Igazából elég nagy kihívás volt. A digitális Scrapbook valahogy jobban fekszik, könnyedebben boldogultam vele. Talán azért is, mert a hagyományosnak nagy az anyagszükséglete. Nekem pedig nincsenek nagy készleteim papírokból, ragasztókból, cicomákból…

Albumom témája a szerelmünk. Egyrészt vérfrissítésnek szántam, szánom, -mindig jól esik kicsit felidézni a közös pillanatokat- másrészt az elmúlt lassan 8 évünk alatt sok jó kép készült, harmadrészt pedig mindig is szerettem volna egy szerelmes albumot. :)

A Scrapbookkal, mint technikával néhány hónappal ezelőtt találkoztam először. Készítettem egy digitális minialbumot a kisfiamnak emlékül a Cewe fotóprogramjával. És találtam hozzá sok-sok-sok freebie-t. Azt hiszem ezekbe szerettem bele. Minden éjjel -és néha nappal is- egy hétig dolgoztam rajta, mire összeállt. Nagy várakozással fogtam a kezembe az elkészült példány mind a 26 oldalát. Egyszerűen akkora sikerélményt adott, hogy nem volt megállás. Készítettem még pár képet barátnőknek, nézegettem mások munkáit, inspirálódtam (szép szó) és kialakult bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam hagyományos formában is.

Amikor megérkezett az elsö csomagom a pippi.hu-ról. Napokig csak szagolgattam a papírokat (jó nyomdász-gyerek módjára) de a scrapbookozáshoz hozzá sem tudtam szagolni. Két napig tologattam, ide-oda, leültem mellé, felálltam. Nem jött. Tovább inspirálódtam. Egyik éjjel megnéztem Budaházi Brigitta egyik videóját (és még sok külföldit, de azt hiszem az elöbbi hatott rám igazán) ahol beszélt a stílusról, meg hogy hogyan vonultassunk végig egy albumom különbözö elemeket.. A következő napon megtörtént a CSODA. Rájöttem, hogy igaz, hogy nem tudom nagy szines lapokkal befedni a semmilyen színű kartonomat, igaz, hogy sehogy sem mutat rajta a festés vagy a basic módon rápacázott tinta, amiket kipróbáltam, DE mégis van VALAMI, ami igazán ÉN VAGYOK, amitől ez az egész individum lesz.

Rájöttem, hogy van egy csomó újrafelhasználásra váró férfiingem. Zsebekkel. A zsebekbe lehet kommentkártyát rakni. Az anyagokat fel lehet varrni. És bár nincsenek betűkészleteim, (csak kedden érkeznek a scrapfellow.hu-ról és én meg nem tudok várni :) ) de VAN hímzőgépem, amivel tudok szövegeket is hímezni, ráadásul nem félek használni… Összeállt a kép. A vér újra bugyogni kezdett az ereimben és felszakadt a napok óta tartó alkotási krízis. Megkönnyebbültem az ötlettől és alig vártam, hogy megvalósíthassam.

Nem tudom, hogy miért nem jutott eszembe elöbb. A “múltamra való tekintettel” ez úgy adja magát, mint az hogy tavasszal a földből kibújnak a kis virágok.. Nekiláttam.

Ment, mint a karikacsapás. Persze, vannak dolgok, amit most másképp csinálnék. Nem sok, de van. Persze tökéletesítenem kell a ragasztást. Voltak nehézségek. Mint pl az, hogy azonnal mindkét oldalát el kellett késziteni a lapnak. Hiszen varrni csak egyszerre lehet az oldalakat. … Nem sorolom, ez maradjon az én titkom. És elkészült.

Olyan szabadságot, kreativ energiát, versenyszellemet (igen, versenyszellemet!) kiteljesedést éreztem, hogy úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár! Kell nekem ez az érzés!

Igazából elég nagy kihívás volt. A digitális Scrapbook valahogy jobban fekszik, könnyedebben boldogultam vele. Talán azért is, mert a hagyományosnak nagy az anyagszükséglete. Nekem pedig nincsenek nagy készleteim papírokból, ragasztókból, cicomákból…

Albumom témája a szerelmünk. Egyrészt vérfrissítésnek szántam, szánom, -mindig jól esik kicsit felidézni a közös pillanatokat- másrészt az elmúlt lassan 8 évünk alatt sok jó kép készült, harmadrészt pedig mindig is szerettem volna egy szerelmes albumot. :)

A Scrapbookkal, mint technikával néhány hónappal ezelőtt találkoztam először. Készítettem egy digitális minialbumot a kisfiamnak emlékül a Cewe fotóprogramjával. És találtam hozzá sok-sok-sok freebie-t. Azt hiszem ezekbe szerettem bele. Minden éjjel -és néha nappal is- egy hétig dolgoztam rajta, mire összeállt. Nagy várakozással fogtam a kezembe az elkészült példány mind a 26 oldalát. Egyszerűen akkora sikerélményt adott, hogy nem volt megállás. Készítettem még pár képet barátnőknek, nézegettem mások munkáit, inspirálódtam (szép szó) és kialakult bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam hagyományos formában is.

