Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

Kattints ide a beágyazott videó megtekintéséhez.

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

Málna:

Legrosszabb film:

All About Steve
G.I. Joe: The Rise of Cobra
Land of the Lost
Old Dogs
Transformers: Revenge of the Fallen

Legrosszabb színész:

Mindhárom Jonas testvér- Jonas Brothers: The 3-D Concert Experience
Will Ferrell – Land of the Lost
Steve Martin – Pink Panther 2
Eddie Murphy – Imagine That
John Travolta – Old Dogs

Legrosszabb színésznő:

Beyonce – Obsessed
Sandra Bullock – All About Steve
Myley Cyrus – Hannah Montana: The Movie
Megan Fox – Jennifer’s Body és Transformers: Revenge of the Fallen
Sarah Jessica Parker – Did You Hear About the Morgans?

Legrosszabb pár:

Valamelyik két Jonas Brother – The Jonas Brothers 3-D Concert Experience
Sandra Bullock és Bradley Cooper – All About Steve
Will Ferrell és bárki a filmből (akár szörny akár színész) – Land of the Lost
Shia Lebouf és  Megan Fox vagy bármelyik robot – Transformers: Revenge of the Fallen
Kristin Stewart és Robert Pattinson vagy Taylor Whatz-His-Fang – Twilight Saga: New Moon

Legrosszabb női mellékszereplő:

Candice Bergen – Bride Wars
Ali Larter – Obsessed
Sienna Miller – G.I. Joe
Kelly Preston – Old Dogs
Julie White (as Mom) – Trannies, Too

Legrosszabb férfi mellékszereplő:

Billy Ray Cyrus – Hannah Montana: The Movie
Hugh Hefner (as himself) – Miss March
Robert Pattinson – Twilight Saga: New Moon
Jorma Taccone (as Cha-Ka) – Land of the Lost
Marlon Wayans – G.I. Joe

Legrosszabb remake, spin-off vagy folytatás:

G.I. Joe: The Rise of Cobra
Land of the Lost
Pink Panther 2
Transformers: Revenge of the Fallen
Twilight Saga: New Moon

Legrosszabb rendező:

Michael Bay – Trannies, Too
Walt Becker – Old Dogs
Brad Silberling – Land of the Lost
Stephen Sommers – G.I. Joe
Phil Traill – All About Steve

Legrosszabb forgatókönyv:

All About Steve –  screenplay by Kim Barker
G.I. Joe: The Rise of Cobra –  screenplay by Stuart Beattie and David Elliot & Paul Lovett, based on Hasbro’s G.I. Joe Characters.
Land of the Lost – written by Chris Henchy & Dennis McNicholas, based on Sid & Marty Krofft’s TV series
Transformers: Revenge Of The Fallen – written By Ehren Kruger & Roberto Orci & Alex Kurtzman, based on Hasbro’s Transformers Action Figures
Twilight Saga: New Moon – screenplay by Melissa Rosenberg, based on the novel by Stephenie Meyer

Az évtized legrosszabb filmje:

Battlefield Earth (2000) — Nominated for 10 Razzies, “winner” of 8 (including Worst Drama of Our First 25 Years)
Freddy Got Fingered (2001) — Nominated for nine Razzies, “winner” of five
“Gigli” (2003) — Nominated for 10 Razzies, winner of seven (including Worst Comedy of Our First 25 Years)
I Know Who Killed Me”(2007) — Nominated for nine Razzies, “winner” of eight
Swept Away (2002) — Nominated for nine Razzies, “winner” of five

Az évtized legrosszabb színésze:

Ben Affleck — (Nominated for nine “achievements,”winner” of two Razzies) Daredevil, Gigli, Jersey Girl, Paycheck, Pearl Harbor, Surviving Christmas
Eddie Murphy — (Nominated for 12 “achievements,” “winner” of three Razzies) Adventures of Pluto Nash, I Spy, Imagine That, Meet Dave, Norbit, Showtime
Mike Myers — (Nominated for four “achievements,” “winner” of two Razzies) – Cat in the Hat, The Love Guru
Rob Schneider — (Nominated for six “achievements,” “winner” of one Razzie) –  The Animal, Benchwarmers, Deuce Bigalo: European Gigolo, Grandma’s Boy, The Hot Chick, I Now Pronounce You Chuck & Larry, Little Man, Little Nicky
John Travolta — (Nominated for six “achievements,” “winner” of the Razzies)  - Battlefield Earth, Domestic Disturbance, Lucky Numbers, Old Dogs, Swordfish

Az évtized legrosszabb színésznője:

Mariah Carey – (The Single Biggest Individual Vote Getter of the Decade: 70+% Of ALL Votes For Worst Actress Of 2001) – Glitter
Paris Hilton (Nominated for five “Achievements,” “Winner” of four Razzies) – The Hottie & The Nottie, House of Whacks, Repo: The Genetic Opera
Lindsay Lohan — (Nominated for five “achievements,” “winner” of three Razzies) – Herbie Fully Loaded, I Know Who Killed Me, Just My Luck
Jennifer Lopez — (Nominated for nine “achievements,” “winner” of two Razzies) – Angel Eyes, Enough, Gigli, Jersey Girl, Maid in Manhattan, Monster-in-Law, The Wedding Planner
Madonna — (Nominated for six “achievements,” “winner” of four Razzies) – Die Another Day, The Next Best Thing, Swept Away

Oscar:

Legjobb film:

Avatar
The Blind Side
District 9
An Education
The Hurt Locker
Inglourious Basterds
Precious: Based On The Novel ‘Push’ By Sapphire
A Serious Man
UP
Up In The Air

Legjobb rendező:

Kathryn Bigelow – The Hurt Locker
James Cameron – Avatar
Lee Daniels – Precious: Based On The Novel ‘Push’ By Sapphire
Jason Reitman – Up In The Air
Quentin Tarantino – Inglourious Basterds

Legjobb férfi főszereplő:

Jeff Bridges (Crazy Heart)
George Clooney (Up In The Air)
Colin Firth (A Single Man)
Morgan Freeman (Invictus)
Jeremy Renner (The Hurt Locker)

Legjobb női főszereplő:

Sandra Bullock (The Blind Side)
Helen Mirren (The Last Station)
Carey Mulligan (An Education)
Gabourey ‘Gabby’ Sidibe (Precious: Based On The Novel ‘Push’ By Sapphire)
Meryl Streep (Julie & Julia)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Matt Damon (Invictus)
Woody Harrelson (The Messenger)
Christopher Plummer (The Last Station)
Stanley Tucci (The Lovely Bones)
Christoph Waltz (Inglourious Basterds)

Legjobb női mellékszereplő:

Penélope Cruz (Nine)
Vera Farmiga (Up In The Air)
Maggie Gyllenhaal (Crazy Heart)
Anna Kendrick (Up In The Air)
Mo’Nique (Precious: Based On The Novel ‘Push’ By Sapphire)

Legjobb idegennyelvű film:

Ajami – Izrael
Das weisse Band – Németország
El secreto de sus ojos – Argentína
Une Prophéte – Franciaország
The Milk of Sorrow – Peru

Legjobb animációs film:

Coraline – Henry Selick
Fantastic Mr Fox – Wes Anderson
The Princess and the Frog – John Musker and Ron Clements
The Secret of Kells – Tomm Moore
UP – Pete Docter

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Neill Blomkamp, Terri Tatchell (District 9)
Nick Hornby (An Education)
Jesse Armstrong, Simon Blackwell, Armando Iannucci, Tony Roche (In The Loop)
Geoffrey Fletcher (Precious: Based On The Novel ‘Push’ By Sapphire)
Jason Reitman, Sheldon Turner (Up In The Air)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Mark Boal (The Hurt Locker)
Quentin Tarantino (Inglourious Basterds)
Oren Moverman, Alessandro Camon (The Messenger)
Joel Coen, Ethan Coen (A Serious Man)
Bob Peterson, Pete Docter (UP)

Legjobb dokumentumfilm:

Burma VJ
The Cove
Food, Inc.
The Most Dangerous Man in America: Daniel Ellsberg and the Pentagon Papers
Which Way Home

Legjobb dokumentum-rövidfilm:

China’s Unnatural Disaster: The Tears of Sichuan Province
The Last Campaign of Governor Booth Gardner
The Last Truck: Closing of a GM Plant
Królik po berlinsku
Music by Prudence

Legjobb animációs rövidfilm:

French Roast
Granny O’Grimm’s Sleeping Beauty
La dama y la muerte
Logorama
Wallace and Gromit in ‘A Matter of Loaf and Death’

Legjobb rövidfilm:

The Door
Istället för abrakadabra
Kavi
Miracle Fish
The New Tenants

Legjobb operatőr:

Mauro Fiore (Avatar)
Bruno Delbonnel (Harry Potter and the Half Blood Prince)
Barry Ackroyd (The Hurt Locker)
Robert Richardson (Inglourious Basterds)
Christian Berger (Das weisse Band)

Legjobb filmzene:

James Horner (Avatar)
Alexandre Desplat (Fantastic Mr. Fox)
Marco Beltrami, Buck Sanders (The Hurt Locker)
Hans Zimmer (Sherlock Holmes)
Michael Giacchino (UP)

Legjobb betétdal:

T-Bone Burnett, Ryan Bingham: The Weary Kind (Crazy Heart)
Reinhardt Wagner, Frank Thomas: Loin de Paname (Paris 36)
Maury Yeston: Take It All (Nine)
Randy Newman: Down in New Orleans (The Princess and the Frog)
Randy Newman: Almost There (The Princess and the Frog)

Legjobb látvány és díszlet:

Rick Carter, Robert Stromberg (Avatar)
Anastasia Masaro (Doctor Parnassus)
John Myhre (Nine)
Sarah Greenwood (Sherlock Holmes)
Patrice Vermette (The Young Victoria)

Legjobb jelmez:

Janet Patterson (Bright Star)
Catherine Leterrier (Coco Chanel)
Monique Prudhomme (Doctor Parnassus)
Colleen Atwood (Nine)
Sandy Powell (The Young Victoria)

Legjobb vágás:

Stephen E. Rivkin, John Refoua, James Cameron (Avatar)
Julian Clarke (District 9)
Bob Murawski, Chris Innis (The Hurt Locker)
Sally Menke (Inglourious Basterds)
Joe Klotz (Precious: Based On The Novel ‘Push’ By Sapphire)

Legjobb smink:

Il Divo
Star Trek
The Young Victoria

Legjobb hang:

Avatar
The Hurt Locker
Star Trek
UP
Inglourious Basterds

Legjobb hangvágás:

Avatar
The Hurt Locker
Star Trek
UP
Inglourious Basterds

Legjobb vizuális effektusok:

Avatar
Star Trek
District 9

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

Ramin Bahrani nevével akkor találkoztam életemben először, amikor tavalyelőtt szeptemberben kinn voltam a Velencei Fimfesztiválon, és ösztönösen, pusztán sztori alapján kiszúrtam a Goodbye Solo című filmjét, mint potenciális megnézendő alkotást, beültem rá, és bizony elég rendesen beütött (részletes kritika itt), és a fesztivál egyik legnagyobb élménye lett számomra. Ezzel valószínűleg nem csak én lehettem így, mivel a film nem sokkal később elnyerte a Velencei Filmfesztivál közönségdíját, és a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) legjobb rendezői díját.

Na ekkor fogadtam meg, hogy ha hazaérek, utána fogok nézni a pasas filmográfiájának, egészen pontosan a Chop Shop-nak és a Man Push Cart-nak. Aztán eltelt egy év és pár hónap, és mindig akadt más, amire szintén kíváncsi voltam, és hiába szereztem be a DVD-ket, az istennek nem akart rájuk sor kerülni.

Végül egy unalmas hétköznap este különös ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy itt az alkalom, kellően indie hangulatban vagyok, lelkiekben rákészültem, essünk neki az egyik darabnak.

Megnéztem a Chop Shop-ot, és mit ad isten, annyira bejött, hogy aznap este fél 12 tájékában, nem bírtam ki, hogy bele ne kezdjek a másikba is (pedig nem szoktam ilyen double fícsöröket csinálni, általában egyszerre egy film elég, főleg ha utána még valami kritikaféleséget is szeretnék belőle kerekíteni). Nagyon régen találkoztam olyan fiatal rendezővel, akinek ennyire bejött volna a stílusa, illetve a filmkészítéshez való hozzáállása.

Persze el bírom képzelni, sőt tisztában vagyok vele, hogy erről a rendezőről és főleg a filmjeiről nagy valószínűséggel szinte senki nem hallott még kis hazánkban, mégis úgy vagyok ezen alkotásokkal, mint annak idején a Boy A-vel: ezeket minden igényes filmrajongónak legalább egyszer látnia kell.

Ramin Bahrani

Néhány szót elöljáróban a rendező csávóról. Az iráni-amerikai felmenőkkel rendelkező Ramin Bahrani 1975. március 20-án látta meg a napvilágot Winston-Salemben, Észak-Karolinában (btw itt játszódik a Goodbye Solo is). A drágalátos jóember a Columbia Egyetemen végzett New Yorkban, majd három évre visszatért szüleihez Iránba, ahol aztán elkészítette vizsgafilmjét, a Strangerst (2000).

Emberünk életműve összesen három egészestés filmet tartalmaz. Az első a 2005-ben készült Man Push Cart, amelyet még ugyanebben az évben jól be is mutattak Velencében, majd rá egy évvel később a Sundance-szen (wáh, ide kéne egyszer elmenni, régi nagy álmom). A film úgy kábé tizenvalahány rangos nemzetközi filmes elismerést söpört be, és Ebert bácsi 2005 egyik legjobb, méltatlanul alulértékelt produkciójának titulálta (benne is van emberünk 2006-os Top 10-ében). Teljesen jogosan, teszem hozzá halkan.

Rendező barátunk következő filmje a Chop Shop, amelyek premierjét Cannes-ban tartották 2007-ben, majd jól megköröztették még pár fesztiválon Torontótól egészen Berlinig. A filmet jópár kritikus az Isten városához hasonlította, ami azért erős túlzás szvsz, de az tény, hogy van némi hasonlóság a két alkotás között.

Bahrani legutóbbi és talán legerősebb munkája a fentebb már említett Goodbye Solo. Ezt volt szerencsém tavalyelőtt Velencében látni, és megerősíthetem, hogy Ebert bácsi nem túloz, amikor egyik írásában Bahranit az egyik legnagyobb feltörekvő rendezőzseninek nevezi.

Emberünk filmjei a függetlenfilm-gyártás iskolapédái: minimálköltségvetés, nó szpesöl effekt (minek is az), mindössze pár hét forgatás, pofonegyszerű, ámde végtelenül életszagú sztori, fullamatőr színészek, kézikamerás dokumentarista feeling. Már a Goodbye Solónál kiszúrtam, de egyébként Bahrani mindegyik filmjére igaz, hogy a rendező úr nem komplex történetet mesél el, hanem Jim Jarmusch-hoz hasonlóan az amerikai átlagemberek, vagy talán még inkább az átlag alatt élő amerikaiak mindennapjaiba nyújt hiperrealista bepillantást, és elsősorban hangulatokkal és érzésekkel operál. Filmjei erősen karakterközpontúak, kiélezett konfliktushelyzetekkel dolgoznak, intelligenciát feltételeznek, soha nem kínálnak egyértelmű fekete-fehér megoldást, és – talán pont ezért – mélyen megérintik az arra fogékony drámarajongókat.

Mivel a Goodbye Solóról már írtam a fesztivál kapcsán (teljes kritika itt), ezért most csak a Man Push Cart-ról és a Chop Shop-ról szólnék néhány szót ajánlásképpen.

Man Push Cart (2005)

Bahrani mindegyik filmje in media res módon kezdődik (vagyis mindenféle különösebb felvezetés nélkül egyből a dolgok közepébe vág), és kábé ilyen hirtelen is ér véget. Ráadásul előszeretettel használ antihollywoodi megoldásokat: a happy end nem szükségszerű (de még mennyire nem), nagyon is életszerű helyzetekkel operál, nem hanyag módon rágja a néző szájába a mondanivalót, hanem inkább kérdéseket vet fel és elgondolkodtat.

