Aurus

tl;dr

Wed, 24 Aug 2016 15:57:47 +0300

Szívem szerint regényekre read receipt helyett tl;dr-et küldenék inkább.

Vidéki lagzi

Wed, 23 Sep 2015 13:37:20 +0300

Minden magyar zsebnáci (sic), de amikor beindul a mulatós cigányzene, mindenki liberális lesz.

21 gramm

Tue, 09 Jun 2015 16:30:53 +0300

A hét utolsó napjaira olyan perzselő hőség lesz, hogy amint kinyitom a szám, evaporál a lelkem.

Nem volt áram a cégnél

Fri, 03 Apr 2015 10:26:36 +0300

Szerencsére készen állt a reakció .gif a körlevélhez.

Csak egy jó toll kell

Thu, 19 Mar 2015 17:07:49 +0200

A kinevezés kapcsán az eddiginél is több (haszontalan) meetingen kell részt vennem és úgy egyáltalán többet (apróságot) kell észben tartanom (ebben épül le az agykapacitásom a nap végére). Alapvetően a digitalizálás híve vagyok, azonban bizonyos alkalmakkor egyszerűen udvariatlan laptopon gépelve jegyzetelni (GM beszéde közben például pont ilyen).
A szituációt megoldandó vásároltam Moleskine Cahier Journals - Black noteszt (Field Notes is tetszett, de amazonról rendelve nem éri már meg). Zsebre tehető és könnyű, ellenben a hatalmas céges füzetekkel. Ráadásul menő.

Utána, amit kell digitalizálok, task listembe töltök fel, vagy google calendar eventet készítek belőle. Tavalyhoz képest annyi változott a módszerem, hogy a keep szinte teljesen kiesett a napi használatból. Ebből a szempontból szerencse, hogy a cég a google-re migrált. Így a privát és a céges teendőimet is látom.

Keep it up

Fri, 13 Mar 2015 20:20:31 +0200

Körbejártam az összes belső interjút, mondtam mindent mi szép és jó, beszéltem minden HR-ssel és némettel, végigvonultam az istenekkel az open office folyosóin, meg- és végigmérettem, izgultam, vártam, folyosón félrehívattam, hogy jöttél, láttál, győztél, vadonat beosztottakkal meetingeltem, Leningrádban félhomályos étteremben steakkel és Nővel ünnepeltem.

Büszkeséggel tölt el, hogy egy, másfél évente újabb kinevezéssel ismerik el a kemény munkám.

1974, kirándulás Leningrádba

Fri, 13 Mar 2015 20:00:39 +0200

Nőnapi reggelivel indult a nap, aztán komótosan készültünk el. A délelőtt már villamoson ért és arcán a meleg napfény játszott, miközben mosolyogva a nyüzsgő várost nézte és mesélve mesélt. Én nem tudtam levenni tekintetem róla, sem elengedni kezét vagy se elhinni milyen szerencsés is vagyok.
A Duna mellett feltámadott a szél s a hidegtől védendő szorosabban öleltem át karcsú derekát. A Gellért-hegy szokásosan olyan nyughatatlan volt, mint egy hangyaboly, mi mégis megtaláltuk a legelhagyatottabb részeit. Turistáskodtunk, elolvastuk a leírásokat a Citadelláról, megnéztük hol lakunk, nevettünk és élveztük a szerelem gondtalanságát.

Sokat fotóztunk, főként én, hisz próbálom digitális jelbe foglalni leírhatatlan szépségét.
A rólam készült bőrkabátos, szélfútta képek a Szabadság-szobor szocreál hátterével és a szokásostól eltérő komoly arccal egyfajta időutazást mutattak, ahol is apám fiatalkori énjét játszottam.

Customer Reviews

Wed, 11 Mar 2015 17:40:00 +0200

Emlékszik még valaki arra az élményre, amikor nulla előismerettel besétált egy boltba, beszélt a clerkkel, latolgatott gyorsan és megvette a kívánt terméket anélkül, hogy tizenkétezer-hatszáz review-t olvasott volna el amazonon, nézett volna meg youtube-on és legalább tízpercenként mondta — óbazmegfaszom?

Én se.