Amikor megérkezett az elsö csomagom a pippi.hu-ról. Napokig csak szagolgattam a papírokat (jó nyomdász-gyerek módjára) de a scrapbookozáshoz hozzá sem tudtam szagolni. Két napig tologattam, ide-oda, leültem mellé, felálltam. Nem jött. Tovább inspirálódtam. Egyik éjjel megnéztem Budaházi Brigitta egyik videóját (és még sok külföldit, de azt hiszem az elöbbi hatott rám igazán) ahol beszélt a stílusról, meg hogy hogyan vonultassunk végig egy albumom különbözö elemeket.. A következő napon megtörtént a CSODA. Rájöttem, hogy igaz, hogy nem tudom nagy szines lapokkal befedni a semmilyen színű kartonomat, igaz, hogy sehogy sem mutat rajta a festés vagy a basic módon rápacázott tinta, amiket kipróbáltam, DE mégis van VALAMI, ami igazán ÉN VAGYOK, amitől ez az egész individum lesz.

Rájöttem, hogy van egy csomó újrafelhasználásra váró férfiingem. Zsebekkel. A zsebekbe lehet kommentkártyát rakni. Az anyagokat fel lehet varrni. És bár nincsenek betűkészleteim, (csak kedden érkeznek a scrapfellow.hu-ról és én meg nem tudok várni :) ) de VAN hímzőgépem, amivel tudok szövegeket is hímezni, ráadásul nem félek használni… Összeállt a kép. A vér újra bugyogni kezdett az ereimben és felszakadt a napok óta tartó alkotási krízis. Megkönnyebbültem az ötlettől és alig vártam, hogy megvalósíthassam.

Nem tudom, hogy miért nem jutott eszembe elöbb. A “múltamra való tekintettel” ez úgy adja magát, mint az hogy tavasszal a földből kibújnak a kis virágok.. Nekiláttam.

Ment, mint a karikacsapás. Persze, vannak dolgok, amit most másképp csinálnék. Nem sok, de van. Persze tökéletesítenem kell a ragasztást. Voltak nehézségek. Mint pl az, hogy azonnal mindkét oldalát el kellett késziteni a lapnak. Hiszen varrni csak egyszerre lehet az oldalakat. … Nem sorolom, ez maradjon az én titkom. És elkészült.

Olyan szabadságot, kreativ energiát, versenyszellemet (igen, versenyszellemet!) kiteljesedést éreztem, hogy úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár! Kell nekem ez az érzés!

Igazából elég nagy kihívás volt. A digitális Scrapbook valahogy jobban fekszik, könnyedebben boldogultam vele. Talán azért is, mert a hagyományosnak nagy az anyagszükséglete. Nekem pedig nincsenek nagy készleteim papírokból, ragasztókból, cicomákból…

Albumom témája a szerelmünk. Egyrészt vérfrissítésnek szántam, szánom, -mindig jól esik kicsit felidézni a közös pillanatokat- másrészt az elmúlt lassan 8 évünk alatt sok jó kép készült, harmadrészt pedig mindig is szerettem volna egy szerelmes albumot. :)

A Scrapbookkal, mint technikával néhány hónappal ezelőtt találkoztam először. Készítettem egy digitális minialbumot a kisfiamnak emlékül a Cewe fotóprogramjával. És találtam hozzá sok-sok-sok freebie-t. Azt hiszem ezekbe szerettem bele. Minden éjjel -és néha nappal is- egy hétig dolgoztam rajta, mire összeállt. Nagy várakozással fogtam a kezembe az elkészült példány mind a 26 oldalát. Egyszerűen akkora sikerélményt adott, hogy nem volt megállás. Készítettem még pár képet barátnőknek, nézegettem mások munkáit, inspirálódtam (szép szó) és kialakult bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam hagyományos formában is.

Amikor megérkezett az elsö csomagom a pippi.hu-ról. Napokig csak szagolgattam a papírokat (jó nyomdász-gyerek módjára) de a scrapbookozáshoz hozzá sem tudtam szagolni. Két napig tologattam, ide-oda, leültem mellé, felálltam. Nem jött. Tovább inspirálódtam. Egyik éjjel megnéztem Budaházi Brigitta egyik videóját (és még sok külföldit, de azt hiszem az elöbbi hatott rám igazán) ahol beszélt a stílusról, meg hogy hogyan vonultassunk végig egy albumom különbözö elemeket.. A következő napon megtörtént a CSODA. Rájöttem, hogy igaz, hogy nem tudom nagy szines lapokkal befedni a semmilyen színű kartonomat, igaz, hogy sehogy sem mutat rajta a festés vagy a basic módon rápacázott tinta, amiket kipróbáltam, DE mégis van VALAMI, ami igazán ÉN VAGYOK, amitől ez az egész individum lesz.