A Man Push Cart pontosan ilyen film. Egy olyan évekkel korábban sikeres (?) pakisztáni énekes, ámde immáron lecsúszott, elszegényedett és megfásult amerikai bevándorló életébe nyújt bepillantást, aki jelenleg New Yorkban tengeti sanyarú hétköznapjait, és abból él, hogy guruló árusként reggelente kávét és fánkot árul Manhattan utcáin a munkába sietőknek. Ahmad Razvi minden nap hajnali háromkor kel, és amikor még a város apraja-nagyja alszik, és persze a forgalom is kisebb, nagy nehezen átvonszolja büféskocsiját New York álmos utcáin keresztül a belváros megszokott helyére, hogy kora reggel friss kávéval és fánkkal kínálhassa a munkába sietőket.

Minden reggel ugyanúgy telik el: emberünk monoton lassúsággal és sziszifuszi nyugalommal teszi dolgát egy olyan városban, amelyet nem hívhat a sajátjának. A magánélete egyébként sem egyszerű: feleségét néhány hónappal korábban veszíttette el, kisfiát is csak ritkán láthatja, lévén a nagyszülők őt okolják lányuk halála miatt. Ahmad próbál kitartó és optimista maradni a kilátástalanság tengerében, és naívan bízik abban, hogy munkája gyümölcse beérik, és élete előbb-utóbb jobbra fordul. De vajon tényleg így lesz-e?

Az a hihetetlen egyébként, most így utólag visszagondolva, hogy a film sztorija valóban ennyiből áll, Bahrani mégis olyan szkriptet hozott össze, ami nemhogy elfáradna a második felére, hanem még inkább felcsigázza a néző figyelmét. Realista és megrázó módon ábrázolja egy szerencsétlen ember fizikai és érzelmi elszigeteltségét egy éjjel-nappal lélegző óriási metropoliszban (soha nem láttam még filmen New York utcáit ennyire valószerűtlenül idegennek, nélkülözve mindenféle szokásos, klisészerű csillogást-villogást és pátoszt, de egyébként dettó ugyanez igaz a Chop Shop-ra is, csak ott a helyszín nem Manhattan, hanem Queens). Egy olyan ember magányába kapunk bepillantást, aki képtelen megbékélni saját múltjával. Persze lehet, hogy a komótos cselekményvezetése miatt sokan unalmasnak és lassúnak fogják találni ezt a filmet, de hát ízlések és pofonok, engem pont ez fogott meg benne (és részben ezért is bírom pl. Jim Jarmusch vagy Alexander Payne filmjeit).

Szomorúság, boldogság, csalódás és remény. Talán így lehetne a legjobban összefoglalni a filmben keveredő érzéseket. És mindezt meglepően őszintén és hitelesen ábrázolja a főszereplő pasas, aki valójában full amatőr, korábban soha egyetlen filmben nem játszott még.

Talán nem véletlenül éreztem végig, hogy olyan ez az egész, mint valami hiperrealista drámába csomagolt kvázi dokumentumfilm: korábban a direktor nyilatkozott úgy, hogy ez a bizonyos főszereplő csávó, akit valahol New York utcáin szedett össze, valójában évekig guruló árusként dolgozott a metropoliszban, és az ő hiteles és valóságos élményei és tapasztalatai alapján született ez a film. Na igen, van benne valami.

A Man Push Cart egy gyönyörűen fényképezett, utánozhatatlan hangulatú, melankolikus, intelligens és életszagú film. Egy igazi gyöngyszem az életbe vetett hit erejéről, amelyet minden, független alkotásokat kedvelő filmrajongónak nyugodt szívvel tudok ajánlani. 8.5/10

[poll id="104"]

Chop Shop (2007)

Bahrani saját bevallása szerint a Man Push Cart utómunkálatai során hallott először a queensi Willets Pointról (itt forgatták a Chop Shopot): emberünk kedvenc házi operatőrének, Michael Simmonds-nak egyik nap kinyiffant a kocsija, és Queensbe kellett vinnie megjavíttatni. Úgy alakult a dolog, hogy emberünk elvitte magával a hírhedt Willets Pointba Bahranit is, akit egyébként már korábban is foglalkoztatott, hogy milyen életet élhetnek az arrafelé tengődő, kilátástalan sorsú emberek, vajon milyen való és valószerűtlen álmokat szövögethetnek, és egyáltalán, pontosan kik is ők.

A direktort mélyen megérintették az ott látottak. Minél több időt töltött el Queens-ben, annál jobban érdekelte az ottani utcagyerekek kilátástalan és nyomorral teli élete, az az élet, amelyből még a legnagyobb megpróbáltatások ellenére sem veszett ki a remény utolsó szikrája. A Chop Shop ezen megrázó “élményből” született, és maga a film egy random módon (a Man Push Cart castingjához hasonlóan szintén helyben) összeszedett valódi utcagyerek, egy 12 éves latin-amerikai kölök mindennapjait követi nyomon, aki emberfeletti módon mindet megtesz, hogy jobb életet biztosíthasson négy évvel idősebb nővére, és persze saját maga számára is.

A korához képest meglepően önálló és érett gondolkodású Alejandro, vagy ahogyan a filmben becézik, Ale a külvárosi Queens utcáin tengeti nyomorúságos életét, amíg egy Carlos nevű haverja munkát nem szerez neki egy közeli lepukkant autóbontóban (Willets Pointban, hol máshol).

Ale a sokszor erkölcstelen felnőttek között harcol a mindennapi betevőért, megtanulja hogyan kell autót festeni és karosszériát javítani, miközben még egy kis pénzmagot is keres vele. Munkán kívül aztán pornó DVD-k tömkelegével seftel a környéken (hasonlóan a Man Push Cart Ahmad-jához), és színes cukorkát árul egyik haverjával a közeli metrón.

Nagyon megörül neki, amikor kiderül, hogy nővére, Isamar csatlakozik hozzá, és végre közösen, együtt lakhatnak, igaz csak a bontó mögötti lepukkant szobát foglalhatják el a kegyes főnök jóvoltából. Ale segít a csajnak állást találni az egyik büfésnél, és megszállottan hisz abban, hogy egyszer életük jobbra fordul (kilátástalanság és remény, mint állandóan visszatérő téma): azt tervezik ugyanis, hogy a kegyetlen sok munkával összekuporgatott pénzükért vesznek egy rozoga büféskocsit, felújítják és végre saját vállalkozásba kezdenek. De vajon tényleg sikerül nekik?

A Chop Shop stílusra és hangulatra megegyezik a Man Push Carttal, témájában szintén hasonló: a New York-i utcák és nyomornegyedek kegyetlen valóságát mutatja be a maga egyszerű és naturális módján.

A színészi játék hiteles (Bahrani itt is amatőr színészekkel dolgozott, a gyerekek a valódi nevükön játszottak, és valós problémáik fura elegyként keveredtek az előre lazán felvázolt szkripttel).

Bár az elején vegyes benyomásaim voltak a főszereplő csávó teljesítményével kapcsolatban: néha úgy éreztem, mintha túljátszotta volna a szerepét (lásd pl. az ominózus cukorkaosztogatást a metrón), néha viszont megdöbbentően valósághű alakítást nyújtott (a filmbeli nővérével való összes jelenete, kivétel nélkül, meglepően hiteles – szinte le mertem volna fogadni, hogy az életben is testvérek, annyira közös volt az összhang közöttük). Egyébként a laza történetváznak köszönhetően egy csomó jelenet, jól láthatóan, nem volt leszkriptelve, hanem egy az egyben improvizálták, ami szintén hozzájárul a film realisztikus voltához.

A forgatókönyv dettó, mint valami ütős dokumentumfilm: egyszerű, megrázó, hiteles és valószerű. Amikor egy interjúban megkérdezték Bahranit, mit szól hozzá, hogy egyes nézők a film megtekintése után úgy vélekedtek, hogy ez a történet túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, emberünk úgy reagált rá, hogy aki kételkedik a sztori hitelességében, az nyugodtan ellátogathat a filmben szereplő, valóban létező queensi autóbontóba, megkeresheti a még mindig ott dolgozó tulajt, Rob-ot, és érdeklődhet nála a történtekről. Ennyi.

A Chop Shop egy megrázó és realista történet New York egy kevésbé napos oldaláról, egy olyan alkotás, amely a független filmek kedvelői számára kötelező látnivaló. A rendező úr egy elképesztően nagy tehetség (ezúton jelentem ki büszkén: elkötelezett Ramin Bahrani rajongó lettem, most, hogy végre láthattam az összes filmjét), és meg vagyok róla győződve, hogy néhány év múlva emberünket olyan kaliberű független filmesekkel fogják egy lapon emlegeti, mint Jim Jarmusch, Werner Herzog, Abbas Kiarostami, Alexander Payne, David Gordon Green vagy Tom McCarthy. Csak így tovább, Mr Bahrani! 8.5/10

[poll id="105"]

* * *

Ja és ha már Ramin Bahrani, említsük meg, hogy emberünk közben tavaly – Werner Herzog barátunkkal közösen – kijött egy új rövidfilmes projekttel, Plastic Bag címen. Kérem szépen, mikor lehet már megtekinteni?

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

Matt Tolmach:

At its core, Spider-Man is a small, intimate human story about an everyday teenager that takes place in an epic super-human world. The key for us as we sought a new director was to identify filmmakers who could give sharp focus to Peter Parker’s life. We wanted someone who could capture the awe of being in Peter’s shoes so the audience could experience his sense of discovery while giving real heart to the emotion, anxiety, and recklessness of that age and coupling all of that with the adrenaline of Spider-Man’s adventure. We believe Marc Webb is the perfect choice to bring us on that journey.

Webb:

This is a dream come true and I couldn’t be more aware of the challenge, responsibility, or opportunity. Sam Raimi’s virtuoso rendering of Spider-Man is a humbling precedent to follow and build upon. The first three films are beloved for good reason. But I think the Spider-Man mythology transcends not only generations but directors as well. I am signing on not to ‘take over’ from Sam. That would be impossible. Not to mention arrogant. I’m here because there’s an opportunity for ideas, stories, and histories that will add a new dimension, canvas, and creative voice to Spider-Man.

Zac Efron

Jim Sturgess

Reeve Carney

Anton Yelchin

Daniel Radcliffe

Robert Pattinson

Jake Gyllenhaal

Aaron Johnson

Joseph Gordon-Levitt

John Hutcherson

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

• Legjobb dráma:
  Avatar
  The Hurt Locker
  Inglourious Basterds
  Precious
  Up in the Air

• Legjobb musical vagy vígjáték:
  The Hangover
  500 Days of Summer
  It’s Complicated
  Julie and Julia
  Nine

• Legjobb színész (dráma):
  Jeff Bridges, Crazy Heart
  George Clooney, Up in the Air
  Colin Firth, A Single Man
  Morgan Freeman, Invictus
  Tobey Maguire, Brothers

• Legjobb színésznő (dráma):
  Sandra Bullock, The Blind Side
  Emily Blunt, Young Victoria
  Helen Mirren, The Last Station
  Carey Mulligan, An Education
  Gabourey Sidibe, Precious

• Legjobb színésznő (musical vagy vígjáték):
  Meryl Streep, Julie & Julia
  Sandra Bullock, The Proposal
  Marion Cotillard, Nine
  Julia Roberts, Duplicity
  Meryl Streep, It’s Complicated

• Legjobb színész (musical vagy vígjáték):
  Robert Downey Jr, Sherlock Holmes
  Matt Damon, Informant!
  Daniel Day Lewis, Nine
  Joseph Gordon Levitt, 500 Days of Summer
  Michael Stuhlbarg, A Serious Man

• Legjobb rendező:
  James Cameron, Avatar
  Kathryn Bigelow, The Hurt Locker
  Clint Eastwood, Invictus
  Jason Reitman, Up in the Air
  Quentin Tarantino, Inglourious Basterds

• Legjobb forgatókönyv:
  Up in the Air
  District 9
  Hurt Locker
  It’s Complicated
  Inglourious Basterds

• Legjobb animációs film:
  Up
  Cloudy with a Chance of Meatballs
  Coraline
  Fantastic Mr. Fox
  The Princess & the Frog

• Legjobb mellékszereplőnő:
  Mo’Nique, Precious
  Penélope Cruz, Nine
  Vera Farmiga, Up in the Air
  Anna Kendrick, Up in the Air
  Julianne Moore, A Single Man

• Legjobb mellékszereplő:
  Christoph Waltz, Inglourious Basterds
  Matt Damon, Invictus
  Woody Harrelson, The Messenger
  Christopher Plummer, The Last Station
  Stanley Tucci, The Lovely Bones

• Legjobb idegennyelvű film:
  The White Ribbon (Germany)
  Baaria (Italy)
  Broken Embraces (Spain)
  The Maid (Chile)
  A Prophet (France)

• Legjobb betétdal:
  “The Weary Kind (Theme from Crazy Heart)” — Crazy Heart
  “Cinema Italiano” — Nine
  “I Want to Come Home” — Everybody’s Fine
  “I Will See You” — Avatar
  “Winter” — Brothers

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

• Mark Wahlberg 2005-ös thrillerét akarja folytatni, a Négy tesót (Four Brothers), egyszerűen, közérthetően Five Brothers címmel. Az biztos, hogy Wahlberg komolyan gondolja, mert az írópárost már – David Elliot és Paul Lovett (G.I. Joe: A kobra árnyéka) – ráállította a szkript megírására.

• Ha már folytatások, akkor: még nem hivatalosan, de bejelentették, hogy igen, jön a Szellemirtók 3 és igen, Ivan Reitman akarja rendezni. A forgatókönyv első vázlata már kész, és már elkezdték az újabb finomításokat. Reitman reméli, hogy valamikor 2010-ben el tudják kezdeni a forgatást és a filmet 2011 táján bemutathatják. Még nem tudni kik lesznek a szellemvadászok, mennyire maradnak a régiek, és mennyire lesz új generáció a vásznon.

• Kill Bill 3, Quentin Tarantino rendezésében? Jöhet. Persze Tarantino semmit sem árult el, hogy miképp válik trilógiává a franchise, de annyit tudunk, hogy 2014-re akarja befejezni.

• Azt ugye már mindenki tudja, hogy nem lesz Pókember 4, mert kicsit rendet tettek a Sony háza táján és kirúgták az egész csapatot, így Sam Raimi-t és Toby Maguire-t is. A reboot pedig Peter Parker még gimis éveivel kezdi majd. Ezzel a témával azért lehetne még hosszabban foglalkozni, de most nem mennék bele. A legutóbbi pletyka szerint pedig sok név jött szóba, de a legtöbben Mark Webbet (500 Days of Summer) mondják mint új rendezőjét a pókbalhénak.

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

Előre szólok mindenkinek, vigyázat, hosszú lesz! – jamesb

* * *

Ki a rendező: James Francis Bacon Cameron 1954. augusztus 16-án született Kanadában, Ontario államában, Kapuskasing városkájában, Shirley – művészi hajlamokkal megáldott ápolónő – és Phillip Cameron villamosmérnök fiaként. Fivére, Mike, később kaszkadőr lett, testvére filmjeiben is szerepelt. Chippawa városkájában nőtt fel, nem messze a Niagara-vízesésétől. A Stamford Kollégiumban kezdte meg a tanulmányait, majd a család 1971-ben Kaliforniába, Fullerton városába költözött. James a Fullertoni Kaliforniai Állami Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol angolt és fizikát tanult. Amint ideje engedte, minden alkalmat megragadott, hogy a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) filmarchívumát meglátogassa. Számos ember meglepetéssel fogadta a hírt, hogy a kiterjedt természettudományi ismeretek helyett filozófia szakon tanult tovább 1973-ban. Miután kimaradt az egyetemről, tanulmányai folytatása helyett számos állást vállalt; volt teherautósofőr is, és szabadidejében rengeteget írt. Amikor 1977-ben látta George Lucas világhírű filmjét, a Csillagok Háborúját, otthagyta az állását, és elhatározta, hogy a filmvilágban szakosodik tovább. Syd Field, népszerű amerikai író egyik könyvének elolvasása után elhatározta, hogy két barátjával – az egyikük Randall Frakes volt – készítenek a mű inspiráló hatására egy művészi, tudományos és fantasztikus rövidfilmet, amelynek a forgatókönyvét tíz perc alatt írták meg. Pénzt kölcsönöztek a produkcióhoz, béreltek egy fényképezőgépet, lencséket, filmkészleteket, stúdiót, és végül egy 35 mm-es kamerával rögzítették az alkotásukat, az 1978-as Xenogenesis című sci-fit, amely Cameron első rendezett rövidfilmje lett, és első forgatókönyvírói munkája is egyben. Azonban talán a legfontosabb, hogy egy igazi korai Cameron-zsengével van dolgunk, melyben felfedezhetjük az életmű későbbi darabjainak csíráit, akár motívum-, akár konkrét jelenetszinten, emellett pedig Cameron számos korábbi klasszikus alkotásból merített inspirációt: többek között a Fritz Lang-féle, 1927-es Metropolis geometrikus vonalak segítségével kialakított látványvilágából, vagy az 1933-as King Kong kulcsjelenete, a T-Rex és az óriásmajom közötti konfrontálódás is visszaköszön figyelemreméltó sci-fijében (filmjében ez ember és robot között zajlik, igaz átértelmezve), egyfajta tisztelgésképpen az örökzöld alkotások és a trükkfilmezés legnagyobb alakjai előtt. Hogy értsék, hogy hogyan lehet működtetni egy kamerát, szétszerelték azt, és az első fél napot a rendezés ideje alatt annak tanulmányozására szentelték.