Búcsú a facebooktól

Wed, 25 Feb 2015 09:42:32 +0200

Legutóbbi hat éve voltam utoljára aktív facebook user. Úgy értem, akkor éltem ott utoljára szociális életet. Aztán végetért a külföldi ösztöndíj, ellepték a magyarok és a rengeteg update és upgrade.
Persze még mindig van néhány ismerősöm, akivel jobb híján ott tartom a kapcsolatot, de alapvetően haszontalan. Szóval egy hónapja uninstalláltam a nexus 7-ről az app-et, töröltem ~70 ismerőst és nem posztolok többet. Persze megszokás nagy úr és a leszokás nehéz, szóval még elég sokszor bejelentkezek.

Jobb-e az életem? Határozottan. Törölöm-e a profilomat a jövőben? Fuck if I know.

Főzök, mosok, gombot varrok

Mon, 23 Feb 2015 16:52:55 +0200

Reggeli készülődés közben, vasalóval kezemben félmeztelenül kérdeztem a Nőmet:
— Kell neked valamit vasalni?
— Nem köszi.
— Dehogynem, az ingemet.

Nevettünk. Aztán kivasalta az ingemet, ahogy azt kell.

Valójában nem. Viccet félretéve, soha nem értettem azokat a férfiakat (és nőket, akik hagyják), akik a barátnőjükre/feleségükre, mint háztartási gépekre néznek. Vannak nemi szerepek, persze, de igenis sok minden lehet és kell férfiként is megoldani. Man up.

Amúgy srácok, for fuck’s sake, vasaljátok a ruhátokat, a gyűrött outfit az gyász.

A változatosság gyönyörködtet

Thu, 05 Feb 2015 13:41:28 +0200

A kettlebell és a fekvőtámasz, könnyített, otthoni tolódzkodás mellé bevezettem a húzódzkodást.
Különböző módokat próbálok (olvasnivaló), remélhetőleg hamarosan már szék nélkül is megy majd.

Emlékeztetem magam, hogy a férfi W alakú hát nélkül nem férfi.

Rudat itt és ilyet vettem, nagyon vagány, ráadásul fúrni sem kell.

Reggeli merengések 01

Tue, 03 Feb 2015 16:13:00 +0200

Ma reggel összefutottam az apa-fia párossal, akikkel egy ideje 10 munkanapból kétszer összefutok munkába sétálva. Elnézve a zabálni való kis srácot a bringáján — nem értek hozzá, három körül lehet — eszembe jut, hogy milyen lehet a csend ismerete nélkül felnőni.
Én sem az igazi vidéken gyerekeskedtem, de egy megyeszékhelyet Budapesttel összehasonlítani ilyen szempontól is felesleges. Ugyan itt élek már néhány éve, inkább csak a város magját ismerem, itt pedig nem menekül a zajtól az ember. Kivéve néhány varázslatos pillanatot, amikor hirtelen egyfajta vákuum keletkezik — érzésben legalábbis mindenképp —. amikor nem jár semmi a kétszer két/három sávon, nem üvölt a zaj, a benzingőz, a sziréna és az emberek lelke.

Munkahelyen agyig dugós fülesen szól kedvtől függően valami, hogy valamelyest kizárja a légkeveréses fűtés/hűtés állandó monoton morajlását, a kollégák beszédének moraját, a gépek hullámzó zaját. Otthon a papírvékony falak közé bújva filmet, zenét és a szomszédokat hallgatom olvasáshoz, főzéshez, edzéshez stb. Azt hiszem mi, ~~a hanyatló~~ nyugatiak, nem merünk már egyedül maradni a gondolataikkal, mert az rettenetes (lásd. még a telefont nyomkodók hadserege).

Dude, you’re so deep, I can’t even see you anymore

Újrakezdésről

Wed, 28 Jan 2015 15:48:05 +0200

Ülök a képernyők előtt, ebédszünetet hosszabbítom meg, önkényesen. Nem tudom miről írjak. Nehéz az írás, a blogolás úgy, hogy az egész már régóta nem képezi az életem részét. Hogy leüljek elmondjam mi foglalkoztat, mi bánt, vagy mi okoz örömöt. Mindig elhatározom, hogy változtatok ezen, igenis elülök írni és aztán máshogy alakulnak dolgok.

