az összes lapot – hanem csak azokat, amik a legtöbb keresőforgalmat kapják. Mint írja, egyébként ezek a lapok kapták a legtöbb PPC bevételt is a fertőzés ideje alatt – értelemszerűen a legjobban spamelt kulcsszavak jó bevételt is hoznak. Hasonló tapasztalatom nekem is volt egyébként: iszonyatos mértékben megszaporodtak a Viagra hirdetések az AdSense helyeken, ami utólag visszanézve egy újabb figyelmeztető jel.

Ktamás adta az ötletet, hogy a letöltött mentést az Ultraedit keresőfunkciójával nézzem át, eval-ra és base64-re keressek vele – ezzel sikerült találni néhány gyanús plugint, amit gyorsan le is töröltem, majd a Webmaster Toolsban csekkolva a probléma meg is szűnt. Ezzel a metódussal az a probléma, hogy teljesen normális wp-fileokban is vannak evalok és base64-ek. Esetleges megoldás lehet az, hogy az ember egyenként kikapcsolgatja a plugineket, és minden egyes alkalommal ellenőrzi az oldalt a Webmaster Toolsban.

A legtisztább megoldás továbbra is a fileok teljes lecserélése: egy “tiszta” WordPress, valamint pluginek és template-ek letöltése, és a szerveren található fileok felülírása. Emellett az adatbázis ellenőrzése, különös tekintettel a wp_options táblára nézve: egy keresés az rss% kifejezésre a PHPmyadminban előhozhat egy olyan találatot, ahol a mező értéke egy kódolt javascript – lásd egy hasonlóan rosszul járt illető bejegyzését. Valamint az ilyen spammerek felkutatása és felnégyelése a CNN élő egyenes adásában.

És ha ezzel megvagyunk, akkor végigmenni a beállításokon, az FTP-n és mindenen, hogy tényleg eléggé biztonságos-e a WordPressünk. Ha ezzel is megvagyunk, akkor keressünk egy spammert, és vessük máglyára a CNN élő egyenes adásában.

Ekkor nem maradt más hátra, mint rendszeresen ellenőrizni az oldalunkat a Google Webmaster Toolsban (a GWT a barátod, látogasd rendszeresen!), és rendszeresen update-elni az összes plugint és persze magát a WordPresst is. A biztonsági frissítéseket ünnepeljük egy spammer kerékbetörésével, élő egyenes adásban a CNN-en. És juszt se megyek kapálni, maradok az online marketingnél.