Rájöttem, hogy van egy csomó újrafelhasználásra váró férfiingem. Zsebekkel. A zsebekbe lehet kommentkártyát rakni. Az anyagokat fel lehet varrni. És bár nincsenek betűkészleteim, (csak kedden érkeznek a scrapfellow.hu-ról és én meg nem tudok várni :) ) de VAN hímzőgépem, amivel tudok szövegeket is hímezni, ráadásul nem félek használni… Összeállt a kép. A vér újra bugyogni kezdett az ereimben és felszakadt a napok óta tartó alkotási krízis. Megkönnyebbültem az ötlettől és alig vártam, hogy megvalósíthassam.

Nem tudom, hogy miért nem jutott eszembe elöbb. A “múltamra való tekintettel” ez úgy adja magát, mint az hogy tavasszal a földből kibújnak a kis virágok.. Nekiláttam.

Ment, mint a karikacsapás. Persze, vannak dolgok, amit most másképp csinálnék. Nem sok, de van. Persze tökéletesítenem kell a ragasztást. Voltak nehézségek. Mint pl az, hogy azonnal mindkét oldalát el kellett késziteni a lapnak. Hiszen varrni csak egyszerre lehet az oldalakat. … Nem sorolom, ez maradjon az én titkom. És elkészült.

Olyan szabadságot, kreativ energiát, versenyszellemet (igen, versenyszellemet!) kiteljesedést éreztem, hogy úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár! Kell nekem ez az érzés!

Igazából elég nagy kihívás volt. A digitális Scrapbook valahogy jobban fekszik, könnyedebben boldogultam vele. Talán azért is, mert a hagyományosnak nagy az anyagszükséglete. Nekem pedig nincsenek nagy készleteim papírokból, ragasztókból, cicomákból…

Albumom témája a szerelmünk. Egyrészt vérfrissítésnek szántam, szánom, -mindig jól esik kicsit felidézni a közös pillanatokat- másrészt az elmúlt lassan 8 évünk alatt sok jó kép készült, harmadrészt pedig mindig is szerettem volna egy szerelmes albumot. :)

A Scrapbookkal, mint technikával néhány hónappal ezelőtt találkoztam először. Készítettem egy digitális minialbumot a kisfiamnak emlékül a Cewe fotóprogramjával. És találtam hozzá sok-sok-sok freebie-t. Azt hiszem ezekbe szerettem bele. Minden éjjel -és néha nappal is- egy hétig dolgoztam rajta, mire összeállt. Nagy várakozással fogtam a kezembe az elkészült példányt. Egyszerűen akkora sikerélményt adott, hogy nem volt megállás. Készítettem még pár képet barátnőknek, nézegettem mások munkáit, inspirálódtam (szép szó) és kialakult bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam hagyományos formában is.

Amikor megérkezett az elsö csomagom a pippi.hu-ról. Napokig csak szagolgattam a papírokat (jó nyomdász-gyerek módjára) de a scrapbookozáshoz hozzá sem tudtam szagolni. Két napig tologattam, ide-oda, leültem mellé, felálltam. Nem jött. Tovább inspirálódtam. Egyik éjjel megnéztem Budaházi Brigitta egyik videóját (és még sok külföldit, de azt hiszem az elöbbi hatott rám igazán) ahol beszélt a stílusról, meg hogy hogyan vonultassunk végig egy albumom különbözö elemeket.. A következő napon megtörtént a CSODA. Rájöttem, hogy igaz, hogy nem tudom nagy szines lapokkal befedni a semmilyen színű kartonomat, igaz, hogy sehogy sem mutat rajta a festés vagy a basic módon rápacázott tinta, amiket kipróbáltam, DE mégis van VALAMI, ami igazán ÉN VAGYOK, amitől ez az egész individum lesz.

Rájöttem, hogy van egy csomó újrafelhasználásra váró férfiingem. Zsebekkel. A zsebekbe lehet kommentkártyát rakni. Az anyagokat fel lehet varrni. És bár nincsenek betűkészleteim, (csak kedden érkeznek a scrapfellow.hu-ról és én meg nem tudok várni :) ) de VAN hímzőgépem, amivel tudok szövegeket is hímezni, ráadásul nem félek használni… Összeállt a kép. A vér újra bugyogni kezdett az ereimben és felszakadt a napok óta tartó alkotási krízis. Megkönnyebbültem az ötlettől és alig vártam, hogy megvalósíthassam.