Az szabadidőkeret véges, sőt meglepően szűkössé vált az elmúlt években, nem egyetemista vagyok többé. Ami akad, azt inkább mással, másokkal töltöm. Például a pár- és családi kapcsolat(ok) a legfontosabb(ak), de helyet szorítok az edzésnek, önképzésnek, szórakozásnak és leépítem azt ami kevésbé fontosakat, például internetes jelenlétemet — 2013. decembere óta például nem használom rendszeresen a követheteléségből adódóan rengeteg időt igénylő twittert, idén tudatos döntés alapján megszüntetem az amúgy sem jelentős facebook jelenlétemet/használatot. Sajnos ebbe a kategóriába esik a blogolás is, ehhez a kevés idő mellé társul, hogy még hét és fél éves laptopom kevésbé bírja már szuflával és a nexus 7 megvételével teljesen passzívvá vált a tartalomfogyasztásom.

Másrészt az élet most nagyon szép és Art never comes from happiness, hogy a költői túlzással éljek. Ez persze jó, kellemes és már nagyon vágytam rá.

Mintha végre kezdenék felnőni és nem csak a Nőm által imádott őszülés és az egyre mélyülő mimikai ráncok miatt.

Amen to that

Fri, 09 Jan 2015 18:22:02 +0200

Azt hiszem megnyugodhatok; anyám különböző boldog-boldogtalan barátnői egy fotó alapján kinyilatkoztattak, hogy Csajommal (figyelem, itt korántsem degradáló szó) összeillünk, akkor bizony tényleg csak a boldogság Paradicsoma várhat ránk.

Shipment tracking

Wed, 17 Dec 2014 16:55:17 +0200

Kevesebb kielégítőbb érzés van a világon, mint amikor az ember fia székben hátradőlve, esetleg ágyban fekve olvassa, hogy

December 17, 2014, 9:22 am, Hebron KY US Package arrived at a carrier facility
December 16, 2014, 11:10 pm, Lexington KY US Package has left seller facility and is in transit to carrier
In Transit : On time
Expected delivery: Friday, January 2, 2015, by 8:00pm

Ilyenkor lehet félpercenként frissíteni és gyönyörködni, hogy

(Updated 0 minute(s) ago)

Bizonyos vásárlott összeg felett a lelki nyugalom megéri a felárat.

Születésnapra, szeretettel

Wed, 10 Dec 2014 17:24:33 +0200

— Isten éltessen!
— Nincs isten.

Mindenki lop, csal, hazudik

Tue, 02 Dec 2014 18:20:07 +0200

Rendes, felelősségteljes honpolgárként (sic) feliratkoztam az index néhány néhány kategóriájának és a 444 teljes feedjére, tájékozódás céljából.
Azóta szignifikánsan rosszabb a szájízem a feedek átpörgetése közben.

White people problems a mosdók kapcsán

Mon, 01 Dec 2014 16:43:42 +0200

A fotocellás kézmosó szaggatott vízfolyása kapcsán mindig óvodás kisgyereknek érzem magam, akiben jelen esetben nem bíznak meg annyira se, hogy ráhagyják meddig akar kezet mosni és hogy képes-e a elzárni maga után a folyóvizet.

Persze jóval nagyobb, szignifikánsabb gond az, hogy a felnőtt férfiak jelentős hányada képtelen szappant használni. Ráadásul nagy bánatomra a mosdókban általában felszerelt lengőajtók javarészt kizárólag egy irányba nyithatóak lábbal.

Papírország

Thu, 27 Nov 2014 17:19:39 +0200

Itt a tél, délután négykor már sötétben botorkálunk haza (valójában jóval később szoktam, de ez más történet), gondolom mindenki ismeri az érzést, amikor a bérház kapuján kézzel (!) írt, pecsétes papíros fogad, miszerint egy adott dátumon egy ellenőr személyesen érkezik, hogy manuálisan, a szemével leolvassa a vízórát. Mindezt kéthavonta. Középkor.
Mivel ezt jobbára munkaidőben teszik, a jó munkásember felvési egy cetlire és kirakja az ajtóba, hogy jelezze a kétes elemeknek, nem vagyok otthon, alkalmasint lehet jönni.
Amióta költöztem más az ellenőr és roppant kedvesen magával viszi a fecnit, I feel safer already.