Korai karrierje:

Cameron továbbra is a filmkészítés trükkjeit és technikáit tanulta, amikor apró modell-gyártóként kezdett el dolgozni Roger Corman stúdiójában. Főleg kisköltségvetésű produkciók munkálatait végezte, és bár Corman mellett tanulta a szakmát, elmondható volt, hogy a producer olcsó filmjeiről volt nevezetes, és arról, hogy nem fizeti túl jól az alkalmazottait, viszont vele dolgozni felért egy filmfőiskola elvégzésével, hiszen megtanította Cameront gyorsan és hatékonyan munkálkodni. Tehetsége hamar kibontakozni látszott, hiszen az 1980-ban készített Csata a csillagokon túl című sci-finek már művészeti rendezője volt. 1981-ben John Carpenterrel, a horror nagymesterével dolgozott együtt a Menekülés New Yorkból c. klasszikuson, mint a vizuális effektusokért felelős művészeti rendező. Az 1982-es Android című sci-finek dizájneri konzultánsa volt, míg az 1981-es Galaxy of Terror esetében a produkciós tervezői és a rendező-helyettesi posztokat foglalta el. Az 1981-es esztendő volt eddigi pályafutása csúcspontja, hiszen többek között a horror sorozat, a Piranha második részének a Piranha II: The Swamping-nek volt a vizuális trükkökért felelős igazgatója. Mivel a film rendezője elhagyta a projektet, így Ovidio G. Assonitis, olasz producer felajánlotta Cameronnak a film rendezői székét, ergo a Piranha lett Cameron első rendezői debütálása. Corman-nek nagyon sokat köszönhetett, hiszen az ő ajánlásának hála kapta meg a direktori széket. Valószínű, hogy a forgatókönyvet is ő írta H. A. Milton néven. A forgatás Jamaicában, meglehetősen mostoha körülmények között zajlott. A belső helyszíneket Olaszországban, Rómában rögzítették, csak úgy, mint a vágási munkálatokat, amelyeket szintén a fővárosban végeztek el, míg a víz alatti felvételeket Grand Cayman Island-en vették fel. A stábtagok nagy része alig vagy egyáltalán nem beszélt angolul, a költségvetés irreálisan alacsony volt, a makettek pedig annyira középszerűek, hogy Cameron inkább maga készített újakat. Assonitis producer állítólag egyáltalán nem volt együttműködő partner. Cameron számára csupán az egyik főszereplővel, Lance Henriksennel kialakult barátsága jelentett pozitív élményt. Nem volt meglepő, hogy a film megbukott – maga a rendező sem várt mást. Az enwiki szerint azonban a Kajmán-szigeteken forgattak, és Cameron azután vette át a rendezést, hogy az eredeti rendező otthagyta a stábot. Az internet egyéb helyein található információk szerint viszont Ovidio G. Assonitis elsőre Cameront választotta, ám egy idő után ejtette őt, mivel elégedetlen volt a munkatempójával. Cameront állítólag már az első hét után “leváltották”, hogy utána minél távolabb tartsák a produkciótól. Személyesen fejezte be a forgatást, és nem engedte, hogy Cameron részt vegyen a vágásban, ám már ekkoriban megmutatkozott Cameron fanatikus-megszállott-perfekcionista karaktere: a rendező állítólag mégis bement a vágószobába, hogy dolgozzon az anyagon, mire Assonitis perrel fenyegette meg. A moziban bemutatott változat Assonitis elképzelései szerint lett összevágva. Cameron azóta is megragad minden alkalmat, hogy szapulja az opust, egy interjúban például a következőképpen nyilatkozott a Piranha 2-ről: “A film a felénél kezd el javulni, már ha egy autósmoziban nézed féltucatnyi sör társaságában.” Római tartózkodása idején állítólag kényszer alatt volt egy rémálma egy tűzből kiemelkedő robot bérgyilkosról, akit visszaküldenek a jövőből, hogy elvegyék az életét. A kissé morbid álom olyannyira valóságos testet öltött, hogy 1984-ben, a Terminátor című kultikus saga első része ebből a vízióból nőtte ki magát a filmvászonra, és hozzásegítette Cameront ahhoz, hogy a legnagyobb rendezők közé emelkedhessen, és filmje történelmet írjon.

A Terminátor: A halálosztó nem csak az újonc rendező, hanem a jól ismert osztrák testépítő, Arnold Schwarzenegger karrierjét is beindította, Cameron végleg megvetette a lábát a filmesek könyörtelen világába. A mindössze 6,5 millió dollárból forgatott Terminátor busásan behozta a gyártási költségeit: 78 millió dolláros világbevételt termelt. Olyannyira bíztak szaktudásában, hogy a producerek fantáziát láttak a fiatal zseniben és rábízták Ridley Scott Alienjének a folytatását.

Az Aliens forgatókönyve Ridley Scott klasszikusnak számító sci-fi-horrorja, A nyolcadik utas: a Halál (1979) történetét folytatta. Mellette Cameronnak jutott még ideje arra is, hogy egy másik sikeres film, a Rambo (1982) folytatásának forgatókönyvén dolgozzon. A film sztárja, Sylvester Stallone azonban átdolgozta a szkriptet – bár Cameron nevét feltüntették forgatókönyvíróként a Rambo 2 (1985) stáblistáján. George P. Cosmatos alkotása nagy mozisiker, és nagy kritikai bukás volt.

Az 1986-os A bolygó neve: Halál a sequelek “nagyobb, zajosabb, véresebb” logikáját követte, Scott klausztrofobikus sci-fi horrorját Cameron egy vérgőzös és tesztoszterondús sci-fi akciófilmmel spékelte meg. Ekkor már lehetett sejteni, hogy a kanadai származású direktor hihetetlen munkabírással, valamint egyedi vízióval rendelkezik, s nem utolsósorban keménykezű vezető, hiszen egy eléggé rakoncátlan brit stábot kellett gatyába ráznia, melynek tagjai eleinte nem a kellő tisztelettel közeledtek a “jenki művészhez” (egy ízben a forgatás kellős közepén indultak ötórai teájuk elfogyasztására). A női főszereplő, Sigourney Weaver eleinte nem mutatott túl sok érdeklődést a folytatás iránt, ám miután elolvasta a forgatókönyvet, megváltozott a véleménye. A gyártó 20th Century Fox illetékesei azonban tartottak attól, hogy nem sikerül a gázsiban megállapodni, ezért utasították Cameront, hogy írjon egy alternatív szkriptet Ripley figurája nélkül. Cameron ezt megtagadta, mondván, hogy Ripley kihagyhatatlan személy. A 18 millióból forgatott film az első körben 80 milliót jövedelmezett, és 7 kategóriában Oscar-jelölést kapott. (A legjobb hang- és vizuális effektekért járó Oscarokat meg is kapta.) Számos kritikus és rajongó szerint jobb lett, mint az első rész, márpedig folytatásokkal ilyesmi ritkán történik meg. James Cameron “A” kategóriás rendező lett, immáron nem kellett kilincselnie a filmterveivel, hanem a nagy stúdiók versenyeztek a kegyeiért.

Cameron ezután alámerült, hogy leforgassa A mélység titkát 1989-ben. A film ötlete egy unalmas középiskolai óráig nyúlik vissza, amikor az unatkozó James időtöltés gyanánt írt egy novellát The Abyss címmel. A történet főhősei olajfúró munkások, akik a víz alatt egy másik univerzumot fedeznek fel. A Fox 41 millió dollárt irányzott elő a forgatásra, de Cameron túllépte ezt a keretet, és a korszak legdrágább filmjét készítette el. A férfi főszereplő, Ed Harris kis híján vízbe fulladt az egyik epizód felvétele közben, de a női főszereplőnek, Mary Elizabeth Mastrantoniónak ugyancsak számos olyan jelenetet kellett megcsinálnia, melyeket más esetekben kaszkadőrökkel oldottak volna meg. A forgatás állítólag feszült légkörben zajlott, Cameront a stáb nemcsak maximalistának, hanem egyenesen diktatórikusnak találta. A korábbi barátok közül csupán Michael Biehn kapott szerepet a filmben, Lance Henriksen egy konfliktus miatt végül nem került a stábba. (Azóta se dolgozott Cameronnal.) A mélység titka sikeres volt ugyan a mozikban, a kritikusok viszont hűvösen fogadták. A végtelen óceánok beláthatatlan világa többször megigézte a művészt, aki több vízalatti doku-opusszal tisztelgett Föld anyánk előtt (Ghost of the Abyss, Aliens of the Deep).

Ezt minden idők egyik legjobb folytatása, a Terminátor 2: Az ítélet napja követte 1991-ben. A Terminátor folytatásának ötlete mindjárt az első rész nagy sikere után felvetődött. Mind Cameron, mind Schwarzenegger hajlandó lett volna a második részen dolgozni, de számos probléma merült fel. Így például az, hogy ki is rendelkezik tulajdonképpen a folytatás jogával. A technikai trükkök is kényes kérdést jelentettek, és a Cameron igényeinek megfelelő szakmai háttér akkor még nem állt rendelkezésre. A trükkök kérdését A mélység titka oldotta meg: a rendező úgy ítélte meg, hogy a digitális technika alkalmas elképzeléseinek tökéletes megjelenítésére. A folytatásban a veszedelmet a folyékony fémből készült T-1000-es robot jelenti. Cameron a szerepre egy olyan színészt akart, aki Schwarzenegger tökéletes ellentéte. A két robot közötti különbségről ezt mondta: “Olyasvalakit akartam, aki rendkívül gyors és mozgékony. Ha a T-800-as egy Panzer tank volt, akkor a T-1000-es egy Porsche.” A 100 millió dolláros költségvetést ugyan túllépték, de a határidőt sikerült betartani. A siker óriási volt. A T2 a gyártási költség dupláját hozta be az Egyesült Államokban, és további 300 millió dollárt kaszált a világ egyéb részein. A szakmai siker sem maradt el: a filmet 6 kategóriában jelölték Oscar-díjra, és ebből 4-et meg is nyert (legjobb hangeffektusok, legjobb vizuális effektusok, legjobb smink, legjobb hang).

A Két tűz között (1994) megszületése Arnold Schwarzeneggernek köszönhető. Az “osztrák tölgy” elmesélte a barátjának, hogy látott egy francia vígjátékot, ami egy olyan férfiról szól, aki képes megmenteni a világot mint titkos ügynök, de nehezen boldogul odahaza mint férj és apa. (A komédia az ismert francia rendező, Claude Zidi Magyarországon is bemutatott Titkolt titkos ügynök című filmje volt.) Cameronnak megtetszett a történet, és elhatározta, hogy remake-et készít belőle Arnold főszereplésével. A www.amazingcameron.com szerint Arnold még a Terminátor 2 forgatása előtt, 1989 vége felé mesélt Cameronnak Claude Zidi filmjéről. A sztori egyetlen szépséghibája azonban, hogy Zidi filmje 1991-ben készült, és még a francia premierje is hónapokkal később volt, mint a T2 bemutatója. A 110 millió dolláros költségvetés természetesen lehetővé tette, hogy az eredetinél jóval látványosabb és mozgalmasabb film születhessen. A világsiker ezúttal sem maradt el: csak külföldön a gyártási költség bő kétszerese volt a bevétel. Persze nem mindenki tapsolt a filmnek: az Egyesült Államokban élő muszlimok közül sokan például a betiltását követelték, mert a produkció terroristáknak ábrázolja őket.

A Titanic 1912. április 14-éről 15-ére virradó éjjel bekövetkezett katasztrófája többször megihlette a filmeseket, ám az igazi “Nagy Film” nem született meg. A tragédia Cameron fantáziáját is megmozgatta. Úgy döntött, hogy egy fiatal szerelmespár történetén keresztül rekonstruálja a Titanic katasztrófáját. A 200 millió dolláros költségvetésű alkotás (amely akkori mércével mérve a világ legdrágább alkotásának számított az 1963-as Kleopátra 44 milliós – ma ez 307,5 millió dollárnak felelne meg – büdzséje után) szerelmespárját Leonardo DiCaprio és Kate Winslet játszotta. A forgatás megkezdése előtt Cameron mini tengeralattjáróval lemerült az igazi Titanic roncsaihoz az Atlanti-óceán mélyére, és az ott készült felvételeket felhasználta a filmben. Cameron precizitására jellemző, hogy tökéletesen rekonstruálni akarta a gigászi hajót, ezért a makett javarészének díszítésére (csillárok, szőnyegek stb.) ugyanazokat a cégeket kérte fel, melyek egykoron az eredeti Titanic berendezéseit szállították. A forgatás – ugyancsak Cameronra jellemző módon – elhúzódott és többletkiadásokkal járt. Nagyon oda kellett figyelni mindenre, hiszen voltak olyan jelenetek a süllyedés képsoraiban, melyeket csak egyszer lehetett felvenni. A kaotikusnak tűnő forgatásról időnként gunyoros hangú tudósítások jelentek meg a sajtóban, sőt voltak, akik arra tippeltek, hogy a film ugyanúgy “elsüllyed” a mozipénztáraknál, mint az igazi Titanic az óceán közepén. Ez a jóslat azonban nem vált be: a Titanic nemcsak minden idők egyik legköltségesebb, hanem egyben egyik legnagyobb bevételt hozó alkotása is lett. Az Oscar-díjak 1998-as kiosztásán 11 díjat kapott (14 jelölésből), és ezzel 38 év után megismétlődött a Ben-Hur által felállított rekord. Cameron maga három Oscart kapott – egyiket a rendezésért -, ezért a díjak átvételekor jogosan idézhette saját filmje egyik mondatát: “A világ ura vagyok”. Szavai azóta filmes szállóigévé váltak. A Titanicot természetesen akkor is, azóta is számos bírálat érte, ellenzői giccsnek, szirupnak, nyáltengernek stb. minősítették, ám a mű ettől függetlenül az 1990-évek egyik klasszikusának számít, Cameron pedig mindent elért, amit csak rendező elérhet.

2005 júniusában kezdett el dolgozni Cameron az Avatar című sci-fi opuson, amely kezdetben Project 880 munkacímmel futott, és vele párhuzamosan a Battle Angel c. produkcióhoz is hozzáfogott. Decemberben Cameron úgy nyilatkozott, hogy először a Battle Angelt forgatná le, majd ezt követően fogna hozzá az Avatarhoz. Mégis 2006 februárjában inkább az Avatarnak szánta a prioritást, és megemlítette azt is, hogyha a filmek sikeresek lesznek, akkor nem zárkózik el a trilógiává avanzsálódás elől sem, amely kijelentés természetesen mindkét produktumra vonatkozik. Azonban mielőtt elkezdte forgatni legújabb, filmtörténeti áttörésnek ígérkező moziját, Cameron elvitte stábját a dzsungelbe egy túlélőtúrára, hogy jobban ráhangolódjanak a film majdani közegére. A rendező biztos volt benne, hogy egy ilyen táborozással jobban beleélik majd magukat a szereplők a történetbe.