Nem tudom, hogy miért nem jutott eszembe elöbb. A “múltamra való tekintettel” ez úgy adja magát, mint az hogy tavasszal a földből kibújnak a kis virágok.. Nekiláttam.

Ment, mint a karikacsapás. Persze, vannak dolgok, amit most másképp csinálnék. Nem sok, de van. Persze tökéletesítenem kell a ragasztást. Voltak nehézségek. Mint pl az, hogy azonnal mindkét oldalát el kellett késziteni a lapnak. Hiszen varrni csak egyszerre lehet az oldalakat. … Nem sorolom, ez maradjon az én titkom. És elkészült.

Olyan szabadságot, kreativ energiát, versenyszellemet (igen, versenyszellemet!) kiteljesedést éreztem, hogy úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár! Kell nekem ez az érzés!

Igazából elég nagy kihívás volt. A digitális Scrapbook valahogy jobban fekszik, könnyedebben boldogultam vele. Talán azért is, mert a hagyományosnak nagy az anyagszükséglete. Nekem pedig nincsenek nagy készleteim papírokból, ragasztókból, cicomákból…

Albumom témája a szerelmünk. Egyrészt vérfrissítésnek szántam, szánom, -mindig jól esik kicsit felidézni a közös pillanatokat- másrészt az elmúlt lassan 8 évünk alatt sok jó kép készült, harmadrészt pedig mindig is szerettem volna egy szerelmes albumot. :)

A Scrapbookkal, mint technikával néhány hónappal ezelőtt találkoztam először. Készítettem egy digitális minialbumot a kisfiamnak emlékül a Cewe fotóprogramjával. És találtam hozzá sok-sok-sok freebie-t. Azt hiszem ezekbe szerettem bele. Minden éjjel -és néha nappal is- egy hétig dolgoztam rajta, mire összeállt. Nagy várakozással fogtam a kezembe az elkészült példányt. Egyszerűen akkora sikerélményt adott, hogy nem volt megállás. Készítettem még pár képet barátnőknek, nézegettem mások munkáit, inspirálódtam (szép szó) és kialakult bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam hagyományos formában is.

Amikor megérkezett az elsö csomagom a pippi.hu-ról. Napokig csak szagolgattam a papírokat (jó nyomdász-gyerek módjára) de a scrapbookozáshoz hozzá sem tudtam szagolni. Két napig tologattam, ide-oda, leültem mellé, felálltam. Nem jött. Tovább inspirálódtam. Egyik éjjel megnéztem Budaházi Brigitta egyik videóját (és még sok külföldit, de azt hiszem az elöbbi hatott rám igazán) ahol beszélt a stílusról, meg hogy hogyan vonultassunk végig egy albumom különbözö elemeket.. A következő napon megtörtént a CSODA. Rájöttem, hogy igaz, hogy nem tudom nagy szines lapokkal befedni a semmilyen színű kartonomat, igaz, hogy sehogy sem mutat rajta a festés vagy a basic módon rápacázott tinta, amiket kipróbáltam, DE mégis van VALAMI, ami igazán ÉN VAGYOK, amitől ez az egész individum lesz.

Rájöttem, hogy van egy csomó újrafelhasználásra váró férfiingem. Zsebekkel. A zsebekbe lehet kommentkártyát rakni. Az anyagokat fel lehet varrni. És bár nincsenek betűkészleteim, (csak kedden érkeznek a scrapfellow.hu-ról és én meg nem tudok várni :) ) de VAN hímzőgépem, amivel tudok szövegeket is hímezni, ráadásul nem félek használni… Összeállt a kép. A vér újra bugyogni kezdett az ereimben és felszakadt a napok óta tartó alkotási krízis. Megkönnyebbültem az ötlettől és alig vártam, hogy megvalósíthassam.

Nem tudom, hogy miért nem jutott eszembe elöbb. A “múltamra való tekintettel” ez úgy adja magát, mint az hogy tavasszal a földből kibújnak a kis virágok.. Nekiláttam.

Ment, mint a karikacsapás. Persze, vannak dolgok, amit most másképp csinálnék. Nem sok, de van. Persze tökéletesítenem kell a ragasztást. Voltak nehézségek. Mint pl az, hogy azonnal mindkét oldalát el kellett késziteni a lapnak. Hiszen varrni csak egyszerre lehet az oldalakat. … Nem sorolom, ez maradjon az én titkom. És elkészült.

Olyan szabadságot, kreativ energiát, versenyszellemet (igen, versenyszellemet!) kiteljesedést éreztem, hogy úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár! Kell nekem ez az érzés!