Legutóbb egy fokkal izgalmasabb történt, méghozzá a FŐKÉTUSZ A4-ese fogadott, kémény ellenőrzésére felhívva a halandók figyelmét. Ez alapvetően érthető és fontos. Fontos lenne, ha lakásban lenne kémény. A lakásban nulla kémény található. Ennek ellenére aznap reggel nyolctól délig tartó intervallumban az ember fiának, nekem, otthon kellett tartózkodni, hogy ezt a kéményseprő, újfent, mint minden évben megint megszakérthesse (sic).
A nagyon hasznos céges stress management trainingen a kislányarcú pszichológus elmagyarázta, hogy a legjobb megoldás a stressz kapcsán, hogy ha vannak is stresszelő tényezők, nem kúrjuk fel rajta magunkat. Shit me not, dollface, very fucking useful, thanks.
Szóval ennek fényében kértem csúszást s mentem az előző esti sörözésre, hogy lehet arconpörgés (sic), úgyis kialszom magam. Valójában beálmosodtam két barnától és reggel két órával korábban ébredtem a tervezettnél és három és fél órát vártam arra, hogy a kéményseprő a folyosóról megállapítsa, hogy igen, még mindig nincs kémény a lakásban és ezt egy űrlappal igazolja. Papírország.

Vonatozásról

Wed, 26 Nov 2014 15:33:11 +0200

Nem sokat utaztunk együtt, előző este vettük meg a jegyet a Keleti sötét, fülledt piszkosságában, fejét vakaró, testes, üvegfal mögé rejtőző, neonfényben fürdő pénztárostól, aki legalább olyan nehezen vette a levegőt, mint ahogy gondolkodott.
De legalább szíve a helyén volt s egymás mellé adta a helyjegy, azért tartott addig.
Csillagszemű nem vette észre, pedig én csak őt néztem, tekintettemmel simogatva nyaka gyönyörű ívét, bársonyos bőrének fehérségét, fülének vonalát, szemének csillogását.

Az utazás csodája átvette felettünk a hatalmat, a körülmények ellenére gondtalanok voltunk, beszélgettünk és apró érintésekkel mondtuk el, amit szavakkal nem lehetett. Felszabadultságunkat a búcsúzás szomorította el valamelyest.

***

Hosszú hónapok óta nem jártam szülővárosom vidéki nyugalmában s legfőképp évek óta (?) nem sétáltam haza az állomásról. Bár nem viseltem semmi különöset, mégis úgy éreztem túlöltöztem a várost, s főleg lakóit. Sportzakós pesti köcsög lettem.
Legutóbb néhány évvel ezelőtti érzés uralkodott el felettem, amikor jártam egy lánnyal és kapcsolatunk azon szakaszába értünk, amikor elkezdtük egymást bemutatni a rokonságnak. Nem emlékszem már pontosan, de azt hiszem a fővárosból, munkából vonatoztam el hozzájuk vidékre s a rokonság éppen disznót vágott, amire én is spontán hivatalos lettem. Semmirekellő irodistaként elegáns bőrcipőben, szövetnadrágban, ingben és kabátban feszültem a sárban, a kimosott belek közt a munkásruhás, gumicsizmás, kérges kezű rokonok és segítők közt. A kezdetinél is megvetőbb tekinteteket akkor kaptam, amikor az előkerülő kétliteres műanyag palackba rejtett megnevezhetetlen gyümölcsökből készült, ún. vakító pálinkából nem voltam hajlandó fogyasztani. I remember that time fondly.

***

A hétvége utolsó óráiban a tél ismét érezhető leheletében lustán kavarogva táncoltak az eget is befestő nátrium-gőzös lámpák narancsos fényében a pára apró cseppjei. Prüszkölve, szenvedve állt meg a vonat s én persze az utolsó kocsinál álltam és láttam, ahogy Csillagszemű leszáll és leszegi fejét és szomorú, mert azt hitte végül nem jöttem ki elé. A felismerés mosolya édesebb bármely gyümölcsnél.