A híresség ötlete miatt Sigourney Weaver és Zoe Saldana is kénytelen volt bemenni a dzsungel mélyére: “Volt egy kis közös kalandunk Hawaiin. Körbetúráztuk az esőerdőt három napon át, tábortüzeket gyújtottunk, halat ettünk, és úgy éltünk, mint egy kis törzs.”

Saldana elmondta, hogy Cameron filmezés előtti túrája remek ötletnek bizonyult: “Ez a tapasztalat nagyon sokat segített nekünk. Sigourney, Sam és én az egész filmet lényegében betonpadlón forgattuk, de nagy szükségünk volt arra, hogy tudjuk, milyen lenne a dzsungelben járni, milyen érzés ez.” A New York Times-ban cikk jelent meg arról, vajon anyagilag sikeres lesz-e James Cameron tizenöt éve készülő, december 18-án (nálunk 17-én) mozikba kerülő Avatar-ja. A cikkből kiderül, hogy a film teljes költségvetése eléri a döbbenetes 500 millió dolláros összeget, ami ijesztően hangzik, viszont a filmet gyártó 20th Century Fox különböző pénzügyi konstrukciókkal nagyjából bebiztosította magát, hogy ne bukhasson nagyot a dolgon. Az egyik ilyen biztosíték, hogy a Cameronnal kötött szerződés szerint, ha a film gyártási költsége meghaladja a 300 millió dollárt, akkor a rendező fizetése nagy részét csak azután kapja meg, hogy a stúdió költségei már megtérültek. Ez valószínűleg nem lép életbe, mert az 500 millióból “csak” 230 milliót fordítottak ténylegesen a film gyártására, amellyel az Avatar jelenleg a negyedik legdrágább film A Karib-tenger kalózai – A világ végén, a Pókember 3. és a Harry Potter és a Félvér Herceg után. A fennmaradó összeget a marketingköltség (kb. 150 millió dollár) és a személyi kifizetések teszik ki. A NYT szerzője megemlíti, hogy az Avatar előzetesére érkezett reakciók nem voltak elég lelkesek, ami nem túl jó előjel, ugyanakkor a Titanic mozikba kerülése előtt arról se sokan hitték, hogy behozza majd az iszonyatos gyártási költségét. Még Cameron is csak 400 milliós összbevételt jósolt a filmnek, amely végül az egészen elképesztő 1,8 milliárd dolláros világbevételt termelt, ezzel megteremtve minden idők legnyereségesebb, 11 Oscar-díjat nyert monumentális alkotását. A stúdió mindenesetre biztosra akart menni, és egy titkos fegyvert is bekészített: az Avatar után egy héttel, karácsonykor mutatták be az Alvin és a mókusok 2-t, ami, ha nem is játszik egy ligában a kékszínű lényekkel, szinte borítékolható bevételt jelent majd.

Az Avatarra jellemző, hogy szinte teljes egészében számítógép által előállított trükköket, illetve azt a továbbfejlesztett “performance capture” technikát tartalmazza, amelyet Robert Zemeckis már alkalmazott a Polar Express (2004) című filmjében. Cameron már 1995-ben írt egy 80 oldalas szkriptet a filmhez, és 1996-ban elhatározta, hogy a Titanic elkészítése után hozzáfog az Avatarhoz. Azonban a projektet azóta leállították, de 2006 decemberében a rendező megmagyarázta, hogy a késedelem betudható annak, hogy az akkori technika még nem lett volna képes egy ilyen összetett és grandiózus vállalkozást vászonra segíteni. Azonban ma már minden adott ahhoz, hogy kollektíve az egész film fotorealisztikus, számítógép generálta motion capture animációs technológiát alkalmazzon, valamint az új virtuális fényképezőgép-rendszert is képes legyen kezelni. A film debütálását eredetileg 2009 májusára tervezték, de elhalasztották egészen decemberig, hogy finomítsák és tökéletesítsék a CGI-t, valamint, hogy világszerte ellássák az IMAX filmszínházakat a 3D-s projektorok felszerelésével. Pre-produkciós állapotában a filmen 2004-2005 között három konceptuális művész dolgozott. A filmet a 20th Century Fox forgalmazza világszerte, és Cameron a PG-13-as besorolásra törekedett, hogy az Avatar populárisan is nézhető legyen, és minél több nézőhöz és rajongóhoz eljuthasson, kortól-nemtől függetlenül. Laeta Kalogridis írta az eredeti forgatókönyvet, de Cameron újraírta a szkriptet.

Cameron rendezi, írja, valamint a producere is lesz a 2011-re tervezett Battle Angel Alita c. alkotásnak, amely egy japán cyberpunk-sci-fi-akció mangasorozatnak lesz az azonos nevű filmes adaptációja. A filmet 2005 óta rendezi az Avatarral párhuzamosan. A rendező eléggé szkeptikusan állt hozzá a projekthez anno, hiszen úgy gondolta, hogy a mai technológiával nehezen lenne kivitelezhető az adaptáció, amely a kilenc részes manga szériának az első három epizódját dolgozza majd fel. Amikor az MTV News-nak adott interjúban arról kérdezték, hogy megvalósítható-e a vállalkozás, Cameron ennyit mondott: “Talán, talán.” A technika mára viszont eljutott arra a szintre, amelyről Cameron mindig is álmodott, és a film főszereplőnőjét teljes egészében CGI animáció kelti majd életre, de az Avatarhoz hasonlóan itt is keveredni fog a legkorszerűbb számítógépes technika az élőszereplős jelenetekkel. Ezen alkotás esetében is használja majd a forradalmi digitális 3D-s rendszert, amelynek révén az IMAX mozikban minden eddiginél parádésabban élvezhetjük majd a szinte “életre kelt” produkciót.

Jövőbeli filmtervek:

Jon Landau, aki mind a Titanicnál, mint az Avatarnál James Cameron mellett producerkedett, egy francia filmes oldalnak adott interjút, ahol arról kérdezték, milyen filmek várnak a rendezőre, ha bemutatták az új sci-fi-jét: “Természetesen az Avatar folytatása az egyik. - mondta Landau – Ha a közönségnek tetszeni fog, akkor minden bizonnyal lesz folytatás. A Pandora bolygó felszínét már bemutattuk – ami a mélyben van, azt viszont még senki sem láthatta” - nyilatkozta, és ebből nagyon úgy tűnik, hogy már kész terveik vannak a második részre.

Landau hozzátette, hogy Cameron már kiválasztotta következő filmjét, ez pedig a The Dive című romantikus film lesz 2010-ben. A rendező a film kedvéért ideiglenesen félreteszi a sci-fi műfajt, a The Dive ugyanis egy igaz történeten alapuló szerelmi történet egy kubai szabadon merülő búvár, Francisco “Pipin” Ferreras és egy francia nő, Audrey Mestre között. A forgatókönyv megírásán Dana Stevens is munkálkodni fog. A The Hollywood Reporter beszámolója szerint Cameron megvette a jogokat Pipin élettörténetének filmes feldolgozásához, valamint egy történetet is róla, amely a Sports Illustrated hasábjain jelent meg. Pipin irányításával Mestre hétszer döntötte meg a szabad merülés világrekordját, míg 2002-ben – verseny közben – el nem hunyt.

Kevin Eastman, amerikai képregény művész, szerkesztő és terjesztő elmondta, hogy Cameron lesz a rendezője, producere és írója a Heavy Metal, dark fantasy-sci-fi és erotika tartalmú amerikai képregénymagazin azonos című filmfeldolgozásának, amelyet 2012-re datálnak.

Cameron 3D-s rendszerét a Dome Projectben használták volna fel eredetileg egy videó elkészítésére, de mindez meghiúsult, mivel Michael Jackson időközben tragikusan elhunyt, így a This Is It nevű, 50 koncertből álló hangversenykörútja is sajnálatos módon megszakadt.

Cameronnak több filmje is van a 2010-es esztendőre nézve: Nagasaki Deadline, Fantastic Voyage és a Forbidden Planet. Ezen kívül nagy örömre és bizakodásra adhat okot IMDB-s adatlapja, amelyen a Terminátor 5. része az ő neve alatt van feltüntetve; a filmet 2011-ben szeretnék bemutatni.

Meghiúsult és megvalósult filmtervek:

A Titanicot követő egy évtizedben Cameron nem rendezett újabb mozifilmet. Rosszmájúak szerint utolsó filmje hatalmas bevételeinek számolgatása kötötte le az idejét. Valójában több filmterve is volt, melyek meghiúsultak vagy mások valósították meg őket. Utóbbiak közül három remake-ről érdemes megemlékezni. Cameron kitartóan tervezgette például a Pókember megfilmesítését, az 1990-es évek közepén még Michael Biehnnel a főszerepben. 2002-ben végül Sam Raimi ült a rendezői székbe. Szó volt arról, hogy Cameron készíti el a klasszikus sci-fi, a Majmok bolygója új filmváltozatát, Taylor szerepében Arnold Schwarzenegerrel. A megbízást egy másik szkripttervezet alapján azonban Tim Burton kapta, a szerepet pedig Mark Wahlberg. Andrej Tarkovszkij filozofikus sci-fije, a Stanislaw Lem-regényből készült Solaris remake-jének elkészítésére ugyancsak felmerült Cameron neve, aki a rendezést Steven Soderberghnek engedte át, bár producerként részt vett a film megszületésében. Több szerencsével járt a televízióban: a Sötét angyal című új tévésorozat számára forgatókönyvíróként kitalált egy új szuperhősnőt, Max Gueverát (Jessica Alba játszotta), sőt a befejező epizód rendezését is elvállalta. Max figurájának megalkotásához felhasználta korábbi sikerfilmjeinek két híres nőalakja, Ellen Ripley (A bolygó neve: Halál) és Sarah Connor (T2) személyiségét is, kombinálva azt a Britney Spears által divatba hozott nőtípus jellegzetességeivel. Az első évad sikeres volt, a második nézettsége viszont visszaesett, ezért a szériát leállították.

Díjak, jelölések:

Cameronnak és Sylvester Stallone-nak ítélték oda az 1985-ös Arany Málna díjátadón a Legrosszabb forgatókönyvnek járó díjat, a Rambo 2. részéért. A kritikusok esztelen akciófilmnek nevezték, bár a társíró, James Cameron azt állítja, hogy ő csak a forgatókönyv első vázlatát írta, melyet Sylvester Stallone átírt. Amikor a film megjelent, politikai tartalmát ellentmondásosnak tekintették. Sokan úgy érezték, hogy a vietnami konfliktust megváltoztatták, hogy hősiesen hangozzon. Cameron megjegyezte, hogy ő csak az akciót írta, Stallone írta a politikai részét.

1991-ben a Science Fiction and Fantasy Writers of America Bradbury-díjjal honorálta Cameron munkásságát. A Titanic elkészítése előtt semmilyen nívós díjban nem részesítették, azonban 1998-ban a pályája legfényesebb glóriájaként ragyogó “tengerárba süllyesztett luxushajóval” minden jelentős és meghatározó kitüntetést magáénak tudhatott; többek között Oscar-díjat nyert a Legjobb vágás (Conrad Bufffal és Richard A. Harrisszel megosztva), a Legjobb film (Jon Landauval közösen) és a Legjobb rendező kategóriákban, valamint Golden Globe-díjjal is jutalmazták szintén a Legjobb rendezésért.

“Egy kanadai filmkészítő kiváló pályafutásáért” az Ottawai Carleton Egyetem Doctor of Fine Arts tiszteletbeli diplomával honorálta kivételes munkásságát 1998. június 13-án.

A víz alatti filmezésben és a járműtechnológiában folytatott kimagasló teljesítménye elismeréseként Cameront a Southamptoni Egyetem 2004 júliusában díszdoktorrá avatta.

A Box Office Mojo honlap tájékoztatása szerint, Cameron filmjeinek az összbevétele meghaladja az egészen elképesztő, 1.1 billió dollárt.

2008. június 3-án már az ő neve és aláírása is megtekinthető a Kanadai Hírességek sétányán.

Szereposztás:

Cameron több színésszel ápolt és ápol a mai napig is jó munkakapcsolatot, avagy barátságot, és mivel munkájukkal elégedett volt, így a művészek több filmjében szerepet kaptak, avagy kapnak is mind a mai napig: Bill Paxton szerepelt a Terminátor első részében, az Aliens: A bolygó neve: Halálban, a Két tűz között című alkotásban és a Titanicban, valamint narrátor szerepkörben hallhattuk orgánumát a Ghosts of the Abyss c. dokumentumfilmben is. Michael Bien feltűnt a Terminátorban valamint a folytatásban is, az Ítélet napjában (igaz csak a rendezői változatban kapott egy pár perces cameo szerepet), az Aliens: A bolygó neve: Halálban, valamint a Mélység titkában. Linda Hamilton, volt felesége, a Terminátor-filmek “Sarah Connorjaként” vonult be a filmtörténelembe (a Cameron által rendezett 1. és 2. részben láthattuk). Lance Henriksent- akivel a Piranha 2 forgatásán lettek barátok-, láthattuk még a Terminátorban és az Aliens: A bolygó neve: Halálban is, de az Expedition: Bismarck című dokumentumfilmben narrátori szerepet osztott rá Cameron. Jenette Goldstein színésznő is visszatérő “vendége” volt a rendezőnek: az Aliens: A bolygó neve: Halálban, a Terminátor 2-ben, valamint a Titanicban is feltűnt a vásznon. Arnold Schwarzenegger, avagy az “osztrák tölgy” keltette életre a halhatatlan cyborg karakterét a Terminátor-filmekben (a Gépek lázadásában is láthattuk, azonban a 3. rész rendezését már Jonathan Mostow jegyezte) valamint szerepelt a rendező Két tűz között című akciófilmjében is. Végül Sigourney Weaver, mindenki “Ellen Ripley-je” az Alien kvadrológia főszereplőnője, aki visszatért az LV-426-ra a Cameron által rendezett Aliens: A bolygó neve: Halálban, de a grandiózus és korszakalkotó Avatar című sci-fiben is feltűnt.

Visszatérő témák:

Cameron karrierje alatt számos filmjében merített az életből, alkalmazott mögöttes tartalmat, vagy próbált meg üzenni alkotásain keresztül elgondolkodtató célzattal. Gondolatait merítette többek között a nukleáris holokauszt víziójából, és annak a mai érára intenzíven kiható félelmeiből (Terminátor 1-2); a fejlett technológiából, amelynek segítségével nem csak elpusztítani, de segíteni is lehet az emberiségnek, vagy kooperatív módon fellépni a béke érdekében (Aliens, a bolygó neve:Halál, Terminátor 2: Az ítélet napja); női főszereplőkből, akik lehetetlen esélyekkel indulnak, kilátástalannak tűnő helyzetekkel birkóznak meg, és már-már felülmúlják férfi társaikat, ezzel is erősítvén a női egyenjogúságot, de a háttérben feminista vonásokat is felfedezhetünk (Sarah Connor és Ellen Ripley karaktere a leghíresebb a filmtörténelemben). De az utóbbi példához lehetne sorolni Jamie Lee Curtist (Két tűz között) vagy Kate Winsletet is (Titanic).

Amikor megrendezte Cameron a Mélység titkát 1989-ben, utána egyre inkább kezdte foglalkoztatni a mélytengeri kutatás. Két dokumentumfilmje, a 2002-es Expedition: Bismarck, amely egy német csatahajóról szólt, valamint a 2003-ban készített IMAX térhatású Ghost of the Abyss, amely a Titainc tengersírjába kalauzolta el a nézőket, már egy tapasztalt és érett szakértő produkciói a tengeri roncskutatás területén.

A gyerekek fontossága szintén visszatérő motívum Cameronnál, elég csak a Terminátor-filmek John Connorjára gondolnunk, aki az első részben egy olyan meg nem született Messiás, aki később véget vethet a gépek és az emberek közötti háborúnak, ezzel is megváltást hozva az emberiségnek. Ahogy nő, úgy egyre több áldozatot, és egyre nehezebb döntést kell meghoznia, hogy végül elhozza az üdvözülést; a karakter rokonítható a keresztény megváltóval, Jézussal. A Két tűz között című filmjében Jamie Lee Curtis és Arnold Schwarzenegger filmbéli lánya egyfajta összekötő kapocs a két fél között, aki nem csak megpróbálja kibékíteni a feleket, hanem egyúttal ravasz és körmönfont is, nem riad vissza az ellenszegülésnek a szüleivel szemben, de egyúttal okos és érett, gyermek létére, aki hősiesen küzd. A bolygó neve: Halálban a kis Newt egy szenvedő és sok megpróbáltatást átélt kislány, aki évekig életben maradt az Alienek által megszállt LV-426 kódjelű bolygó egyik elpusztított kolóniáján. Kitartása és kivételes improvizációs készsége már túlmutat egy egyszerű gyermeken.

A Dark Angel c. televíziós sorozatban olyan gyermekeket láthatunk, akiket genetikailag konstruálnak, hogy szuperkatonák legyenek. Cameron gyerekekbe vetett hite és a vásznon való ábrázolása egy mély és mögöttes tartalmú mondanivaló: ők a jövő, és a beléjük vetett hit és bizalom ad erőt a következő generációknak, hogy a világ jobb és békésebb legyen, de egyúttal meg is tudja magát védeni az agresszorok ellen.

Magánélete:

Cameron ötször nősült: Első felesége Sharon Williams volt, akivel 1978-1984-ig éltek együtt. Cameron állítólag róla mintázta az első Terminátor-film számára Sarah Connor alakját. A sors iróniája, hogy az 1978-ban kötött házasság épp a Terminátor forgatása idején, 1984-ben bomlott fel. James szívét 1985-ben Gale Anne Hurd forgatókönyvíró rabolta el, aki az első Terminátor-film prodecere is volt többek között. 1985-ben volt az esküvőjük, 1989-ben elváltak. Szerelmük a Mélység titka elkészítésének időszakában hűlt ki, de szakításukat csak a forgatás végén jelentették be a nyilvánosságnak. A harmadik Mrs. Cameron Kathryn Bigelow rendezőnő lett, 1989 és 1991 között voltak házasok. Barátságban váltak el, és Cameron nemcsak átengedte felesége számára a Strange Days-A halál napja című, általa kitalált sztorit, hanem segített is az 1995-ös film elkészítésében. Bigelow utódja Cameron magánéletében Linda Hamilton lett, a Terminátor-filmek női sztárja. Évekig együtt éltek, mire 1997-ben megházasodtak és született egy lányuk, bár kapcsolatuk nem tartott sokáig: két év múlva már el is váltak. Cameron a Titanic forgatásán ismerte meg leendő aráját, Suzy Amis színésznőt, aki mellékszereplőként szerepelt is a hollywoodi szuperprodukcióban. 2000-ben megesküdtek, és mind a mai napig boldog házasságban élnek két lányukkal és egy fiúkkal. Cameront – talán a névhasonlóság miatt – összeboronálta már a sajtó Joanna Kara Cameron színésznővel is, aki az 1970-es években többek között a CBS égisze alatt futó The Secrets of Isis című televíziós sorozat női főszereplője volt.

Orson Scott Card, amerikai szerző, kritikus és politikai aktivista egyenesen önzőnek és kegyetlennek írta le Cameront. Amikor megkérdezték tőle, hogy milyen volt együtt dolgoznia a népszerű rendezővel saját sci-fi novellájának azonos című filmfeldolgozásán, a Mélység titkán, így nyilatkozott: “Pokol kerekeken. Nagyon kedves volt velem, mert megengedhettem volna magamnak, hogy elsétáljak. De nyomorulttá tett körülötte mindenkit, és a barátságtalansága nem tett semmit, hogy bárhogy javítsa a filmet. Ezzel nem motiválta az embereket, hogy jobban és gyorsabban dolgozzanak. És hacsak nem változtat azon az úton, ahogyan az emberekkel dolgozik, remélem, hogy soha semmit nem fog többé irányítani.”

Miután elkészült a Titanic, Kate Winslet elhatározta, hogy többet nem dolgozik együtt Cameronnal, hacsak nem kap nagyobb gázsit egy esetleges szerepért, amelyben ismét együtt dolgozhatna a rendezővel. Cameron egy interjúban elmondta, hogy ismét örömmel venne részt közös munkában a film női főszereplőjével, de DiCapriót kihagyná. “Természetesen szívesen dolgoznék megint Kate Winslet-tel, ő egy nagyon tehetséges színésznő. Amíg viszont Leo DiCaprio ki-be kapcsolgatja a színészi képességét, mint valami kapcsolót, nem vagyok benne biztos. Kate színészi folyamatában viszont benne van, hogy teljesen beleszövi, beleéli magát a szerepeibe” - nyilatkozta Cameron. Winslet elismerte, hogy James jó ember, de heves vérmérsékletű is egyben.

Cameron híresen robbanó vérmérsékletű. Egy vezércikkében, a híres brit újság, a The Independent így írt a zsarnoki rendezőről: “[James Cameron] – rémálom vele dolgozni. A stúdiók elérték, hogy féljenek a szokásától, amely időbeosztás és költségvetés fölött való. Hírhedt a meg nem alkuvó és parancsoló magatartása, és a lángoló vérmérséklete.”

Cameron a NASA Advisory Council (az Egyesült Államok kormányának egyik ügynöksége) tagja és egy projekten dolgozik, amelyben fényképezőgépeket próbál meg felszerelni a függőben levő, és személyzettel ellátott Mars-küldetésre.

Október végén, 2007-ben Cameront, Olivia Newton-John és Tanya Tucker világhírű énekesnőkkel egyetemben kiköltöztették malibui otthonaikból a Dél-Kaliforniában bekövetkezett tragikus erdőtűz miatt, amelyben kilenc ember életét veszítette, 1500 lakóház megsemmisült, és 2000 négyzetkilométernyi földterület égett porrá.

Cameron regényíróvá is előlépett: könyvben jelenteti meg a soron következő nagyszabású mozijának, az Avatarnak történetét. Ezt Jon Landau (Cameron producere) jelentette be a Fantastic Fest-en: “A könyv nem csak a film előzménye vagy folytatása lesz – szerintem egy olyan regény, mely átível a film történetén, de annál sokkal többet fog adni.” A könyv egyben lehetőséget ad Cameronnak, hogy “bepótolja elméletének, a cselekménynek és a karaktereknek a jellemzését, kidolgozását, ami esetleg a forgatókönyvből vagy a filmből nem volt egyértelmű.”  Az író-rendező  “tele van ötletekkel, és tényleg egy nagyszerű történetről van szó, ami megérdemli, hogy a film előtti és utáni események is el legyenek mondva” – nyilatkozott Landau.

Ki játszik benne: Samuel Henry J. “Sam” Worthington, 1976. augusztus 2-án született Angliában, Surrey megyében található Godalming városkájában. A család nem sokkal születése után Ausztráliába költözött, ahol gyermekéveit is töltötte. Warnbróban, Rockgingham egyik külvárosában nőtt fel. Édesapja Ronald, erőmű-alkalmazottként dolgozott, míg édesanyja házvezetőnő volt, aki szerves részét képezte Sam és nővére életének, hiszen sokat tett a felnevelésükért. Tanulmányait a John Curtin College of The Arts nevezetű iskolában kezdte meg, azonban 17 évesen inkább a munka iránt tanúsított elkötelezettséget: dolgozott az építőiparban, és számos alkalmi állást vállalt el Sydney-ben. 19 éves korában kőművesként kereste meg a kenyerét, majd később felvételizett, és sikeresen fel is vették ösztöndíjjal a National Institute of Dramatic Art (NIDA) intézményben, ahol a diákok a film,-televízió-és színház világában szakosodhattak tovább. Miután sikeresen lediplomázott, szerepet kapott Sir David Hare drámaíró egyik művében, a The Judas Kiss-ben, amelyet az ausztráliai Belvoir St Theatre-ben játszottak. Karrierje kezdett felfelé ívelni, és számos Ausztrál filmben és televíziós sorozatban játszhatott: 2000-ben a Bakancstánc című vígjáték-dráma-musical nagy kiugrási lehetőség volt a számára, és már első komolyabb szerepével bizonyította kvalitását: az Ausztrál Filmintézet (AFI) a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra jelölte. 2002-ben a Mocskos játékokban szerepelt együtt a vásznon többek között Sam Neill és Brian Brown társaságában. A rá következő évben az Egyenesbe jövünk c. vígjátékban már, mint főszereplőt láthattuk, majd 2004-ben a Cigánykerék című romantikus-vígjátékban ismét brillírozott: végre elnyerte az AFI-díjat a Legjobb főszereplőnek járó kategóriában. 2006-ban William Shakespeare vad és újraértelmezett adaptációjában, a Macbeth-ben láthattuk. 2005 és 2007 között szinte egész Ausztrália megismerte nevét Howardként, az AFI-díjjal kitüntetett televíziós sorozat, a Túlvilági történetek sármos szívtiprójaként. 2000-ben vendégszerepet kapott a népszerű amerikai televíziós sorozatban, a J.A.G.-Becsületbeli ügyekben. Worthington nemzetközi filmkarrierje számos kisebb szerepekkel indult be, olyan hollywoodi produkciókban, mint a Hart háborúja (2002), amelyben Bruce Willis-szel és Collin Farrell-el szerepelhetett együtt. Játszott továbbá William B. Bauer könyvének azonos című feldolgozásában, a Nagy mentőakcióban, amelyet Ausztráliában forgattak, és a Rogue (2007) c. thrillerben is. Egyike volt azoknak a színészeknek, akik esélyesek voltak megkapni James Bond szerepét Pierce Brosnan után. 2007-ben elérkezett pályája csúcsára, hiszen megkapta a főszerepet az Avatar című monumentális sci-fi opusban, James Cameron úttörőnek számító grandiózus alkotásában. A felkérés óriási kiugrási lehetőséget biztosított a krisztusi korban lévő tehetséges ausztrál színésznek, de egyben kemény munka elé is állította, mivel a produkciót a világ számos pontján forgatták, Amerikától Ausztrálián át egészen Új-Zélandig. Mivel Cameron maximálisan elégedett volt Worthington színészi teljesítményével, így nyugodt szívvel protezsálta be McG rendezőkollégája figyelmébe, a Terminátor: Megváltás kapcsán, amely szerepet végül szintén megkapott, így ő alakíthatta a félig ember-félig kiborg Marcust, a legendás franchise legújabb darabjában. Worthington rövid idő alatt az “Álomgyár” egyik legkeresettebb és legkörülrajongodtabb színészévé avanzsálódott, és örökre megvetette lábát a filmkészítés fellegvárában.

Jövőre, azaz a 2010-es esztendőre számos projektje van bejelentve az egyre inkább Mel Gibson és Russel Crowe utódjának tartott megnyerő karizmájú és tehetséges színésznek: a The Dept c. dráma; a Last Night című romantikus film, Keira Knightley és Eva Mendes partnereként; valamint a Clash of the Titans című, parádés szereposztású és virtuóz látványvilágú akció-fantasy, amely az 1981-es film azonos című adaptációja lesz. Két produkciója azonban még nem kapott megjelenési dátumot: ezek a The Candidate és a The Texas Killing Fields.

2009 májusában megnyerte az Australian Breakthrough Award-ot Anna Torv és Craig Gillespie elől, valamint GQ Australia Actor és Man of the Year Awards-al is honorálták eddigi pályafutását. 30 év körül járhatott, amikor egy nap a tükörbe nézett, és megpillantva önmagát elhatározta, hogy lezárja addigi életét: 2000 dollárért cserébe eladta minden vagyonát és ingóságát, és egy kocsiban élte mindennapjait. Tetteit a számítógéphez hasonlította: mintha lenyomná virtuálisan a Control+Alt-Delete-et, és újra indítaná magát teljesen. Végül az élete mondhatni gyökeresen megváltozott, amikor felkérték James Cameron sci-fi opusának a főszerepére. Jelenleg Natalie Mark, divat- és stílustervező hölggyel él boldog párkapcsolatban.

Mi a sztori: 2154-et írunk. A Föld ökoszisztémája hanyatlásnak indult, készletei kimerülőben vannak, így az emberiség a technika fejlődésének köszönhetően egyre nagyobb részét képes beutazni a galaxisnak, hogy nagyobb tudásra tegyen szert, és segítse a “Kék Bolygó” agonizálásának megakadályozását, amelyet nagy részben saját maga idézett elő. Az RDA globális szervezet, Parker Selfridge (Giovanni Ribisi) vezetésével az Alpha Centauri csillagrendszerben, a miénkhez nagyon hasonlatos bolygón, a Polyphemus holdján, a titokzatos, gyönyörű, ámde veszélyekkel teli Pandorán telepedtek meg. Milicista vezetéssel, az élükön Miles Quaritch (Stephen Lang) ezredessel és a tudósok hathatós közreműködésével és kooperációjával a kutatók integrálódtak az őshonos faj, a humanoid kinézetű, kék színű, a testüket természetes karbonszállal átszőtt, rendkívül szívós, és az embereknél közel kétszer nagyobb bennszülött életvitelt élő Na’vi-k közé, hogy tanulmányozzák szokásaikat, segítsék őket, és hogy kölcsönösen tanuljon egymástól a két faj. Azonban a felszíni, idilli ideák csupán illúziók: a háttérben Selfridge-et a hatalomvágy és a kapzsiság vezérli, hiszen a Pandora ad otthont egy, a periódusos rendszerben sem szereplő idegen ásványnak, az unobtaniumnak, amelynek kilogrammja akár két milliót is megér a Földön, és a fő érclelőhely pontosan a helyi Na’vi törzs otthona, a hatalmas Szent Fa alatt helyezkedik el. A bizalomelnyerés oka tehát elsősorban azt a célt szolgálja, hogy kizsákmányolják az anyaföldet, és kijátsszák a Na’vi-k naív természetét. Ultimátumot azonban szabtak: vagy sikerül őket meggyőzni, hogy önként költözzenek el otthonaikból, vagy ellenkező esetben erővel veszik birtokukba az értékes matériát.

A színfalak mögött zajló konspirációkról mit sem tudó kerekesszékbe kényszerült tengerészgyalogos, Jake Sully (Sam Worthington) egy kísérleti program keretében érkezik a holdra. Eredetileg testvére, a biológus Tom utazott volna el, de nem sokkal az indulás előtt elvették az életét, így fivére vállalta magára a feladatot, hogy részt vegyen az ún. Avatár-programban, hiszen ikertestvérek lévén a fő genetikai összetevőik megegyeznek, így alkalmas alannyá vált. A Pandorára megérkezvén találkozik Norm Spellman (Joel David Moore) biológussal és az Avatár-kutatás vezetőjével, a szakterületén belül veteránnak számító Dr. Grace Augustine-nel (Sigourney Weaver), aki kitartó kutatásainak hála, rendkívüli módon érti a nyelvét és szokásait az őshonos fajnak, és aki kezdetben kissé szkeptikusan közeledik Jake felé, azonban később megkedveli őt. Az Avatár-program lényege, hogy mesterséges keretek között létrehoznak egy Na’vi-t hibrid DNS segítségével, így lehetővé téve az emberi felhasználója számára egy tökéletes összhangban létező távirányítású testet, az Avatárt. A kapcsolat akkor kezdődik meg, amikor az emberi alany befekszik egy gépezetbe, majd összpontosítva és relaxálva az agyhullámok révén összekapcsolódik Avatárjával. Míg az emberi felhasználó rákapcsolódott állapotban van, addig személyiségének minden szegmense átirányul alteregójába, de vigyázni kell: ha az Avatár elpusztul, meghal az “irányítója” is! Avatár-felhasználóként Jake előtt kitárul Pandora titokzatos, veszélyes, ám egyúttal meseszép világa, egy olyan világé, amely eddig csak az ember képzeletében létezett, és ahol igazán boldognak érzi magát. Quaritch ezredes kémkedéssel bízza meg a béna katonát, hogy épüljön be a Na’vi-k közé, nyerje el a bizalmukat, és folyamatosan szolgáltasson információt szokásaikról, gyengeségeikről. Három hónapnyi türelmi időt ad neki, hogy meggyőzze a törzset szándékukról. Jake eleinte eleget is tesz a parancsnak, de élete gyökeres fordulatot vesz, amikor megismerkedik a helyi törzs vezetőjének lányával, Neytirivel (Zoe Saldana), akinek apja, a klán vezetője, anyja pedig Omaticaya. Mo’at (C.C.H. Pounder) sámánasszony parancsára maguk közé fogadják Jake-et, és kitanítják, hogy igazi Na’vi vadász, teljes értékű klántag váljék belőle. Jake és Neytiri között gyengéd és meghitt kapcsolat kezd kialakulni, és körvonalazódik benne a felismerés, hogy egy olyan tiszta, és a természettel olyannyira intenzív, szimbiotikus kapcsolatban álló fajnak egyszerűen képtelen lenne ártani. Az emberiség egyik legnagyobb hibája, önnön hatalomvágya, uralkodni vágyása és pusztítása ez esetben is megmutatkozik, de Jake felfedvén a törzs előtt valós indítékait harcba száll a bolygón egyre nagyobb méreteket öltött ellenálló Na’vi-k és barátai, Norm, Dr. Augustin és Trudy Chacón (Michelle Rodriguez) tengerészpilóta segítségével saját agresszorfajtája ellen. A totális pusztítás és a globális harc földön, vízen és levegőben, az igazságért, emberségességért és a szabadságért még csak most kezdődik el!

Értékelés: James Cameron Oscar- és Golden-Globe-díjas perfekcionista alkotó, korunk egyik legmeghatározóbb és legelismertebb rendezőfenoménja, valamint a direktori feladatok mellett producer, forgatókönyvíró, és a virtuóz CGI animáció leginnovatívabb eminenciásainak egyike. Az 1981-es Piranha 2: Repülő gyilkosok című B-kategóriás trash-horrorfilmmel pályáját megkezdő, a fantasztikumot kutató rendező később a Titanic “elsüllyesztésével” 1998-ban mindent elért, és a mennybe emelkedett: három Oscart kapott – egyiket a rendezésért -, ezért a díjak átvételekor jogosan idézhette saját filmje egyik mondatát: “A világ ura vagyok.” Szavai, azóta filmes szállóigévé váltak, neve pedig bekerült a halhatatlan filmművészek Panteonjába. A sikerhez vezető út azonban csöppet sem volt zökkenőmentes, de a kemény munka és kitartás megérlelte munkája gyümölcsét. Olyan alkotásokkal írta be magát a legnagyobbak közé, mint a Terminátor 1-2, a Bolygó neve: halál, vagy a Mélység titka. 2009-ben pedig elérkezett az idő, hogy elkészüljön végre nem csak önmaga, de a filmtörténet legnagyobb volumenű vállalkozása, az akkoriban még Projekt 880 kódnéven futó sci-fi opus, az Avatar. Cameron semmit sem bízott a véletlenre, így szerződtette Sigourney Weavert az egyik szerepre, ismételten közösen voltak producerei a filmnek Jon Landauval, akivel a Titanic során is együtt dolgoztak, valamint mozgósította az Oscar-díjas James Horner zeneszerzőt is, akit az “elsüllyesztett luxushajó” betétdalainak a megkomponálásáért két aranyszobrocskával is kitüntették. Minden adott tehát ahhoz, hogy a régóta dédelgetett reformfilm bebizonyítsa: megérte rá ennyit várni. Hogy igen? Nos, az a kritikából kiderül! Kellemes és kikapcsoló olvasást kívánok hozzá!

Avatar. Egy film, amelyről sokat hallottunk már, egy az ezredforduló előtt elképzelt fantázia, amely mára már testet öltött, és az álomból valóság lett. De mi is ez a név és honnan fogalmazódott meg Cameron elméjében? A film kétségtelenül egyik legerősebb része a szimbolika, és a mögöttes tartalom, amely engem teljesen elvarázsolt. Amikor 2007-ben a Time magazin meginterjúvolta a rendezőt, hogy mit is jelent az Avatar kifejezés, Cameron így nyilatkozott: “Olyan inkarnáció, amelyben a Hindu istenek hús-vér alakot öltenek.” Úgy gondolom, hogy ez egy olyannyira kreatív ötlet, amelynél keresve sem lehetett volna hihetőbbet megalkotni. Maga a Na’vi faj is egy véletlen álom végterméke. Cameron édesanyja egyszer egy 12 láb magas, kék színű nőről álmodott, amely bizarr képzelgést természetesen megosztotta fiával is, így ennek a víziónak a táptalajából nőtte ki magát a vászonra ez a humanoidforma entitás. Az emberek szemében megjelenő óriások egyúttal a tisztaság, az elérhetetlenség, az isteni forma manifesztációi, egy magasabb intelligenciájú faj, amelyet jól érzékeltet nagyságuk az emberekéhez viszonyítva. Természetesen megemlíthetjük a Pandora holdjának nevét is, amely az egyik legszebb képzettársítás: Pandóra – görögül: “csupa ajándék” – a görög mitológia szerint az első nő volt, akit Zeusz teremtett, hogy megbüntesse az emberiséget, amiért Prométheusz ellopta nekik a tüzet. Pandórát Zeusz a többi isten segítségével teremtette: Héphaisztosz formálta meg agyagból az első asszonyt, Aphrodité adott neki szépséget, Apollón zenei tehetséget és a gyógyítás képességét. Hermész ezután egy szelencét ajándékozott Pandórának. Ebben az időben az emberek még paradicsomi állapotban éltek, semmiféle baj nem gyötörte őket. Egy nap azonban Pandóra kíváncsiságból kinyitotta a szelencét, amiből az emberiségre szabadult az összes csapás (betegség, bánat, szegénység, bűn stb.). Pandóra megijedt és gyorsan lecsapta a szelence fedelét, amiben egyedül a remény maradt benn. A világra szenvedéssel teli időszak köszöntött, míg Pandóra újra ki nem nyitotta a dobozt, hogy a remény is kiszabaduljon. Nos, ez egy gyönyörű, de nem is annyira könnyen értelmezhető szimbólum. Pandora holdja egyaránt lehet a büntetés szinonimája is, amellyel a romlott és sok szenvedést okozó emberiség elől próbálja védeni magát. Héphaisztosz agyaga a hold matériája, Aphrodité szépsége utalhat a bolygó csodaszép ökoszisztémájára, Apollón zenei tehetsége és gyógyító képessége pedig egyenes arányban van a filmben a Na’vi-k életvitelével, Hermész szelencéje pedig utalás a Na’vi-k istenére, Eywára.

Mivel az emberi faj elsősorban gonosz szándékkal érkezett a planétára, így Eywa átka társítható a szelence kinyitásával, amely a vesztét okozta az ellenséges betolakodóknak, míg bezárása és újbóli kitárulkozása a remény és a béke csírája, amelyet a háború után elültetett minden Na’vi szívében. Lehengerlő szimbólum! A Pandora bolygója, Polüphémosz is mitológiai személyről kapta a nevét: Poszeidón és Thoósza fia, ijesztő külsejű egyszemű óriás, küklópsz. Aki jól figyelt, az a végső atrocitáskor hallhatta az ezredes szájából elhangzani a valkűr szócskát, amely jelentése kisebb jelentőségű isten. A skandináv mitológia szerint a vikingek csak harc közben jutnak a Valhallába, Odin főisten palotájába. A valkűröknek pontosan az volt a feladata, hogy a hős harcosok lelkét itt gyűjtsék össze, és felkészüljenek a Ragnarökre, azaz a világ végén vívott csatára, amelyben istenek harcolnak óriások ellen. A szép metafora szintén elemezhető: a harcosok jelképei a lojális és agresszor katonáknak, de úgy is értelmezhetjük, hogy a harcban elesett hősies emberek szimbolikus alakjai, az óriások pedig a Na’vi-k megfelelői. A film szinte egészét a kék szín, és ennek árnyalatai teszik ki, amely alázatos gesztus Cameron részéről – hiszen a rendező a filmezés mellett számos óceánmélyi dokumentumfilmet is forgatott már -, ezzel is tisztelegve a Föld 71%-át borító, az élethez nélkülözhetetlen kincs előtt. Ezekből a szimbolikákból is látszik, hogy Cameron mennyire kreatív és intellektuális géniusz, és mennyire szerette volna sugallni a mögöttes mondanivalót, amely üzenet mindenki számára megfejthető, egy kis olvasottsággal. A történet megírásakor Cameron azt tartotta szem előtt, hogy filmje elgondolkodtató legyen a mai érára nézve.

Az Avatar egy önfelfedező kaland, az imperializmus kontextusában, amelyet olyan művek inspiráltak kulturális és civilizációra kiható mondanivalójukkal, összeütközésükkel, mint az At Play in the Fields of the Lord c. 1991-es alkotás, az 1985-ös Smaragderdő, amely a brazíliai esőerdőben játszódott, és nagyban hatott Cameronra is, mikor megalkotta a Pandora dzsungelét. De mindezek közül talán az Oscar-díjas Farkasokkal táncoló című mű hivatott leginkább párhuzamba állítani az Avatarral, hiszen ott is egy olyan katonát láthatunk, aki felfedez egy idegen, de csodálatos népet, majd eggyé válva velük megelégeli az esztelen mészárlást, és saját fajtája ellen fordul. Cameron számos korábbi alkotásból merített: igazából az Avatar egy nagy hibridnek is felfogható, amelyben visszaköszön éppúgy az Utolsó szamuráj, mint rajzfilmes berkekben a Pocahontas. A teremtmények megalkotása egyfajta tisztelgés a Jurassic Park előtt, a fejlett számítógépes technika a Különvélemény c. filmet juttatja az eszünkbe, de a lépegető robotok láttán is azonnal az Aliens-re gondolunk. A végső konfrontálódás láttán, amely “gép” és ember között zajlik, szintén visszaköszön a Bolygó neve: Halál, vagy a Terminátor 1-2. része is, Cameron korábbi, klasszikus alkotásai, de a dzsungelben lévő harc szintén fejhajtás lehet nagy kedvence a Star Wars, és annak is a Jedi visszatér c. trilógiát záró epizódja előtt, igaz kissé átértelmezve. Rengeteg örökzöld film, ezek saját szájíze szerint való érett és professzionális átértelmezése, és ugye ahogy a fáma is tartja: jótól lopni nem szégyen, főleg akkor nem, ha ezt olyan formában hajtják végre, mint ahogyan Cameron tette. Talán sok bírálat érheti emiatt a filmet, de ma már szinte nincs is olyan alkotás, amely saját ötletekkel operálna, így mellőzve minden fajta korábbi kultikus alapvetést, amelyből felhasznál egy-két komponenst itt-ott. A film olyannyira dinamikus és annyira elámítja a nézőt a vizualitás, hogy egyszerűen át is siklik ezen tényezőn. Bevallom, hogy engem sem zavart, sőt: ilyen szépen kerekké kovácsolni ennyi maradandó ideát csak a legnagyobbak kiváltsága, és lehet, sőt biztos, hogy számos kevésbé innovatív rendezőnek bizony beletörött volna a bicskája, de egy olyan személynek, mint Cameron, biztosan nem, és a végtermék őt látszik igazolni!

A történet másik olyan pontja, amelyet sok negatív visszhang kísért, az a kissé erőtlen, egyszerű, sablonos, sőt néha szirupos és giccses szkript. Személy szerint nekem semmi bajom sem volt a film storyjával. Pont annyit ad, amennyire szükség van, és nem többet! Ennél jóval többet nyom a latba az eszmei értéke, a mondanivaló fontossága, amelyről Worthington így nyilatkozott: “Azt gondolom, ennél komolyabb és aktuálisabb üzenetet nem könnyű találni manapság, amikor országok olaj és egyéb kincsek miatt más kultúrákat rohannak le és zsákmányolnak ki. Az Avatarnak tehát komoly politikai mondanivalója van egy olyan korban, melyben egyesek úgy igáznak le másokat, hogy nincsenek valós ismereteik róluk.” Teljesen egyetértek a szavaival, és részemről ez is egy anomáliakeresési lehetőség. Én egyet tudok mondani: amikor egy csordultig telve lévő moziteremben egy közel három órás film alatt a nézők együtt sírnak és együtt nevetnek a látottakkal teljesen eufórikus hatás alatt, nos, számomra ez a legmegtiszteltetőbb, amelyet egy produktum képes közvetíteni. Tökéletesség nincsen, így mindenen lehet fogást találni, de vannak olyan művek, amelyeken, őszintén megmondva nem is akarunk ilyet keresni. Egyszerűen érezzük, hogy legbelül teljesen átitatott a film, és amikor felkelve a moziszékből és kifelé menve a teremből azt halljuk, hogy: “Azta, ilyet még nem láttam!”, vagy “Ha vége lesz a szünetnek, egyből elmesélem az osztálytársaimnak, apa!”, akkor úgy gondolom, hogy kortól-nemtől függetlenül megérintett mindenkit, és beletörődünk abba, hogy ez egy forradalmi alkotás. Nagyon kevés műnek sikerül elérnie ezt, hogy ilyen impressziót váltson ki milliókból, az Avatar viszont egy ilyen opus!

A film kétségtelenül leginnovatívabb és legforradalmibb pontja, az eddig még sosem látott mélységű és minőségű animációs technika, amelyet Cameron és Vince Pace alkottak meg, és Fúziós Kamera Rendszernek keresztelték el, amelynek segítségével a térhatású 3D-s képeket továbbfejlesztve olyan hatást értek el, ami már szinte a realitás talaján mozog, és a filmben látható élőszereplős jeleneteket is ezzel a módszerrel rögzítették. Cameron többek között dokumentumfilmjeinél is előszeretettel használta ezt a fajta technikát – igaz még a butítottabb verzióját -, de Robert Rodriguez is profitált belőle a Kémkölykök 3D – Game Over, a Cápasrác és Lávalány kalandjai és a Cápasrác és Lávalány kalandjai 3-D-ben c. filmek esetében. 1994-ben, amikor Cameron elkezdte írni az Avatar 80 oldalas forgatókönyvét egy olyan film körvonalai fogalmazódtak meg a rendezőfenomén elméjében, amelynek legnagyobb százalékát CGI animáció teszi ki, és az élőszereplős részek ennek köszönhetően igencsak leredukálódnak. Tisztában volt vele, hogy ezt az akkor még csak álom szintjén létező forradalmi ötletet képtelenség kivitelezni az akkori technológiai fejlettséggel, ezért is telt el másfél évtized, mire a projekt révbe érhetett a kor követelményeinek köszönhetően, és ezzel végérvényesen beköszöntött a számítógép generálta virtuális animáció reformkora. Cameron, elmondása szerint csak az animáció tökéletesítésével 14 hónapon át dolgozott, és új virtuális fényképezőgép rendszere lehetővé tette, hogy akár egyetlen monitoron figyelemmel kísérje a szereplők egymással és az animált világgal való interaktivitásukat, ezzel megteremtve a felvételt és a beállítást szinte minden létező szögből. “Ha keresztül akarok repülni a téren, vagy meg akarom változtatni a perspektívámat, képes vagyok rá. Egy élő miniatúrává tudom változtatni az egész színhelyet és keresztül tudok menni rajta.” – nyilatkozta. Úgy gondolta, hogy a film már 2009 közepén debütálhat, ezért minden idejét a trükkök tökéletesítésének szentelte. Steven Spielbergnek és Peter Jacksonnak, a film társigazgatóinak is esélyt adott arra, hogy a technológiáját teszteljék és tanulmányozzák.

A film premierjét végül 2009. december végig tolták el, hogy Cameron állítása szerint a világ 3D-s filmszínházai felkészülhessenek a csak erre a célra kifejlesztett különleges projektor felszerelésére. A másik újítás az ún. “koponyasapka” volt, egy speciális fejre illeszthető felszerelés, amelyre egy mini kamerát szereltek, pontosan a színészek arca elé, így képesek voltak a legkisebb arcrezdülésüket is lemodellezni, ezeket összegyűjteni, elmenteni, elemezni, majd a számítógépen a lehető legaprólékosabban és legprofesszionálisabban animálni. Cameron szerint ez a fajta módszer teret enged a filmkészítőknek arra, hogy áthelyezzék a színészek előadásának körülbelül 95 százalékát a digitális alteregóikba! A forgatás a világ számos pontján zajlott, Új-Zélandtól egészen Mexikóig. A film végül egészen elképesztő módon 60%-ban alkalmazta az úttörő CGI animációt és csak 40%-ban operált valós szereplőkkel. Külön érdekesség, hogy a filmbéli holdon található emberi kolóniát és bányászgyarmatot a Mexikói-öbölben található Noble Clyde Boudreaux nevezetű olajfúró toronyról mintáztak, és rengeteg felvételt, képet itt rögzítettek, a lebegő hegységeket pedig a Kínában található Huang Shan hegyvonulat ihlette.

2009-ben, a The New Yorkernek adott interjújában Cameron elmondta, hogy állítása szerint a nézők képtelenek lesznek majd megkülönböztetni az animációt a valóságtól: “Ez a film integrálja az életem teljesítményeit, ez a legbonyolultabb mű, amelyet valaha is készítettek. Ez az a fajta tiszta teremtés, ahol, ha mozgatni akarsz egy fát, egy hegyet, vagy megváltoztatni a napszakot, akkor teljes hatalmad lehet az elemek felett.” És milyen igaza lett Cameronnak! Egyszerűen szavakkal szinte kifejezhetetlen, hogy mit alkottak meg hosszú évek kemény munkájával! A dzsungel buja és veszélyekkel teli birodalma, amelyben a hatalmas lapulevelek és az aljnövényzet külső behatásra mind a fizika törvényei szerint mozognak, hajlanak; a Pandorán őshonos állatfajok rendkívül sokrétű és kreatív egyedei, amelyek a természettel interakcióba lépve, pl. kitörve egy fát szinte érezzük, ahogyan kettéhasítják azt; az egyszerre csábító és egyszerre veszélyes, titkokkal teli hold pazar planétája, amelyen először érezzük igazán a grandiózus nagyságú természetet, és szinte beleszédülünk az őrületes mélységekbe; a szemkápráztató és epikus összecsapásokat, amelynek hatására a tűz minden eddiginél elemibben és reálisabban terjed tova, a robbanások hatására a felszálló por, füst, gáz és hamufelhő szinte égetik a szemünket és fulladozunk tőle; és a Na’vi faj életébe való felejthetetlen bepillantás, ahol egyszerűen képtelenek vagyunk megkülönböztetni a kreált fantazmagóriát a valóstól, ahol egy pocsolyába lépve a víz teljesen hihetően árasztja el a vásznat, és mi csak ámulunk a folyékony matéria ilyetén való ábrázolása mellett. Igazából szinte minden szegmensét fel lehetne sorolni a filmnek és méltatni, de minden egyes része, a legkisebbtől a legnagyobb részletig olyan élménnyel fog gazdagítani minket, amelyet sosem felejtünk el, és valóban úgy abszolváljuk majd, hogy ezt a szinte átugorhatatlanra tett minőségi mércét jó ideig még senki sem lesz képes átugrani! Szinte mindegy, hogy hagyományos felszereltségű termekben, RealD-s, projektor által vetített filmszínházban, esetleg a teljes térhatású IMAX mozikban tekintjük meg ezt a csodát, az élmény mindenhol örök életre szól, és úgy gondolom, hogy ez a legtöbb és legnagyobb megtiszteltetés, amelyet egy filmalkotás nyújtani képes! Forradalom, reform, ámulat, mely örökre szól!

Az Avatar esetében a színészi alakításokról írni talán a legnehezebb, hiszen a film számottevő többségében a hús-vér művészek CGI animált másait láthatjuk viszont. Egy dolgot azonban nem szabad ignorálni: hiába a tökéletes külcsín a számítógépek és programozók hathatós segítségének hála, minden egyes színész nagyon keményen és kitartóan megdolgozott azért, hogy a ma létező legfejlettebb motion capture technológiával digitalizálják minden egyes arcrezdülésüket, majd ezek elegyéből megalkossák virtuális kivetülésüket. Az ember azt gondolná, hogy kimaszkírozott színészeket és statisztákat lát, pedig az emberi faj Na’vi alteregói mind irrealitások, amelyeket a végletekig kidolgoztak, hogy elhitessék velünk, hogy amit látunk, az valós. Az ilyen és ehhez hasonló mechanikájú filmekben van talán a legnehezebb dolguk a színészeknek, hiszen stúdiók tömkelegében, zöld és kék háttér előtt játsszák végig az egész filmet úgy, hogy a külső burok, a szemkápráztató 3D-s rácsos szerkezet csak később fogja őket körülölelni.

“Ilyen fejlett technikával korábban még senki nem dolgozott, a mi munkánk azonban meglehetősen kezdetleges volt: kizárólag a színészi játékra és a partneremre kellett koncentrálnom, miközben egy motion capture szerkezet volt rám illesztve, és egy olyan világban rohangáltam és kalandoztam, ami egyelőre csak a képzeletemben létezett. Eléggé felszabadító érzés volt, mintha egy üres színpadon játszottam volna, ahol nem számít más, mint az őszinteség és a saját fantáziámhoz való hűség” – nyilatkozta Worthington. Cameron olyannyira komolyan vette a felkészülésüket a produkcióra, hogy még egy dzsungeltúrára is elvitte stábját, hogy az ottani mostoha körülményeket megszokva minél hitelesebben játsszák el szerepüket. Mivel a generált animációt nem látják, így a megfoghatatlan érzete miatt felfoghatatlan koordinációs készségre, kreativitásra, kitartásra és improvizációra volt szükségük, amit az Avatarban mondhatni művészi szintre emeltek. Cameron kiválóan válogatta ősze a művészeket, és bevallom őszintén, hogy nagyon jól döntött, amikor az esetek többségében nem annyira ismert személyiségeket választott. Így a néző nem is csalódik akkorát, másrészt teret engedett ezzel sok, nagyon nagy tehetségnek, akikben óriási potenciál rejtőzik. Tisztában vagyok vele, hogy az Avatar kapcsán a prioritást a látvány kapta, de én éppen olyan fontosnak tartom az “alakításokat” is, hiszen szerves részük volt a film sikerében, mivel a nézők megszerették a színészeket, együtt éreztek velük, és létrejött az empatikus érzés, amely intenzív része egy néző-színész kapcsolatnak.

A rendező, elmondása szerint egy átlagos, nem annyira körülrajongott színészt keresett a film főszerepére, és mivel látta az igen tehetséges fiatal ausztrál, Sam Worthington eddigi filmes pályafutását és fantáziát látott benne, így azonnal meg is kereste őt, majd telefonon közölte felvetését, amit a teljesen megdöbbent, majd nagyon boldog Worthington azon nyomban el is fogadott, és milyen jól tette! Rendkívül nagy tehetségnek tartom a 33 éves Sam-et, és bátran kijelenthetem, hogy élete messze legérettebb munkáját tette le az asztalra az Avatarban nyújtott “alakítása” kapcsán. Mindig is egy megnyerő karizmájú, sármos és tiszta szívű embernek tartottam, aki keményen megdolgozott életében a sikerért, kiállt önmagáért, és nem volt rest kimondani a véleményét sem. Elmondása szerint James Cameron új filmeposza azért jó film, mert tökéletes összhang volt a szereplők között. Egy csapatként működtek, egy cél vezérelte őket, forradalmasítani a mozik világát. Szerinte két főszereplőtársa, Zoe Saldana és Sigourney Weaver remek partnerek voltak abban, hogy mindenki száz százalékos teljesítményt hozhasson ki magából. A legfőbb érdem azonban Worthington szerint a rendező, James Cameroné, aki tökéletesen összefogta a sokoldalú, de mégis az instrukció alapján homogén egységet alkotó társaságot. “Jimet nagyszerű és főleg bátor embernek tartom. Nemcsak azért, mert egy teljesen új technológiát fejlesztett ki, hanem mert csaknem 13 évvel a Titanic után – mely a történelem legsikeresebb filmje – ki mer lépni a saját árnyékából, és 14 hónapon keresztül napi 18 órát dolgozik azért, amiben hisz. A filmezés számára élet-halál kérdés, úgy műveli, mintha csatába menne: közös a cél, mindenki benne van a buliban, és Jim a tábornok.”

Worthingtn nem rugaszkodott el a talajtól a rivaldafénybe kerülése miatt; megmaradt annak, aki volt, és ez a legfontosabb, hogy sose felejtsük el, hogy kik vagyunk, honnan indultunk és meddig jutottunk, milyen áron! Önzetlen, rokonszenves és a szeméből jóságot árasztó karizmájával egy csapásra képes a figyelem középpontjává válni, úgy, hogy vonzza a tekinteteket, és átérezzük játékát. Gesztusai és mimikái fantasztikus összhangban voltak verbális és nonverbális kifejezőeszközeivel, és érzelmek széles palettáját volt képes hitelesen előadni. A tökéletes “jó” szerepkörű színésznek tartom, aki méltó módon emelte alakításával a film renoméját. Cameron nem hiába ajánlotta McG, a Terminátor: Megváltás rendezőjének figyelmébe a fiatalembert, hiszen maximálisan elégedett volt vele, és bátran kijelenthetem, hogy a középszerűre sikerült “Halálosztó” gépezetek negyedik felvonásában is bátran uralta a vásznat, sőt, még emberibb is volt, mint világhírű kollégája, Christian Bale, tekintettel arra, hogy egy kiborgot alakított a filmben. Ezen filmeknek köszönhetően pályája rekordgyorsasággal ívelt felfelé, és mára már bátran foglalhat helyet Hollywood legnagyobb sztárjai és körülrajongott ikonjai között, teljesen megérdemelten. Számos projektje van előkészületben, és ezek közül talán a legígéretesebb, de kétségkívül a leglátványosabb, az 1981-es fantasy film, a Titánok harcának azonos című, újkori adaptációja 2010. március 26-ai debütálással, amelyet a francia Louis Leterrier rendez. Amikor az Avatar kapcsán egy interjúban arról kérdezték, hogy szerepet vállalna-e egy estleges folytatásban, Sam így nyilatkozott: “Én egy trilógiára szerződtem, de úgy tűnik, körülbelül 94 éves leszek, mire leforgatjuk, ha ilyen tempóban folyik a munka (nevet). Akkor tűnik fel, hogy hosszú egy forgatás, amikor az egyik stábtagnak már a második gyereke születik. Egyébként ha lesz folytatás, örömmel veszek részt benne, sőt, megtisztelő lenne újra Jimmel és a többiekkel dolgozni.” Őszintén remélem, hogy erre mihamarább sor kerül!

Partnernőjéről, Zoe Yadira Zaldaña Nazario-ról is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nyugodtan kijelenthető, hogy őrá hárult a leginkább embert próbáló feladat, hiszen emberi alakban egy percet sem játszott a filmben, végig csak az animált mását láthattuk! Hat hónapos, intenzív felkészülést tartott az Avatar forgatása előtt, többek között lovagolni is megtanult. Sci-fi geek, aki imádja a műfajt: “Nagyon büszke vagyok arra, hogy geek vagyok. Persze a menőbb fajtából. Nem hétköznapi környezetben nőttem fel, így érthető, hogy oda vagyok a sci-fi klasszikusaiért, a Dűnétől kezdve az Alien sorozatig. Megőrülök ezekért a filmekért. A Star Treket kivéve.” Ez egyrészt óriási kihívás elé állította a többek között a Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka, valamint a 2009-es Star Trek adaptációban is szereplő, számos díjra jelölt dél-amerikai származású színésznőt – aki elmondása szerint szeret erős női karaktereket megformálni -, amely kihívást megdöbbentően teljesített, így méltó társa volt a vásznon Worthingtonnak, másrészt ezzel Cameron nyomatékosítani kívánta, hogy úttörő animációs eljárása előtt nincsen mostantól fogva lehetetlen, és minden akadályt képes sikeresen venni. Rengeteg rejtett tartalék rejlik még az igen fiatal, tehetséges és gyönyörű Saldanaban, akit a Maxim 2008-as “Az év legdögösebb női” listáján a 42. helyre rangsorolt, míg 2007-ben a People című magazin szavazásán a 100 legszebb nő közé választottak. Saldana, akárcsak férfi partnere pályája csúcsára ért, és már most jobbnál jobb szerepekkel kényeztetik. Már befejezték a Takers című akció-krimit, amelyben Hayden Christensen, Paul Walker és Matt Dillon lesznek a partnerei, továbbá szerepel majd a Burnig Palmsban, a The Losersben, a Death at a Funeral címet viselő vígjátékban, valamint a J.J. Abrahams által rendezett Star Trek folytatásában is. Az ifjú csillag glóriája mindennél szebben ragyog, de Saldana nem felejti el, hogy bizony az elismerésért és a hírnévért komolyan meg kell dolgozni: “Ha színészkedésre adod a fejed, 100%-ig elhivatottnak kell lenned. Minden reggel azzal a tudattal kell ébredned, hogy ma bizony 8 órát fogsz gyakorolni. Erről szól ez a szakma. Mely több számomra munkánál. Inkább hivatás ez.”

A többi színészről is csak pozitívan tudok beszélni, és itt főleg megemlíteném Sigourney Weavert, mindenki Ellen Ripley-ét, aki tapasztaltságával és rangidős tisztségéből a korából fakadóan mondhatni kisujjból játszotta el filmbéli karakterét, zseniálisan. Cameron nála is visszatért a gyökerekhez, és az Aliens után újra együtt láthattuk a színész-rendező párost. Weaver az Alien-filmekkel megtanulta, milyen az, amikor egy sci-fi filmben a megmagyarázhatatlant kell eljátszani. Az Avatar is egy fikcionált világban játszódik, ám James Cameron olyan rendezői utasításokat adott a stábnak, amellyel tökéletesen segítette színészei játékát. A színésznő bevallása szerint soha még ilyen könnyedén nem vette egy szerep adta akadályokat, pedig az Avatar sok szempontból neki is újdonságot hozott, hisz még sohasem dolgozott olyan filmben, amelyben CGI-technológiát alkalmaznak. Itt is elmondható, akárcsak a film többi szereplőjére kollektíve levetítve, hogy hiába a mesés CGI, ez, a már a hatodik X-et is betöltő művésznő nélkül nem valósulhatott volna meg. Minden apró mozdulatot, rezdülést el kellett előbb játszania, hogy a megfelelő szoftverek tökéletes élőhatást tudjanak rekonstruálni. Igaz, volt előnye is ennek, hisz a blue box technikával felvett jelenetekben nem volt szükség sminkre. Elég volt Weaver-nek a zöld, üres vászon elé állnia, majd követve Cameron instrukcióit, eljátszani azt, amit kért. “Igazán kényelmes volt, nem kellett sminkelnünk, a hétköznapi ruháinkban állhattunk a kamera elé. Soha ilyen jól még nem éreztem magam egy forgatáson” – nyilatkozta Weaver.

Karakterét azonban negatív kritika is érte: többek között az anti-dohányosokat bosszantotta fel. Grace ugyanis durva, iszik, dohányzik, káromkodik, egyszóval nem éppen mintaanya. Cameron azonban megvédte teremtményét. A rendező Grace segítségével próbálta bemutatni a manapság egyre szélesebb rétegnek számító, úgynevezett “online életmódot” folytató embert. Grace nem törődik a testével, a való életével, csak az avatarjávál. Igazából csak virtuálisan érzi magát jól, ahogy egyre többen vannak így valójában is. Ehhez a negatív bírálathoz annyit fűznék hozzá, hogy egyáltalán nem hiszem, hogy a filmben Weaver olyan lenne, mint ahogyan a cikkben megfogalmazták a karakterét: “durva, iszik, dohányzik, káromkodik…” Szerintem az illetők vagy nem látták a filmet, vagy nagyon félreértelmeztek valamit. Weaver egy erős, kitartó egyéniség, küzdő amazon, amely oldalát már megcsodálhattuk az Alien-filmekben is. Egyszerűen kiáll az igazáért, megvédi magát, a Na’vi-kat, barátait, de mindezt tisztességes eszközökkel teszi. Én nem értek egyet Cameron véleményével: számomra sokkal inkább mintaanya, és az ún. “online életmódot” folytató emberek terén sem szabad általánosítani, és sztereotípiákat felállítani. Abban viszont maximálisan egyetértek, hogy nem kellene ennyire reklámozni a dohányzást a filmekben, mivel ez az egyik legfüggőbb média. Az emberek azonosulni szeretnének filmbéli kedvenceikkel, és egy fiatalnak főleg nem mutat jó példát egy olyan ember, aki minden jelenetében bagózik. Megértem a cigarettának a szimbolikáját, ami nem is olyan egyszerű, és amelyet fentebb már megemlítettem, de ha lehetne, nagyon lecsökkenteném ezen szenvedélybetegség ábrázolását a filmekben, művészetekben. Jó pár alkotásban ezt nem öncélúan teszik (mint ahogyan itt sem így történt), de hatása populárisan káros az emberekre nézve. Bár megértem, hogy erre sosem fog sor kerülni, hiszen a filmkészítőknek ez óriási profitot jelent, hogy a cigarettát reklámozzák, nevezhetném úgy is, hogy megteremtik ezzel a minél intenzívebben való terjedésének a táptalaját. Természetesen az egyén dönt, nem fogom elsősorban a médiára, de nagy szerepük van benne, szerintem. Ettől eltekintve ezt a szerepet szigorúan Weavernek kellett eljátszani érzésem szerint, amelyet remekül is teljesített. A jövőre tekintve számos produkcióban kapott szerepet, és ezek közül egyértelműen a legvárandósabb és legsikeresebb a Szellemirtók harmadik része lesz, amellyel a kultikus sorozat trilógiává avanzsálódik majd, és amelyet 2012-ben terveznek bemutatni.

Stephen Lang, az Avatar “ezredese” is kellemes meglepetést okozott: tenyérbemászó stílusa, és a feletteséhez, valamint a militarizmushoz messzemenően lojális, patrióta magatartása, érzelem nélküli agresszor habitusa Worthingtonnal ellentétben a film “gonoszává” aposztrofálta. Lang még az Aliens forgatásán jelentkezett egy szerepre, amelyet végül Michael Bien kapott meg 1986-ban, de Cameron nem feledkezett el az amerikai színészről. Azonban az Avatar kapcsán fordult a kocka, hiszen Bien olvasta a szkriptet, de ezúttal most kollégájának kedvezett a szerencse. A tavalyi esztendőben még a The Men Who Stare at Goats (A férfiak, akik kecskéket bámulnak) c. impozáns színészpalettát felvonultató moziban láthattuk.

Összességében elmondható, hogy mindenki kivétel nélkül próbálta a maximumot nyújtani, és ez meg is látszik a film egészén. Sajnos sokan elhalványultak az érettebb színésztársaik mellett, vagy karakterük nem kapott olyan kidomborított hangsúlyt, de mindenesetre értékelendő volt a küzdeni akarásuk, amelynek köszönhetően egy harmonikus gépezetet láthattunk “munka” közben, és ez a legfontosabb!

Végül megemlíteném még az operatőri munkát és a zenét, amely szegmensek mondhatni alappillérei egy filmalkotásnak.

A káprázatosan szép képek lencsevégre kapása, és a dinamikus akciójelenetek professzionális kamerakezelése Mauro Fiore keze munkáját dicsérik. Sokaknak ismeretlenül csenghet az olasz fiatalember neve, de olyan filmekben kamatoztatta már affinitását, mint az Akadémia által honorált Kiképzés vagy a Nap könnyei című háborús alkotás. Ezen kívül segédkezett olyan nagy sikerű produkciókban is, mint a szintén Oscar-nyertes Schindler listája vagy az Armageddon. Mivel a film számottevő többségét CGI animáció tölti ki, ezek alapanyagát természetesen valós helyszínek szolgáltatták a világ több pontján átívelve Mexikótól egészen Új-Zélandig bezárandóan. A forradalmai és úttörő kameraeljárásnak hála ez idáig filmvásznon még sosem látott távlatok nyíltak meg az operatőrök előtt. A tájak, még ha legtöbb esetben az eredeti átformált másai is lenyűgöző szaktudásról tesznek tanúbizonyosságot. A film első percétől az utolsóig szép, sima és gördülékeny a kamerakezelés, a szereplőkről készített frontképek bámulatosak, és nem csak az animáció reformrealizmusát hívek szolgálni, hanem az érzelmekkel való minél inkább való azonosulást is. Az ilyen grandiózus sci-fi produkciók egyik legsarkalatosabb és egyben legérzékenyebb pontja az epikus mértékű harcok és sebes tempójú, dinamikus akciójelenetek. Kezdetben kicsit én is szkeptikusan ültem le a film elé, de Fiore ezen a területen is maximális higgadtsággal uralta a kamera másik oldalát: a hihetetlen tempójú összecsapásokat eleddig még sosem látott szögekből csodálhatjuk meg, minden részlet körvonala a messzemenőkig kivehető, áttekinthető és utolérhetetlenül élvezhető is! Ami még különösen elnyerte a tetszésemet, hogy a keleti filmezés egyik jól bevált eszközét, az akciójelenetek premier plánban való megjelenítését itt is előszeretettel alkalmazták: rendkívül sok a távoli, szinte a teljes képernyőt betöltő, madártávlatú panoráma képcsoda, amely még intenzívebben erősíti a film epikus jellegét. Nemcsak Fiore élete legnagyobb volumenű vállalkozása lett az Avatar, de egyben élete legérettebb munkája is!

Végezetül jöjjön egy komponens, amely a látvány mellett talán a legelemibb pontja egy filmnek, és ha mérnöki precizitású egészet alkot, akkor nagyon erősen, mondhatni szinergista módon erősíti a vizualitást, viszont ha több sebből vérzik, akkor sajnos nem kapunk többet, mint egy gyönyörű, de kacsalábon álló, ingatag palotát. Nos, az Avatar esetében ez hatványozottan az előbbi kijelentésemre vonatkozik, de mit is várhat mást a kedves filmrajongó és kritikus olyan virtuóz komponistától, mint az Oscar,-Golden Globe-és Grammy-díjra érdemes James Hornertől. A megismételhetetlenül egyedi és csodás zeneszerzőt eddigi pályafutása alatt nyolc alkalommal jelölték Oscar-díjra (ebből a Titanicért kettőt meg is nyert), szintén nyolc alkalommal Golden Globe-ra (ismét két díj az Akadémiától a Titanicért), valamint hét ízben Grammyre is felterjesztették, amelyből a Titanicért, az 54. hadtestért és az Egérmeséért honorálták munkásságát egy-egy szobrocskával. Ilyen tisztelt és elismert életmű tükrében nem csoda, hogy Cameron immár harmadszor kérte fel Hornert a közös munkára a Titanic és az Aliens: A bolygó neve halál után, és hogy ő legyen a felelős eme filmtörténeti úttörő OST korongjáért is. Azt kell mondanom, hogy Horner élete egyik legkiemelkedőbb munkáját tisztelhetjük az Avatar betétdalai személyében, és olyan attraktív muzsikával és dallamokkal kényeztette a hallószerveinket, hogy jogosan jelölték Golden Globe-díjra a Legjobb eredeti filmzene kategóriában. Ami különösen megnyerő volt számomra, és egyben nagyon kreatív ötletnek tartottam, hogy a Na’vi törzs vad, bennszülött életmódjához hasonlóan csodaszép indián és egyéb kultúrkör tradicionális muzsikáit és dallamait hallhatjuk felcsendülni, dobok és különféle fúvós hangszerek kíséretében, amely hihetetlen atmoszférát kölcsönzött az alkotásnak. Ebben Wanda Bryant, népzenetudomány kutatónak nagyon nagy szerepe volt, hiszen munkájával segített megírni egy, a Na’vi törzs nyelvezetén alapuló meseszép dalt, amelyet egy kórus énekelt fel. Horner muzsikája mindenhol maximálisan idomul a képi világhoz és az érzelmi töltethez, megteremtve ezzel a szimbiotikus kapcsolatot: ha kell, akkor melankolikus, drámai és megható, máskor pedig katarzist kiváltó, felemelő és élettel lüktető. A film fő betétdalát, az I See You-t a tehetséges és lehengerlő orgánumú, igen fiatal angol származású, Leona Lewis énekelte el. Sokakat megosztott a filmzene, én azonban azt mondom, hogy tessék meghallgatni őket különfajta videómegosztó portálokon, vagy megvenni eredetiben, ha tetszett, mert ellazulva felejthetetlen élményt tud nyújtani! A film elsöprő vizualitása és dinamikája mellett sok apró részlet felett elsiklunk, és nem tudjuk átérezni igazán, de külön meghallgatva konstatálni fogjuk, hogy ez valóban egy remekbeszabott, hamisítatlan James Horner műremek!

Zárnám gondolataimat. Cameron 15 évet felölelő grandiózus álma mára már nem csupán illúziókkal teli vízió, hanem maga a testet öltött filmforradalom! A vasszigoráról ismert, perfekcionista géniuszt, másfél évtizede nem hagyta nyugodni az 1994-ben, akkor még csak a fejében körvonalazódott opus, de évek rendkívül kemény és megfeszített munkájával végül egy olyan gyümölcsöt érlelt meg, amelybe beleharapva úgy érezhetjük magunkat, mint Alice, amikor beleesett a nyúl üregébe: próbáljuk elhinni, hogy amit látunk nem a realitás talaján mozog, mégis örömmel térünk vissza ebbe a meseországba, hogy újra és újra felhőtlen kikapcsolódást nyújtson nekünk. És akárcsak Lewis Carroll műve, úgy Cameron filmje is egyfajta hivatkozási alappá avanzsálódott a premiervetítése után, és a jövőben szervesen határozza majd meg generációk életérzését, kortól-nemtől függetlenül, hiszen az évtizedvégi reformcsoda mindenkit képes megérinteni, aki hagyja, hogy teljesen magába fogadja ez a káprázatos világ.

Cameron úgy tervezi, hogyha filmje sikeres lesz, akkor – én és gondolom sok-sok millió kedves filmrajongó legnagyobb örömére – trilógiává szélesíti majd ki a Pandora bolygó őshonos faja, a Na’vi-k csodálatos életét és kalandját. Nos, úgy gondolom, hogy a siker, mint titulus nem fedi igazán a valóságot olyan szempontból, amelyet az Avatar rekordidőn belül elért: az első olyan alkotásként vonult be a filmtörténelembe, amely a leghamarabb érte el és törte át a lélegzetelállító egymilliárd dolláros álomhatárt. Mikor ezeket a sorokat írom, már a “Királytól” is elvette koronáját, hiszen Peter Jackson 11 Oscar-díjas, monumentális eposzának záró akkordját is maga mögé utasította, alig három hét leforgása alatt! Egyedüli ellenfele – és a sors szeszélye – már csak saját “testvére”, a Titanic maradt. Hogy sikerül-e a kétszer már tengerárba süllyesztett luxushajót harmadjára is vízi nyughelyre helyezni, nos, azt majd a jövő igazolja, de egy biztos: jelenleg nincsen olyan rendező, aki két produkciójával is ilyen sikert ért volna el!

A filmet számos jelöléssel honorálták, többek között négy Golden Globe-díjjal (Legjobb film – dráma kategória, Legjobb rendező, Legjobb filmzene és Legjobb eredeti betétdal). Az Art Directors Guild, Directors Guild of America és a Producers Guild of America szintén egy-egy jelöléssel tüntette ki, míg a Broadcast Filmkritikusok Egyesülete kilenc ízben terjesztette fel! Ebből a töméntelen mennyiségű elismerésből eddig a New York-i Online Filmkritikusok Legjobb filmnek járó szobrocskáját vihette haza, megérdemelten. Az Avatar azonban nemcsak a nézőket és a Filmintézeteket varázsolta el, hanem a kritikusokat is: a rendkívüli szigoráról ismert Rotten Tomatoes 241 hozzáértő kritikus alapján, az igen impozáns, 82%-kal honorálta Cameron produktumát. A Metacritic 84 pontra taksálta, az IMDB oldalán, közel 125 ezer szavazat alapján 8.7 csillaggal díjazták. De talán a legnagyobb elismerés, hogy a méltán tisztelt és világhíres Roger Ebertet is magával ragadta a közel három órás élmény: 4/4 csillaggal tüntette ki, és a Chichago Sun-Times-nak adott interjúban “rendkívülinek” nevezete Cameron mesterművét. “Miközben néztem az Avatart, ugyanúgy éreztem, mint 1977-ben, amikor a Star Warst láttam” – nyilatkozta.

Úgy gondolom, hogy ez a rengeteg elismerés, szeretet és tisztelet, amellyel a filmet, a színészeket és a filmkészítőket illetik több mint elismerésre méltó. A siker valódi okát azonban nem kell mélyen keresni, hiszen ott van mindenki szeme előtt, aki csak egy kicsit is megpróbálja meglátni a fától az erdőt: 15 év megfeszített munkája, egy páratlan elme ragyogó manifesztációja, családias, harmonikus légkörben töltött, hosszú évek forgatási mechanizmusa, de ami a legfontosabb: kitartás a végsőkig és a rajongók iránti mérhetetlen szeretet és tisztelet. Van egy mondás:  “Amit adsz, azt kapsz”. Nos, úgy gondolom, hogy ez a bölcsesség hatványozottan igaz mindkét végletre. Amíg egyelőre tervbe van a sequel, addig is Cameron nem ül a babérjain, hiszen könyvben fojtatja tovább az Avatar történetét, nemsokára pedig várható a híres japán manga, a Battle Angel Alita filmes adaptációja is. Hogy ezen a téren is forradalom várható, azt még homály fedi, egy viszont biztos, hogy a direktor úr újra elmondhatja magáról jogosan: “A világ ura vagyok”. 10/10

Pozitívumok:
- Forradalmi vizualitás
- Részletekig kidolgozott univerzum, logikai bukfencek nélkül
- Gyönyörű, autentikus zenék és dallamok
- Professzionális operatőri munka
- Egyszerű, mégis elgondolkodtató történet
- Fantasztikus “színészi” alakítások
- Rendkívül okosan kitöltött játékidő

Negatívumok:
- Aki tud ilyet, az nyugodtan írja meg! Mindenki véleményét szeretettel várom!

[poll id="103"]

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.

• Favorite Movie Actor:
  Brad Pitt
  Hugh Jackman
  Johnny Depp
  Robert Pattinson
  Ryan Reynolds

• Favorite Movie Actress:
  Anne Heathaway
  Drew Barrymore
  Jennifer Aniston
  Kristen Stewart
  Sandra Bullock

• Favorite Action Star:
  Christian Bale
  Gerard Butler
  Hugh Jackman
  Shia LaBeouf
  Vin Diesel

• Favorite Comedic Star:
  Adam Sandler
  Ben Stiller
  Jim Carrey
  Ryan Reynolds
  Vince Vaughn

• Favorite Breakout Movie Actress:
  Anna Kendrick
  Emily Osment
  Ginnifer Goodwin
  Miley Cyrus
  Zoe Saldana

• Favorite Breakout Movie Actor:
  Chris Pine
  Joseph Gordon-Levitt
  Sam Worthington
  Taylor Lautner
  Zachary Quinto

• Favorite On-Screen Team:
  Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson – Harry Potter and the Half-Blood Prince
  Sandra Bullock és Ryan Reynolds – The Proposal
  Robert Pattinson, Kristen Stewart és Taylor Lautner – The Twilight Saga
  Shia LaBeouf és Megan Fox – Transformers: Revenge of the Fallen
  Hugh Jackman, Liev Schreiber, Ryan Reynolds, will.i.am, Dominic Monaghan és Daniel Henney – X-Men Origins: Wolverine

• Favorite Independent Movie:
  (500) Days of Summer
  District 9
  Inglourious Basterds
  Paranormal Activity
  Tyler Perry’s Madea Goes to Jail

• Favorite Comedy Movie:
  17 Again
  Bride Wars
  He’s Just Not That Into You
  The Hangover
  The Proposal

• Favorite Franchise:
  Harry Potter
  Star Trek
  The Twilight Saga
  Transformers
  X-Men

• Favorite Family Movie:
  Hannah Montana: The Movie
  Ice Age: Dawn of the Dinosaurs
  Night at the Museum: Battle of the Smithsonian
  Up
  Where the Wild Things Are

• Favorite Movie:
  Harry Potter and the Half-Blood Prince
  Star Trek
  The Hangover
  The Proposal
  The Twilight Saga: New Moon

Ez az írás a http://filmhirek.com oldalon jelent meg.